termesztési tanácsok

Nem génmódosítás, hanem támogatandó precíziós növénynemesítés, ha egy élőlényen belül biotechnológiai beavatkozással módosul a genetikai összetétel.
Így értelmezte a génszerkesztés (CRISPR) biotechnológiai módszerét Nagy István agrárminiszter a parlament Mezőgazdasági Bizottsága ülésén. Szerinte a precíziós nemesítéssel változásokat lehet elérni, amelyek a természetben is emberi beavatkozás nélkül is végbemehetne, csak tíz-húsz, vagy százmillió év alatt.
E precíziós eljárásokkal felgyorsíthatók ezek a természetben egyébként is végbemenő mutációs folyamatok.
A hazai kutatóknak ez a visszaigazolás, a kormányzati retorikában áttöréssel felérő.

kijelentés a lehető legjobbkor jött. A gyors génszerkesztési módszerekre égető szükség van, hogy „GMO-bojkott” miatt nehéz helyzetbe került hazai nemesítés a világ élvonalába léphessen. Azt a tárcavezető is elismerte, kitörést jelenthetnek a GMO-k miatt kialakult magyarországi patthelyzetből.

Forrás: Haszon Agrár Magazin

ÖMKi: A genomszerkesztésnek nincs helye a biogazdálkodás gyakorlatában

A biomozgalom – melynek az ÖMKi 2011 óta meghatározó hazai képviselője – már 1993-ban nyilvánosan elzárkózott a genetikailag módosított élőlények alkalmazásától, majd 1999-ben európai szabályozás is született a génmódosított szervezetek és származékaik ökológiai gazdálkodásban való alkalmazásának teljes tiltásáról. Szigorú szabályok biztosítják, hogy milyen módszerek elfogadottak az ökológiai növénynemesítésben és vetőmag-előállításban. A biotechnológiai eljárások ugyanakkor folyamatosan fejlődnek. Az elmúlt években olyan új, úgynevezett genomszerkesztési technológiák jelentek meg, melyek alkalmazási és detektálási lehetőségei, s így jogszabályi helyzete is éles vitákat eredményezett. A nemzetközi és a hazai ökológiai ágazat is aggodalmát fejezte ki ezen eljárások biztonságosságát illetően, és elutasítja alkalmazásukat az ökológiai gazdálkodásban. A választóvonal a hagyományos nemesítés és a génmódosítás között mindeközben egyre inkább halványulni látszik.

Mik azok az új génszerkesztési eljárások?

A génszerkesztés tulajdonképpen egy gyűjtőnév azokra az új biotechnológiai eljárásokra, melyek célzottan és nagy pontossággal képesek megváltoztatni a genetikai állományt. Legismertebb ilyen módszer például a CRISPR-Cas vagy a cink-ujj nukleáz technológia. Ezekkel a módszerekkel különböző mértékű változtatások érhetők el a genetikai állományban, akár nukleotid pontossággal. A megváltoztatott részletek ugyanabból a fajból, de akár egy teljesen más faj genomjából is származhatnak. Jelentős különbség a korai géntechnológiai módszerekhez képest, hogy a génszerkesztéssel célzott helyen, közvetlenül végzik el a genom módosítását, nem pedig véletlenszerűen (pl. génpuskával) juttatják be a beépítendő örökítő anyag részeket. Ezzel jelentősen növelhető a módszer pontossága, és csökkenthető a nem várt következmények kockázata – ugyanakkor továbbra is nagyon kevés az ismeretünk arról, hogy egy-egy változtatás a genetikai állományban milyen, a megcélzotton túli következményekkel járhat, különösen a laboron túli, mezőgazdasági alkalmazások során.
Világszerte folynak viták a kutatók, a mezőgazdaság szereplői és a döntéshozók között, hogy az új génszerkesztési technikákat a jogi szabályozásban a génmódosítás kategóriájába sorolják-e, vagy sem. Míg az Egyesült Államok már döntött és nem tartja az e módszerek segítségével előállított élőlényeket génmódosított szervezeteknek (s így ezek külön jelölése sem kötelező), addig mi, Európában az elővigyázatosság elvét követjük – ameddig ez egyáltalán lehetséges.

Az ÖMKi véleménye magától értetődik

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Nemzetközi Szövetsége (IFOAM) 2017-ben az Ökogazdálkodási Világkonferencián, majd 2018 januárjában, sajtóközleményben is nyilvánossá tette álláspontját a genomszerkesztési technikákról és az ökológiai gazdálkodásban elfogadható nemesítési eljárásokról. Az IFOAM egyértelműen GM-technológiának tekinti a génszerkesztési eljárásokat, és kizárja azok alkalmazását az ökogazdálkodásban. Az IFOAM egyúttal erőteljesen fellép a génszerkesztési technikák GMO-szabályozás alá rendelése, és így nyomon követhetősége érdekében.
Szeretnénk eloszlatni minden olyan téves vagy éppen rosszindulatú híresztelést, miszerint az ÖMKi és ügyvezetője, Dr. Drexler Dóra (aki az IFOAM Technológiai és Innovációs Platform alelnöke is) az új génszerkesztési eljárások bevezetését szorgalmazza a biogazdálkodási gyakorlatba. Az ÖMKi, mint a hazai ökológiai ágazat egyetlen önálló kutatóintézete, elkötelezett az ökogazdálkodás alapelvei: a gondosság, a méltányosság, az egészség és a környezet megóvása mellett. Magától értetődik, hogy az ÖMKi nem támogatja az olyan új génszerkesztési eljárások gyakorlati mezőgazdasági alkalmazását, melyek kockázatai ismeretlenek, hatásai beláthatatlanok, jelöléskötelezettség nélkül pedig megfosztják az embereket a szabad választás jogától.
„A genomszerkesztésnek nincs helye a biogazdálkodás gyakorlatában. Kutatásai során az ÖMKi nem foglalkozik a génszerkesztéssel, mint lehetséges nemesítési eljárással. A növénynemesítéshez kötődő nemzetközi projektjeink (LIVESEED, Diversifood, SolACE) mind olyan megoldásokat keresnek, melyek megfelelnek az ökológiai gazdálkodás etikai elvárásainak.” – mondta Dr. Drexler Dóra. „Az ÖMKi messzemenőkig támogatja az IFOAM lobbi-munkáját a génszerkesztési eljárások nyomon követhetővé tételéért.” – hangsúlyozta az ügyvezető.
„Nem zárhatjuk ki, hogy a jövőben létrejöhetnek gyakorlati előnyöket és elfogadható kockázatokat felmutató, új nemesítési eredmények a biotechnológiai kutatásokból. Ma azonban ez csak egy feltevés, hiszen nem látunk ilyen eredményeket. Megértem, ha valaki már önmagában ezt a hipotézist is elutasítja, de ez alapján azt állítani, hogy szorgalmazom a GMO-k bevezetését az ökogazdálkodásba, nem állja meg a helyét.” – tette hozzá Dr. Drexler Dóra.

A szereplők közötti párbeszéd

Természetesnek tartjuk, hogy a különböző nézeteket valló szakemberek, akár az ökológiai ágazaton belül sem értenek mindenben egyet, és vitára bocsájtják véleményüket, így például a genomszerkesztési eljárások gyakorlati alkalmazhatóságáról és szabályozási igényeiről. Szorgalmazzuk az építő párbeszédet és eszmecserét, mivel a résztvevőket ez további gondolkodásra és a jó megoldások keresésére sarkallja. Örömteli, hogy az ökológiai szektor más hazai szereplői is felszólalnak az új génszerkesztési technológiák szabályozatlan mezőgazdasági alkalmazása ellen. Szorgalmazzuk ugyanakkor, hogy a kommunikáció – különösen, ha az egymás álláspontját hivatott tükrözni – tényekre alapozott és hiteles legyen. Állunk rendelkezésre, és örömmel vesszük, ha közvetlenül kikérik véleményünket!

Javasolt olvasmányok a témában:

Európai szabályozás az ökológiai gazdálkodásról és az ökológiai termékek jelöléséről: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2007:189:0001:0023:EN:PDF
IFOAM állásfoglalása az új génszerkesztési eljárásokról: https://www.ifoam.bio/sites/default/files/breeding_techniques_position_paper_part_1.pdf
Az új génszerkesztési eljárások lehetőségei az ökológiai gazdálkodás számára:
http://www.cell.com/trends/plant-science/pdf/S1360-1385(15)00112-0.pdf
Ökológiai növénynemesítési stratégiák az új génszerkesztési technikák fényében:
http://www.louisbolk.org/downloads/3249.pdf
Az új növénynemesítési eljárások szabályozása az EU-n kívüli országokban:
https://www.nbtplatform.org/background-documents/rep-regulatory-status-of-nbts-oustide-the-eu-june-2015.pdf

Az ÖMKi Csapata

Öko burgonya piaci helyzete Európában

Lomb és gumó az étlapon

A burgonya botanikai magról történő termesztése

Termesztés technológiai tanácsok (Berzence) 2017

Burgonya főzési típusai az EEPR (Európai Burgonya Kutatók Szövetsége) besorolása szerint

A burgonya termesztése

Éghajlat és talajigény, vetésváltás

Éghajlatigény

A burgonya a mérsékelten meleg, csapadékos és párás éghajlat növénye, ezért termesztésére a kissé hűvös időjárású tájak felelnek meg a legjobban.

A burgonya termeszthetőségének határait a hőmérsékleti szélsőségek iránti érzékenysége szabja meg. Alacsony hőmérsékleten (-1, -2 °C) a lombozata károsodik, a magas (+26-28 °C) hőmérséklet pedig a gumóképződést gátolja.

Termesztésre főleg azok a területek alkalmasak, ahol az évi középhőmérséklet 5-10 °C körül van és a nyári meleg hónapok középhőmérséklete nem haladja meg a 21 °C-t.

A burgonya éghajlati elemek iránti igénye a tenyészidő alatt eltérő. A fejlődés kezdeti szakaszában főleg a hideg iránt érzékeny. Hűvös időjárás esetén a kelés elhúzódik, de a késői tavaszi fagyok is károsak, mert a lombozat fagykárt szenvedhet, bár a burgonya gyorsan regenerálódik.

A fejlődés középső szakaszában – a virágzás és gumóképzés időszakában – nagyon érzékeny a hőmérséklet alakulására, mert a gumókötésre a mérsékelten meleg, csapadékos időjárás a kedvező.

A burgonya vízigényes növény. A tenyészidő alatti vízigény fajtától függően meghaladja a 300 mm-t, ezért ahol a csapadék mennyisége ezt eléri, vagy megközelíti, ott a burgonya biztonságosan termeszthető.

Hazánkban – a talajadottságoktól függően – mindenütt termeszthető a burgonya, de optimális éghajlati viszonyok szinte sehol sem találhatók, mert vagy a hőmérséklet, vagy a csapadékellátottság kedvezőtlen. Ez különösen a vetőburgonya termesztése esetén hátrányos.

Mindenhol az ökológiai adottságoknak legmegfelelőbb agrotechnikával, főleg öntözéssel termeszthető a burgonya.

Az öntözési lehetőségek következtében az utóbbi években a burgonyatermő területek lényegesen átrendeződtek. Azokban a kötöttebb talajú megyékben (Szolnok, Hajdu-Bihar, stb.) is megnőtt a burgonya vetésterülete, ahol korábban kevés burgonyát termesztettek.

Talajigény

A burgonya – az erősen kötött, nedves és szikes talajok, valamint a futóhomok kivételével – szinte miden talajon termeszthető. A burgonya termesztésére legalkalmasabbak a lazább, légjárható, jó tápanyag ellátottságú talajok, amelyek gyengén savanyú, vagy semleges kémhatásúak (pH 6-7).

A talaj lazaságára azért van szükség, hogy a burgonya gyengén fejlett gyökérzete megfelelő mélységbe és szélességbe hatoljon. A gumók zavartalan növekedése miatt is előnyösebbek a lazább talajok, ezért a legjobb minőségű burgonya homokos talajokon – vályogos homokon és homokos vályogon – terem. A homok talajok közül főleg a jobb minőségű savanyú homokon terem kielégítő mennyiségben és minőségben a burgonya.

Kötött talajokon csak öntözéssel és a talajok fizikai tulajdonságainak javításával – okszerű talajműveléssel és szervestrágyázással, vagy zöldtrágyázással – érhető el gazdaságos burgonyatermesztés. A burgonya termeszthető a savanyú láptalajokon is, de az itt termelt burgonya minősége már nem kielégítő, ezért csak takarmányozásra alkalmas.

Vetőburgonya termesztésére pedig csak a humuszban gazdag homok, vályogos homok és homokos vályogtalajok alkalmasak.

Vetésváltás

A burgonya az elővetemények iránt igénytelen. De önmaga után – monokultúrában – ne termesszük; az a helyes, ha a növényi sorrendben 4-5 évnél korábban nem kerül ugyanarra a táblára.

A növényi sorrendbe nagyon jól beilleszthető. Azok a jó előveteményei, amelyek korán lekerülnek a tábláról és jó állapotban hagyják vissza a talajt. Ilyenek a takarmánynövények, a repce, a zöldtrágya növények és az őszi kalászosok, stb. Termeszthető korán betakarított pillangós elővetemény (borsó, magtermő here stb.) után is, bár rendszerint a kalászosok kiszorítják ilyen esetben.

A cukorrépához hasonlóan a burgonyát is rendszerint a kalászosok után termesztik, vagyis a vetésváltásban két kalászos közé szokott kerülni, ahol a korábban érő fajták után őszi kalászosok, a későbben érő fajták után pedig tavaszi növények – kalászosok – következhetnek.

A burgonya rossz előveteményei: a káliumigényes növények, pl. a cukorrépa, valamint azok a növények, amelyekkel közös kórokozói és kártevői vannak, pl. a magnak termesztett csillagfürt, a dohány és a paradicsom. Lucerna után a terület gyomossága miatt általában nem javasolható termesztése. Ha ilyen probléma nem merülne fel, akkor a nagy trágya értéknek köszönhetően a lucerna is jó elővetemény, ha kalászost nem kívánunk vetni.

Tápanyagigény és trágyázás

A burgonya tápanyagigényes növény. Az eredményes burgonyatermesztéshez – tápanyagigényének és az elérhető termés-mennyiségnek – megfelelő trágyázásra van szükség.

Tápanyagigény. A burgonya korszerű tápanyagellátása az egyéb tényezőkön kívül a fajlagos tápanyagigény alapján valósítható meg. A burgonya – MÉM NAK szerinti – fajlagos tápanyagigénye: 100 kg gumótermés és a hozzátartozó növényi részek biztosításához 0,5 kg N, 0,2 kg P₂O₅, 0,9 kg K₂O vagyis 1,6 kg vegyes – NPK – hatóanyag, ahol a tápanyagok aránya 1:0,4:1,8 körül van.

Nitrogén. A nitrogén nagyon fontos tápanyaga a burgonyának, különösen a kezdeti fejlődés szempontjából jelentős.

A nitrogén adagolására azonban vigyázni kell, mert az egyoldalú N-bőség káros: túlzott vegetatív fejlődést és betegségek iránti fogékonyságot idéz elő. Késlelteti az érést, ezenkívül rontja a burgonya minőségét és eltarthatóságát is.

A foszfor termésnövelő hatása kisebb, mint a nitrogéné. Az érést sietteti, a gumók minőségét és eltarthatóságát pedig javítja. Nagy jelentősége van a vetőburgonya-termesztésénél is; javítja a vetőgumók biológiai értékét.

Kálium. A burgonya káliumigényes növény. A kálium – a termés növelésén kívül – hatással van a burgonya vízgazdálkodására is, de a túladagolásra vigyázni kell, mert a kálium is késlelteti az érést és rontja a gumók minőségét.

Magnézium. Fontos tápeleme a burgonyának a magnézium. A magnézium nemcsak a termés mennyiségére van hatással, hanem a burgonya keményítőtartalmát is növeli. De az indokolatlan túladagolására vigyázni kell, mert mérgezési tüneteket okozhat.

A mikroelemek közül főleg bórt, mangánt, rezet és cinket igényel a burgonya, de kisebb jelentősége a molibdénnek is van.

Trágyázás. A burgonya korszerű trágyázása szerves- és műtrágyázással, valamint kiegészítő lombtrágyázással valósítható meg.

Szervestrágyázás. A burgonya azokhoz a növényekhez tartozik, amelyek a szervestrágyázást nagyon meghálálják. A szervestrágyázás a burgonya alá kétféleképpen is végezhető: istállótrágyázunk, vagy ennek hiányában zöldtrágyázásban részesítjük.

Istállótrágyázás. A burgonya részére nagyon fontos az istállótrágyázás. Jelentősége elsősorban a komplex hatásban értékelhető, mivel a tápanyagellátás mellett javítja a talajok biológiai tevékenységét, valamint a burgonya számára fontos mezo- és mikroelemeket juttat a talajba.

Az istállótrágya mennyisége több tényezőtől függ. Fontosabb tényezők: a talajtípus, a talajok humusztartalma és tápanyag ellátottsága, valamint a termesztési cél.

Kötöttebb talajokon nagyobb mennyiség kell – a humusztartalomtól függően – 25-35 t/ha, lazább talajokon kevesebb – 20-30 t/ha – istállótrágya is elég. Természetes, hogy a körülményektől függően adhatunk többet vagy kevesebbet is, de ha kevés az istállótrágya, még a féladagú istállótrágyázást is érdemes megvalósítani.

(Az istállótrágyázás ideje, leszántása, stb. részletesebben a cukorrépánál.)

Zöldtrágyázás. Általában azokon a táblákon kerül sor zöldtrágyázásra, ahol nem tudunk istállótrágyázni. A zöldtrágyázásnak nemcsak a humuszban szegény homoktalajokon van jelentősége, hanem a kötött talajokon is. A kötött talajoknak főleg a fizikai tulajdonságait és vízgazdálkodás javítása mellett a műtrágyák értékesülését is növeli.

A zöldtrágyázás másodvetésű zöldtrágyanövényekkel végezhető. A fontosabb zöldtrágyanövények: savanyú homoktalajokon csillagfürt, a többi talajokon napraforgó, fehérmustár, olajretek és káposztarepce.

A zöldtrágyanövényeket általában július második felében – augusztus első részében kell elvetni és a vetéshez tarlóhántással kell magágyat készíteni.

A zöldtrágyanövényeket – a növények teljes kifejlődése után – amint lehet, még ősszel le kell szántani. Kivételt csak a laza homoktalajok képeznek, ahol célszerűbb a zöldtrágyanövényt tavasszal leszántani. Ilyen esetben az áttelelő zöldtrágyanövények közül célszerű válogatni. A már említett őszi káposztarepcén kívül felhasználható a talajadottságok figyelembe vételével a rozs is, mely kiváló gyomelnyomó hatása miatt nagyon hasznos lehet. A pozitív hatásait fokozhatjuk, ha lehetőségeinkhez mérten a talaj nitrogén tartalmának növelése érdekében, valamilyen pillangós szálastakarmány növénnyel keverten használjuk.

Műtrágyázás. A burgonya harmonikus tápanyagellátása – a szükséges tápanyagok mennyisége és aránya – műtrágyázással valósítható meg. A szükséges műtrágyák mennyisége a talajok tápanyag-szolgáltató képességén alapuló fajlagos műtrágyaigény és a tervezhető termésmennyiségek alapján határozható meg.

A burgonya fajlagos műtrágyaigénye hatóanyag kg/t az átlagos, vagyis a jó és közepes NPK ellátottságú talajokon: 3,5-7 kg N, 2-5 kg P₂O₅, és 6-10 kg K₂O, amely 11,5-22 kg vegyes – NPK – hatóanyagnak felel meg, ahol a tápelemek aránya 1:0,7:1,6 körül alakul.

Összefoglalva: a szükséges műtrágya hatóanyag mennyiségek és a tápanyag arányok legnagyobb részt a következő tényezőktől függnek: termesztési cél, a termőhely talajviszonyainak és konkrét tápanyagellátottságának megfelelő fajlagos műtrágyaigény hatóanyagokban, és az elérhető termésmennyiségek.

A végleges mennyiségek azonban még módosulhatnak a szervestrágyázás, az öntözés, az elővetemények, stb. hatása miatt. (Részletesebben lásd a kukoricánál.)

A műtrágyázás ideje és módja. A burgonya alá a foszfor és a kálium műtrágyákat is nagyobbrészt megosztva: ősszel és tavasszal kell kijuttatni. Ez alól csak a csernozjom talajok a kivételek; itt a foszfor és kálium műtrágyákat teljes egészében ősszel, alaptrágyázásra lehet felhasználni.

A barna erdőtalajokon és a homokokon az általános irányelv az, hogy a foszfor és kálium műtrágyák 60%-át ősszel, 40%-át pedig tavasszal, a vetőágy készítés előtt kell kiszórni. A kálium műtrágyák alkalmazásánál fontos irányelvnek tekinthető, hogy a kálisót ősszel célszerű kiszórni; tavasszal csak az ültetés előtt 3-4 héttel korábban szórható ki. Egyébként tavasszal, ha lehet, kénsavas káliumot adjunk a burgonya alá.

A nitrogén műtrágyázásnál az az általános irányelv, hogy minden talajtípuson megosztva – ősszel és tavasszal – adjuk a N-műtrágyát. a megosztás mértéke már a talajok összetételétől függ. Lazább talajokon csak 25-35%-át szórjuk ki ősszel és így a nagyobb rész (65-75%) kerül tavaszi kijuttatásra. Kötöttebb talajokon a nagyságrend közel azonos, mivel az őszi és tavaszi arány is 40-60% körül van.

Magnéziumtrágyázás. Közismert, hogy nagyobbrészt csak a somogyi homoktalajokon van szükség magnéziumtrágyázásra. A magnéziumszulfátot fejtrágyaként szokták kiszórni. A somogyi homokon 65-85 kg/ha kristályos magnéziumszulfátra van szükség.

Lombtrágyázás. A burgonya termése gazdaságosan növelhető lombtrágyázással is, ami egyébként jól kombinálható a növényvédő permetezésekkel.

A lombtrágyázás végezhető karbamiddal, műtrágyakeverék + bórsavas keserűsó oldattal és a korszerű mikroelemeket tartalmazó permettrágyákkal. A permetezés több alkalommal is végezhető, pl. virágzás előtt és virágzás után.

Talajfertőtlenítés. Azokon a táblákon, ahol a talajlakó kártevők száma a m²-enként 3-5 db-ot meghaladja, talajfertőtlenítésre van szükség. A szerek kijuttathatók teljes talajfelületre (esetleg műtrágyákkal összekeverve) a vetőágykészítés előtt, de célszerűbb az ültetéssel egy menetben kijuttatni.

Talajelőkészítés

A burgonya zavartalan termésképzéséhez 30-35 cm mélységig megmunkált, laza, levegős talajt igényel. A talaj-előkészítés célja, hogy a burgonya mélyen lazított, jó szerkezetű, gyorsan felmelegedő, légjárható, a téli csapadékot megőrző, gyommentes talajba kerüljön.

A burgonyát tömődött, kellően fel nem lazított talajba nem szabad ültetni, mert a kedvezőtlen talajállapot hatással van a termés mennyiségére és minőségére is, pl. rontja a gumók formáját és a héj finomságát. A talajelőkészítés minősége egyébként alapvetően befolyásolja az ültető és a betakarítógépek munkáját.

Őszi talajmunkák. A korán lekerülő elővetemények után az első munka a tarlóhántás (részletesebben a cukorrépánál).

Ha istállótrágyázunk, a hántott talajra szórjuk ki a szervestrágyát, amelyet középmély szántással célszerű a talajba forgatni. Az alapműtrágyákat is az őszi mélyszántás előtt kell kiszórni. Az őszi mélyszántás mélysége a burgonyánál is a talajok minősége és kultúrállapota szerint állapítható meg. Általában 28-32 cm mélységű szántásra van szükség és az őszi mélyszántás mellett esetenként altalaj lazítás is végezhető.

Amennyiben zöldtrágyázunk, a zöldtrágya vetőmagot mindenkor a tarlóhántás után vessük és a gyors kelés érdekében a vetés után feltétlenül hengerezzünk.

A zöldtrágyák leszántása egyben az őszi mélyszántás is, ezért megfelelő szántásmélységre és jó minőségű aláfordításra van szükség. Ez rendszerint csak úgy érhető el, ha a zöldtömeget leszántás előtt felaprítjuk.

Az őszi mélyszántást – kapcsolt eszközökkel, vagy külön műveletekkel – még az ősz folyamán le kell zárni, ill. durván el kell munkálni. Ez alól csak a lejtős területek lehetnek kivételek.

Tavaszi talajmunkák. A tavaszi talajmunkáknál nagyon fontos a talajok minél kisebb mértékű mozgatása, a talajok nedvességtartalmának megőrzése. Kerülni kell minden olyan talajművelő eszköz használatát, amely a talajt forgatja és kiszárítja, ezért tárcsát még gyomos talajok esetében se használjunk.

A burgonya részére kellő mélységű – kb. 15 cm – jó minőségű vetőágyra van szükség. A vetőágy készítésének legmegfelelőbb eszköze az ásó, borona és a rugós kapatestekkel felszerelt kombinátor. A két eszköz külön-külön, de együtt, kombináltan is alkalmazható.

Vetőgumó előkészítés

Vetőgumó minősége. Az eredményes burgonyatermesztés fontos feltétele a jó minőségű, egészséges, nagy biológiai értékű, jól előkészített vetőgumók ültetése.

A vetőgumó minőségére vonatkozóan szabványelőírások vannak. A vetőgumó minősége akkor megfelelő, ha vírusfertőzöttsége nagyon csekély, hajtóképessége pedig nagyon jó.

Vetőgumó felújítás. A gazdaságos burgonyatermesztés érdekében szükség van a vetőgumó évenkénti felújítására. (A vetőgumó termesztésre alkalmas területeken célszerű az is, hogy a vetőgumó – időnkénti – cseréje mellett az üzemek külön saját vetőburgonya-termesztéssel is foglalkozzanak.)

A vetőgumó nagysága. A vetőgumó méret vagy nagyság is fontos értékmérő tulajdonsága a vetőburgonyának. Ültetésre általában a közepes nagyságú – 3-6 cm keresztátméretű, 50-80 g-os – gumókat tartják legalkalmasabbnak, amelyeken legalább 4-6 rügy található.

A nagy, méreten felüli gumókat azért nem tartják jónak, mert nagyon sok a felhasznált vetőgumó mennyisége. A kicsi, úgynevezett méreten aluli (30-40 g-os) gumókat pedig azért tartják alkalmatlannak, mert csenevész, gyengén termő burgonyabokrok fejlődnek belőle.

Ezek a vélemények azonban csak a gyenge minőségű gumók esetében elfogadhatók, mert ha ellenőrzött, szelektált, leromlás-mentes tő alól származik a gumó, vagyis egészséges, akkor a méreten aluli – 30-40 g-os – vetőgumókkal kapcsolatos értékelés is módosul.

Eszerint ültetésre is alkalmasak lehetnek a méreten aluli gumók, ha ültetéskor a tenyészterület nagyságát a gumók méretéhez igazodva állapítjuk meg és sűrűbbre ültetünk.

A vetőgumó nagysággal kapcsolatos módosított értékelés az, hogy egészséges vetőgumók esetén a szabvány méretű gumókon kívül a méreten aluli és a méreten felüli gumók is ültethetők, de a tenyészterület nagyságát mindig a vetőgumók méretéhez, vagyis a gumókból fejlődő hajtások számához kell igazítani.

Mivel a kisebb gumókból kevesebb, a nagyobb gumókból több hajtású burgonyabokor fejlődik, ezért, ha a tenyészterület nagysága a gumó méretének megfelel, akkor a területegységre jutó hajtások száma megközelítőleg azonos lesz.

A vetőgumó előkészítése. A gépi ültetésnél nagyon fontos a vetőgumó osztályozása. Arra kell törekedni, hogy a vetőgumók nagysága minél egyenletesebb legyen. A vetőgumó-méret alsó és felső határa között, a gumónagyságnak megfelelően 3, a szabványszerinti gumóméretnél pedig 2 frakció válogatására van szükség. (Az osztályozás megfelelő gépekkel végezhető.)

A válogatásnál – ha erre szükség van – a gumókat le kell “csírázni”, vagyis a hajtásokat le kell törni. A burgonya gumó rendszerint a helytelen tárolás miatt kezd hajtani, de kihajt a gumó akkor is, ha későn kerül ültetésre a burgonya. Kisparaszti, családi gazdaságokban gyakran sor kerül a vetőgumó szeletelésére is, ha túl nagy a méretük. Ha erre kényszerülünk, legyünk biztosak benne, hogy a gumók nem fertőződtek, mert a vágó eszköz a vírust az összes gumóra átviszi, ezért csak akkor éljünk ezzel a megoldással, ha nincs más kiút. A gumókat mindig hosszában kell vágni és a kést minden gumó után fertőtleníteni kell.

Hajtatás. A vetőgumó előkészítésnek nagyon fontos mozzanata a hajtatás, amelyet a korai burgonya és a vetőburgonya termesztésekor alkalmazunk.

A hajtatás helyett javasolható a gumóhajtás megindítása (a pattintás), vagyis “pattanócsírás burgonyák” ültetése. A pattanó hajtások általában könnyen kialakulnak – tároló helyiségben vagy másutt – csak megfelelő hőmérsékletre és időre van szükség.

A pattanóhajtásos gumók egyébként, ha a hajtások a 0,5 cm-es nagyságot nem haladják meg, automata ültetőgépekkel is ültethetők.

Ültetés és az ültetési módok

Ültetési idő. Az ültetés idejét a termesztési cél és a talaj hőmérséklete határozza meg. Az ültetés akkor kezdhető meg, ha a talaj 10-12 cm-es mélységben tartósan eléri a 7-8 °C hőmérsékletet. Ez országrészenként eltérő időben következik be. Általában az a helyes, ha március vége és április közepe között elültetjük a burgonyát.

Az ültetés sorrendje szerint leghamarabb a hajtott primőr és a vetőburgonyát kell elültetni. De az étkezési burgonyák ültetésével sem szabad megkésni a nyári aszály és a beérés miatt.

Tenyészterület, sor- és növénytávolság. A burgonya termés mennyiségére és minőségére is nagy hatása van az optimális tenyészterület nagyságnak. A tenyészterület nagyságát – a területegységre jutó tőszámot és hajtásszámot – a termesztési cél, a fajták tenyészterület igénye, az éghajlat, a talajok tápanyag ellátottsága és a vetőgumó nagysága határozza meg, de befolyással van rá az öntözés is.

Sortávolság. A burgonyát nagyobbrészt 70-75 cm-es sortávolságra ültetjük. A háztáji gazdaságokban, rendszerint a művelési módoktól függően, 60-70 cm-es a sortávolság. Nagyüzemi termesztéskor az alkalmazott ültetőgépek sortávolságának megfelelően 75 cm-es sortávolságra ültetünk.

Állománysűrűség. Mivel a sortávolságot meghatározza a művelési mód, ezért az állománysűrűség – tőszám/ha – csak a tőtávolsággal szabályozható. A termesztési célnak megfelelő optimális tőszám kialakítása nagyon fontos, mert a gazdaságos nettó termés biztosításában – egyéb tényezők mellett – az állománysűrűségnek van a legnagyobb jelentősége.

Az étkezési burgonya termesztésekor – a gumónagyságtól és egyéb tényezőktől függően – 40-50 ezer gumó/ha ültetése javasolható, ahol a tenyészterület nagysága – fajtától függően – 0,20-0,25 m² körül alakul. (Ez átlagos hajtásszám alapján kb. 180-220 ezer hajtásnak felel meg 1 ha-on.)

Vetőburgonya termesztésekor – a közepes nagyságú gumók növelése céljából – a vetőgumó méretének megfelelően 40-60 ezer gumó ültetésére van szükség 1 ha-on.

A vetőgumó mennyisége

Ültetési mód. A burgonya ültethető kézzel és géppel. Kézzel, kapa után jelenleg csak a családi gazdaságokban ültetik a burgonyát. Korábban a kapa utáni kézi ültetés mellett elterjedt az eke és a lyuggató utáni ültetés, valamint a barázdás ültetés is, ahol az előre elkészített barázdába kézzel ültették el a burgonyát.

Az ültetés üzemi módszere a gépi ültetés, amelynek kétféle módja – ill. ültetőgépe – van a gyakorlatban: az automata és a félautomata megoldás. Az áruburgonya különféle automata ültetőgépekkel, a hajtatott vetőgumó csak félautomata ültetőgéppel ültethető.

Ültetési mélység. Nagyon fontos az ültetési mélység megválasztása, mert az optimális mélység hatással van a gumók számának alakulására is. Az ültetés mélységét különböző tényezők befolyásolják: a talajok kötöttsége, az ültetési és betakarításmód, valamint az ültetési idő.

Kézi ültetésnél: homokos talajon 10-12 cm, kötöttebb talajokon 6-8 cm a megfelelő ültetési mélység. Kora tavasszal sekélyebben ültethetünk, mint pl. nyári ültetéskor.

A nagyüzemi gépi ültetéskor a gépi betakaríthatóság érdekében sekélyen kell ültetni, de azonnal fel kell töltögetni a burgonyát. Lazább talajokon a talaj felszínétől 3-4 cm mélyre, a kötöttebb talajokon 1-2 cm-es mélység is elegendő.

A gépi ültetésnél a takarótárcsák forgatásával egyidejűleg kialakul az elsődleges bakhát, amely 8-12 cm mélyen takarja be a vetőgumót. Ültetés után minél előbb – lehetőleg a talaj kiszáradását megelőzően – kerüljön sor a másodlagos bakhát kialakítására, vagyis véglegesen fel kell töltögetni a burgonyát.

Növényápolás, vegyszeres gyomirtás és öntözés

A nagyüzemi burgonyatermesztéskor az ültetés utáni másodlagos bakhát kialakítással, a töltögetéssel, majd a vegyszeres gyomirtószerek kipermetezésével lényegében befejeződik a burgonya ápolása is.

Mechanikai ápolás. Mechanikai ápolásra rendszerint csak a családi gazdaságokban van szükség. A mechanikai ápolás: gyomirtásból, talajporhanyításból és töltögetésből áll.

A mechanikai gyomirtás munkái: a kelés utáni fogasolás, a sorközi művelés és a tövek körüli kézi kapálás. Ha jól és időben végezzük ezeket a munkákat, általában csak egyszer van rájuk szükség.

Töltögetés. A burgonyának nagyon fontos ápolómunkája a töltögetés, mert elősegíti a gumókötést és megakadályozza a burgonya szárának a szétterülését. A gyomok irtása miatt az a helyes, ha többször – kétszer, háromszor – és fokozatosan töltögetjük föl a burgonyát.

A töltögetést akkor célszerű elkezdeni, amikor a növény a 10-15 cm-es magasságot elérte. A töltögetést egyébként a bimbózásig be kell fejezni, mert megindul a gumóképzés és a növényeknek zavartalan fejlődésre van szükségük. Gépi művelés esetén azonban kisüzemi keretek között is a nagyüzemi gyakorlatot kell szem előtt tartani, azaz a töltögetést be kell fejezni addig, amíg a gépek a növényzet károsítása nélkül járathatók a sorok között.

Vegyszeres gyomirtás. A nagyüzemi burgonyatermesztés technológiájában igen nagy jelentősége van a vegyszeres gyomirtásnak. A vegyszeres gyomirtás irányelvei: a gyomirtószerek és kombinációk megválasztása, stb. nagyon hasonlítanak a cukorrépánál és a kukoricánál leírt irányelvekre.

Öntözés. A burgonya öntözése nagyon gazdaságos, a korszerű nagyüzemi burgonyatermesztés alapvető feltételei között is nagy jelentősége van.

A öntözés olyan agrotechnikai módszer, amellyel hazánkban mérsékelni tudjuk a kedvezőtlen éghajlati adottságokat és az optimálishoz közelálló ökológiai feltételeket teremthetünk a burgonya számára.

A burgonya vízigénye a tenyészidő alatt változó, amely függ a növény fejlődési fázisától, az időjárástól és a talajok víztartalmától. Legnagyobb vízigény a virágzás és a gumóképzés idején van, de a gumók növekedésének is fontos feltétele a megfelelő talajnedvesség.

Különösen nagy a vízigénye a nagy termőképességű fajtáknak, és öntözni csak ezeket a fajtákat érdemes. A csapadékhiány pótlására, és nagy termések eléréséhez kb. 150-200 mm öntözővízre van szükség.

A burgonya általában a többszöri (4-5), kisebb vízmennyiségekkel (30-40 mm) végzett öntözést hálálja meg a legjobban és ez csak esőszerű öntözéssel valósítható meg. Ezért a burgonya részére ez a legmegfelelőbb öntözési mód.

A burgonya nem szereti a túlöntözést. Az öntözést a betakarítás előtt 3-4 héttel be kell azt fejezni, mert a késői öntözés rontja a gumók eltarthatóságát.

Betakarítás és tárolás

A burgonyatermesztés legnagyobb és sok figyelmet igénylő munkája a betakarítás és a tárolás. A betakarításhoz és tároláshoz – a gondos és hozzáértő munkán kívül – korszerű gépekre, gépsorokra és megfelelő tároló helyekre van szükség.

Betakarítás. A burgonya eltarthatósága az érés állapotától és a sérülések mértékétől is függ, ezért nagyon fontos a betakarítási idő helyes megválasztása és a gumók sérülés- és veszteségmentes felszedése; a gumósérülés mérséklése céljából a betakarítógépek helyes üzemeltetése.

A téli tárolásra kerülő burgonyát érett állapotban kell betakarítani. A burgonya akkor tekinthető érettnek, ha levélzete és szára elszárad és ha a megdörzsölt gumóról a héj nem válik le.

Vannak olyan burgonyafajták is, amelyeknek csak a levelei száradnak el, a szár még zöld marad, de a szár könnyen kihúzható a talajból, mert a gumók leválnak a sztólókról.

A burgonya betakarítási ideje a fajták tenyészidejétől és bizonyos mértékig az ültetési időtől is függ. A hazánkban termesztett burgonyafajták augusztus eleje és október közepe között, nagyobbrészt szeptemberben érnek be. Lehetőleg száraz időben szedjük a burgonyát, mert a sáros burgonya nehezen szállítható és a betárolás előtt előtárolásra van szükség.

A burgonya betakarítása végezhető kézzel, különböző burgonyaszedőgépekkel és burgonyakombájnokkal. A kapával végzett kézi szedés nagyon lassú és költséges munka, ezért csak a háztáji és családi gazdaságokban alkalmazzák.

A gépi betakarítás előfeltétele a gyommentes tábla, a sekély ültetés és a burgonya szártalanítása. Szártalanítás nélkül a burgonya gépi betakarítása jó minőségben és veszteségmentesen nem valósítható meg. A gépi betakarításnál egyébként több a sérült gumó, mint a kézi betakarításnál.

A szártalanítás végezhető égetéssel, vegyszeres permetezéssel és szárzúzóval; rendszerint a két utóbbi kombinációjával érhető el a legjobb eredmény. A vegyszeres lombtalanítás szárzúzás nélkül is eredményes a kis lombozatú fajtáknál, de a nagyobb lombozatú fajták és a kigyomosodott táblák esetében csak szárzúzás után végezhető.

A burgonya gépi betakarításához korábban kisebb teljesítményű, egyszerűbb gépeket is használtunk. Ilyen volt a forgóvillás burgonya kiszedőgép (Kálló-3), amely után a kiforgatott burgonyát kézzel kellett összeszedni. A nagyüzemi technológiákban burgonya felszedő, kocsira rakó félkombájnokat és burgonyakombájnokat használunk.

A burgonya-felszedő, kocsira rakó betakarítógép, a félkombájn csak a jól rostálható, lazább talajokon végez megfelelő munkát; a kötöttebb talajokon rögösen és földesen takarítja be a burgonyát. A burgonyakombájnok már megfelelő munkát végeznek kötöttebb talajokon is, ezért a burgonyakombájnok elsősorban a kötöttebb talajokra valók.

Tárolás. A tárolás célja: a tárolás ideje (4-7 hónap) alatt a burgonya minőségének megóvása és a mennyiségi veszteségek (csírázás, rothadás, stb.) csökkentése. A jó tárolás előfeltétele, hogy egészséges, sérülésmentes gumók kerüljenek tárolásra. A sérült burgonya még parásodás után is nehezen tárolható, tárolhatósági ideje romlásmentesen felére, harmadára csökken az egészségeshez képest. További problémákat okoz a tárolási idő végén a csírázás megindulása, amely jelentősen csökkenti a betárolt burgonya értékét, felhasználhatóságát. A kémiai csírázásgátlószerek használata magas áruk miatt hazánkban nem elterjedt gyakorlat, a nyugat-európai szabványok pedig használatukat kizárólag a chips gyártásra használt burgonya esetében engedélyezik. Biológiai, környezetbarát csírázásgátlókkal folynak kísérletek az USA-ban, Nyugat-Európában, de hazánkban is.

A burgonya tárolásra való előkészítése. A tárolásnak két szakasza lehetséges: a válogatatlan termés előtárolása és a válogatott és előosztályozott termés betárolása.

A betárolás is kétféle lehet: amikor csak a méreten aluli apró gumókat válogatjuk ki, és amikor méretnagyságra osztályozott burgonyát tárolunk be.

A válogatásra a veszteségmentes tárolás, osztályozásra pedig a gumók méret szerinti felhasználása miatt van szükség. Az előosztályozást és az osztályozást a termesztési célnak (áruburgonya és vetőgumó) és a felhasználásnak (étkezési és élelmiszeripari, stb.) megfelelően kell elvégezni.

A családi gazdaságokban általában előtárolásra kerül a burgonya, de a téli tárolás előtt még egyszer átválogatják a gumókat. A nagyüzemi tároláskor nincs mindig előtárolás; ha érett, jól beparásodott száraz és kevés földdel szennyezett a burgonya, előtárolás nélkül is betárolható. Ilyenkor a betárolás előtt válogatni és előosztályozni kell a burgonyát. (A manipulációs munkák korszerű gépekkel és gépsorokkal végezhetők.)

Ha a nagyüzemi tároláskor előtárolásra kerül a burgonya, csak a földet és a szármaradványokat kell leválasztani, a válogatás és az osztályozás a betárolás előtt történik. Az előtárolásra a szellőztetéses tárolók is alkalmasak, ahol a tárolás első két szakasza – szárítás, parásítás – megfelel az előtárolásnak.

Előtárolásra főleg a vetőburgonya betárolása előtt van szükség. De a betakarítási és tárolási munkák torlódása miatt, a nedves, földes és vékonyhéjú, sérülékeny gumók miatt is szükség lehet az előtárolásra.

Tárolási módok. Az alkalmazott tárolási módok két csoportra oszthatók: a hagyományos – kisüzemekben alkalmazott – és a nagyüzemi tárolásra alkalmas tárolási módokra.

A hagyományos tárolás szerint: pincékben, vermekben és prizmákban tárolják a burgonyát. A prizmás tárolás volt a legelterjedtebb.

A nagyüzemi tárolásra alkalmas módszerek: a tárházi tárolás, a szellőztetett halmos és a szellőztetett nagyprizmás tárolás.

Tárházi tárolás. Ez a legkorszerűbb, jól gépesíthető tárolási mód, amely speciális, burgonya tárolás céljára épített tároló házakban történik. A fontosabb tárolóház típusok a következők: nagyhalmos tárolók, boksz rendszerű tárolók, konténeres tárolók és vegyes típusú tárolók.

A tárolóházak közül legkorszerűbbek a konténeres és a vegyes típusú tárolók; ez utóbbiak a többi tároló típus előnyeit egyesítik magukban.

Szellőztetett halmos tárolók. A szellőztetett nagyprizmák mellett a halmos tárolók is a kiegészítő vagy szükségtárolókhoz tartoznak.

A nagyüzemi tárolási módok között nálunk is legelterjedtebb a szellőztetéses halmos tárolás. Ez a tárolási mód külön erre a célra épített épületekben – tároló házakban – vagy meglévő épületekből (istállókból, stb.) és egyszerűbb megoldásokból kialakított szükségtárolókban is megvalósítható.

A tárolókat úgy kell kialakítani, hogy a tárolással kapcsolatos követelmények mellett a be- és kitárolás gépesíthető legyen.

A sikeres tárolás feltételei: a megfelelő tárolótér, ahol kb. 500 tonna burgonya helyezhető el; a burgonya halom ne legyen magasabb 4 m-nél; a szellőztető légcsatornák megfelelően méretezettek és földbe süllyesztettek legyenek; betárolás előtt a burgonya előosztályozott legyen; a tárolás ideje alatt a halom és a szellőztető levegő hőmérséklete állandóan ellenőrizve legyen.

A tárolás lényegében három időszakra osztható. Első a szárítás időszaka, néhány nap, esetleg 1 hét. Második a beparásodás, a sérülések begyógyulásának időszaka; ehhez kb. 10-14 nap, magas páratartalom, oxigén és 12-18 °C hőmérséklet szükséges. Harmadik a fokozatos lehűtés (kb. 20-40 napig tart) és a végleges tárolás időszaka, amikor a burgonya hőmérsékletét szükséges ventillációval alacsony (3-5 °C) hőmérsékleten tartjuk. (A tárolási hőmérséklet a burgonya hasznosítási céljától is függ, pl. étkezési burgonyánál 4-6 °C, vetőburgonyánál 2-4 °C.)

Szellőztetett nagyprizmás tárolás. E tárolási mód lényege: szabadban kialakított, olyan nagyméretű (kb. 5 m széles, 2 m magas és 20-25 m hosszú) prizma, amely alatt hosszanti szellőztető berendezést építettek ki. A prizmát több rétegben szalmával, szalmabálával és fóliával takarják.

A tárolás időszakai, a szellőztetéssel és a tárolási hőmérséklettel kapcsolatos irányelvek mindenben azonosak a szellőztetett halmos tárolásnál leírtakkal.

A vetőburgonya termesztése

Az eredményes burgonyatermesztés alapvető feltétele az egészséges, nagy biológiai értékű vetőgumó, ezért a termelőüzemek részére biztosítani kell az évenkénti felújításhoz szükséges vetőburgonyát.

A vetőgumó biológiai értékét a szaporítási fokozat – szuperelit, elit, utántermesztett – illetve a “leromlás” mértéke határozza meg.

A burgonya leromlásán azt értjük, hogy a vegetatív úton szaporított burgonya termőképessége – a fajták rezisztenciájától és a környezeti feltételektől függően – fokozatosan csökken. A leromlás fogalma mellett a kiváltó tényezőket is komplexen kell értékelnünk, mert a burgonya leromlását az ökológiai tényezőkön kívül leginkább a vírusbetegségek okozzák.

Az ökológiai leromlást a kedvezőtlen környezeti – klimatikus és edafikus – tényezők az által okozzák, hogy nem elégítik ki a burgonya környezeti igényét. A vírusok által okozott leromlás viszont patológiai jelenség, amely a vegetatív szaporodáskor fellépő vírusfertőzések miatt következik be. A két tényező közül hazánkban a vírusos leromlás okozza a nagyobb kárt, amely nem csak jelentős termés csökkenést okoz, hanem a vetőgumó értékét is rontja.

A vírusos eredetű leromlást főleg a levélsodró vírusok okozzák, de jelentősek lehetnek az X, Y, A, M és az S vírusok okozta megbetegedések is.

A levéltetvek, mint vírus vektorok szerepe a burgonya vírusos leromlásában közismert. A perzisztens vírusokat, pl. a levélsodrás vírusát az őszibarack levéltetű (Myzus persicae Sulz.) és a sárga burgonya levéltetű (Aphis nasturitii Kalt.) terjeszti leggyakrabban. A fertőzés a levélen keresztül történik, majd a gumóba vándorolva a vetőgumó viszi át a vírust egyik évről a másikra.

A burgonya leromlás elleni védekezés alapvető irányelve az egészséges vetőgumó ültetés, ennek feltétele pedig a leromlás mentes vetőburgonya-termesztés. Itt az a fontos, hogy megakadályozzuk az egészséges burgonyatövek külső vírusforrásból történő fertőzését.

A vetőburgonya szántóföldi ellenőrzését és a vetőgumótételek fémzárolását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal végzi.

Az ökológiai feltételek és a vetésváltás

A vetőburgonya-termesztés feltételei és az agrotechnikai irányelvek közel azonosak az áruburgonyánál leírtakkal, ezért röviden csak az eltérésekkel és a speciális minőségjavító eljárások értékelésével foglalkozunk.

Ökológiai feltételek. A termőhely megválasztása nem csak a klimatikus tényezők miatt jelentős, hanem a vetőgumótáblák területi elhelyezése, a vírusfertőzés területi izolációja miatt is fontos.

Éghajlat és talajigény. Vetőburgonya-termesztésre a hűvösebb, csapadékosabb, széljárta területek a legalkalmasabbak; ha nem kielégítő a csapadék mennyiség és az eloszlás, öntözésre van szükség. Ezek szerint a klimatikus tényezők és az öntözési lehetőségek határozzák meg hazánkban azokat a területeket, ahol eredményesen termeszthető a vetőburgonya.

A talajok közül csak a semleges és gyengén savanyú, jó vízgazdálkodású lazább talajok: a homokos vályog és a vályogos homok, valamint a humuszban gazdag homok talajok alkalmasak a vetőgumó termesztésére.

Területi elhelyezés és vetésváltás. A területi izoláció miatt a vetőburgonya táblák ne legyenek a házi kertek és az áruburgonya táblák közelében. Az izolációs távolság 200 m, de jobb, ha a szaporító táblák ennél nagyobb távolságra vannak.

A vetőburgonya részére is a kalászosok a legjobb elővetemények. Burgonya után tilos, de még pillangós takarmányok után se ültessünk vetőburgonyát.

A vetőburgonya-termesztési módszerek és azok agrotechnikai irányelvei

A tavaszi ültetésű vetőburgonya termesztése. Az ismertetés során csak az áruburgonyától való eltérésekkel foglalkoztunk.

Trágyázás. Nagyon fontos, hogy a szükséges mennyiségű tápanyagokat megfelelő arányban biztosítsuk a vetőburgonya részére főleg a foszfor arányát kell növelni. Az NPK-arány 1:1,2-1,5:1,8-2 körül legyen. A részleteket illetően az áruburgonyánál leírtakból kell kiindulni.

Vetőgumó előkészítés. Az ültetéshez nagyon fontos a gondosan osztályozott, egyenletes nagyságú – a magasabb szaporítási fokozatba (szuperelit, elit) tartozó egészséges vetőgumó.

A vetőgumó előkészítéshez tartozó fontosabb módszerek: a méretszerinti osztályozás, hajtás eltávolítás, csávázás, hajtatás vagy pattintás, esetleg hőkezelés és hajtásstimulálás.

Hajtatás és pattintás. Az előhajtásnak az az előnye, hogy a burgonya tenyészideje lerövidül és a burgonyaszár a levéltetvek fertőző repülése előtt megsemmisíthető, mielőtt a vírusok a levélen és a száron keresztül a gumókat is megfertőznék.

Előhajtatásra főleg a leromlásra hajlamosabb fajták esetében volt, illetve van szükség. De a mozaik vírusokra rezisztens fajták hajtásának is jelentősége van.

A hajtatásnak az előnyök mellett hátrányai is vannak; a hajtatással kapcsolatos többletköltségek, és az, hogy a hajtatott vetőgumó csak kézzel, vagy félautomata gépekkel ültethető. (A hajtatást egyébként ugyanúgy kell végezni, mint a korai burgonyatermesztésnél. Lásd Zöldségtermesztés.)

Ahol az előhajtatásra nincs mód, vagy a hajtatott burgonya ültetése nem oldható meg, ott alkalmazható a gumóhajtás megindítása, a pattintás, csak arra kell vigyázni, hogy a pattanó “csírák” a 0,5 cm-es nagyságot ne haladják meg. A pattanó hajtással ültetett növények fejlődésében kb. 10-12 napos előny jelentkezik a pattintásban nem részesültekhez képest.

Ültetés. Az ültetési idő, mód, mélység, stb. lényegében azonos az áruburgonyánál leírtakkal. Az alkalmazott ültetőgépektől függ minden, aszerint, hogy hajtatott, vagy pattintott, vagy csak hajtatás nélküli vetőgumót ültetünk.

Az állománysűrűség nagyobb legyen, mint az áruburgonyánál, hogy a vetőgumó méretű gumók száma növekedjen. Irányelvként vehető, hogy a vetőburgonyánál m²-enként kb. 25-30, vagyis hektáronként kb. 250-300 ezer főhajtás – szár – legyen. Ez a vetőgumó nagyságától függően 40-60 ezer tő/ha.

Az ápolás és az öntözés mindenben azonos az áruburgonyánál leírtakkal. De a vegyszeres gyomirtás jelentősége tovább fokozódik, mert a mechanikai ápolómunkák elmaradásával csökkenthető a nem perzisztens vírusok fertőzési lehetősége is.

A növényvédelem egyik fontos feladata, hogy a levéltetvek ellen közvetlenül is védekezni kell, a védekezést már a tárházakban és a hajtatókban is el lehet kezdeni. A magasabb fokú szaporulatoknál (törzselit, szuperelit) a burgonyabogár elleni védekezés megkezdésétől kezdve a tenyészidő végéig védekezni kell a levéltetvek ellen is.

Szelektálás. A vetőgumó szaporítás nagyon fontos munkafolyamata a negatív szelekció. A szelekciót többször is meg kell ismételni és akkor kell elkezdeni, amikor a növények a 15-20 cm-es nagyságot elérték.

A negatív szelekcióval kell eltávolítani az idegen és a beteg töveket: a csenevész, a levélsodró vírusos, a súlyos mozaikos Y vírusos és a baktériumos rothadásos töveket, valamint mindazokat a töveket, amelyek sárgulnak és a fejlődésben visszamaradtak.

Szelektáláskor az idegen és beteg töveket az anya- és az új kötésű gumókkal együtt kell kivágni és a szaporító tábláról eltávolítani. A szelekció vegyszeres permetezéssel is végezhető, de a gumókat akkor is el kell távolítani.

Betakarítás. A vetőgumót rendszerint korábban kell betakarítani, mint az áruburgonyát, ezért biológiailag még nem teljesen érett, vékony héjú, sérülékeny gumók kerülnek betakarításra.

Szártalanítás. A vetőburgonya szártalanításának többféle szerepe van. Az első itt is a gépi betakarítás biztosítása, a többi már speciális, csak a vetőburgonya szaporításánál van rá szükség.

A vetőburgonyát virológiai okokból – a levéltetvek fertőzésének megelőzése – és a gumóméret szabályozása miatt rendszerint már a biológiai érés előtt szártalanítani kell.

Szártalanítani csak akkor lehet a vetőburgonya táblákat, amikor a negatív szelekciót már elvégezték és a vírusokat terjesztő levéltetvek, kabócák rajzásának az ideje már megfelelő mennyiségű és biológiailag is eléggé érett gumók találhatók a tövek alatt. Tehát a szártalanítás idejét a gumók érettsége és a levéltetvek rajzása határozza meg.

A levéltetvek rajzása általában július elején szokott bekövetkezni. A rajzás idejét és az egyes fajták szártalanításának az idejét a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomások ……figyelőszolgálata jelzi, és a szártalanítás időpontját be kell tartani. A rajzás idejét egyébként sárgatálas módszerrel is meg lehet határozni.

A szártalanítás technológiája mindenben azonos az áruburgonyánál leírtakkal. Azokon a táblákon korábban kell szártalanítani, amelyeken ezt a virológiai okok indokolják, vagy ahol a gumóméret szabályozása céljából kell elvégezni a szártalanítást.

A vetőburgonyát a szártalanítás után kb. 15-20 nap múlva – a gumók héjának a beparasodása után – lehet csak betakarítani.

A betakarítási munkák és a munkákkal kapcsolatos irányelvek lényegében mindenben azonosak az áruburgonyánál leírtakkal.

Tárolás. A vetőburgonya tárolásánál nagy jelentősége van az előtárolásnak. A tárolás egyébként ugyanúgy történik, mint az áruburgonya elő- és betárolása. De a vetőgumó tárolása fokozottabb gondot, hozzáértést igényel, mint az étkezési burgonyáé. A vetőgumók mérete kisebb és éretlenebbek a gumók, ezért az egyenletes és biztos átszellőztetésre nagyobb gondot kell fordítani, mint az étkezési burgonyánál.

A hagyományos tárolási módok közül a prizmás, a tárházi tárolások közül a konténeres, a szükségtárolók közül pedig a szellőztetett nagy prizmás tárolás javasolható a vetőburgonya tárolásához.

Ismeretes, hogy az Alföld déli részein, főleg a Szeged környéki homoktalajokon már évtizedek óta foglalkoztak a másodvetésű tarlóburgonya-termesztéssel.

A tarlóburgonyát a fővetésű növények lekerülése, vagyis az ültetési időtől függően étkezési vagy vetőburgonyaként hasznosították. Ha az őszi keveréktakarmányok után május végén, vagy június elején ültették el a tarlóburgonyát, a termés csak étkezési burgonyaként hasznosult.

Ha azonban a burgonyát az őszi gabonák feltört tarlójába ültették július elején, akkor a termés, mint vetőburgonya és foszlós héjú “fojtott” burgonya került hasznosításra. (Az éretlenül, nyirkos homok közt tárolt burgonya a fojtott burgonya.)

Mivel a tarlóburgonya agrotechnikai irányelvei sokban hasonlítanak a nyári ültetésű vetőburgonya-szaporítás keszthelyi módszeréhez, ezért részletesebben nem foglalkozunk vele.

A nyári ültetésű vetőburgonya a szaporítás irányelveinek kidolgozásánál az volt a cél, hogy – a levéltetvek fejlődés- és rajzásbiológiája alapján – a nagyobb arányú vírusfertőzés a lehetőségekhez mérten elkerülhető legyen. Ezen kívül az ökológiai leromlást (elöregedést) okozó kedvezőtlen nyári meleg időszakot is elkerülve a vetőgumó fiziológiai állapota is kedvezőbb legyen.

A nyári ültetésű vetőburgonya szaporításánál nagyon fontosak: a kedvező ökológiai feltételek és az öntözési lehetőség. A legjobb elővetemények itt is az őszi gabonák, amelyeknek a tarlójába zöldtrágyanövények (olajretek, stb.) is vethetők. A jó minőségű vetőágyat csak július elejére kell előkészíteni, ezért a magágykészítésig a talajt feketeugarként kell művelni.

A műtrágyázás irányelvei nagyobb részt azonosak a már leírtakkal. De, ha zöldtrágyázunk, akkor annyiban módosulhatnak, hogy a szükséges műtrágyák egy része a zöldtrágyanövények alá is adható.

A vetőgumó előkészítés lényegében azonos az előzőkben már leírtakkal. Különbségek, hogy a vetőgumót június második felében kell a hűtőtárolókból kitárolni; az ültetés előtt melegíteni kell és ha szükséges, pattintani is lehet.

Ültetés. Az ültetést úgy kell időzíteni, hogy a burgonya – ha lehet – csak a levéltetvek fertőzőrajzásának befejezése után, vagyis július 20-a után keljen ki, ezért az ültetési idő általában július 5-12 között van.

Az ültetési mód, stb. azonos az áruburgonyánál és a tavaszi ültetésű vetőburgonyánál leírtakkal. De a körülményektől függően az állománysűrűség valamivel kevesebb is lehet, mint a tavaszi ültetésű vetőburgonyánál.

Az öntözés, a növényápolás (vegyszeres gyomirtás) és a negatív szelekció, valamint a növényvédelem irányelvei azonosak a tavaszi ültetésű vetőburgonyánál leírtakkal. A talajfertőtlenítésnél nagyon fontos a felszívódó szerek használata, hogy a fiatal növényeken előforduló levéltetvek ellen is védelmet nyújtson.

Betakarítás. A betakarítás technológiai irányelvei azonosak a már leírtakkal. A szártalanítást a vetőgumó méret szabályozása érdekében szeptember végén el kell végezni és a gumókat átlagos évjáratban október 20-ig a talajban kell hagyni, hogy beparásodjanak.

A betakarítási munkák során, amennyire csak lehet, törekedni kell a kíméletes szedésre, mert a gumók parásodása ősszel nem olyan mértékű, mint nyáron.

Tárolás. A betárolás előtt itt nagyon fontos az előtárolás, hogy a gumók héja tovább keményedjen és minél kevesebb sérüléssel legyen manipulálható a vetőburgonya.

A tavaszi ültetésre kerülő vetőburgonya tárolására bármely jól bevált tárolási mód alkalmazható, de legmegfelelőbb itt is a konténeres tárolás.

A magasabb fokú szaporulatok, vagyis a következő évben is nyári ültetésre kerülő vetőburgonyák hosszú – 7,5 hónapos – tárolása megbízhatóan csak hűtőtárolókban valósítható meg, mert csak így biztosítható a tárolás egész idejére a +2 – +4°C közötti tárolási hőmérséklet. A tárolás egyébként úgy is végezhető, hogy csak márciusban helyezzük el a vetőburgonyát a kiürült almatárolókban, az őszi betárolás ilyenkor burgonyatárolókba történik.

A jó vetőgumó jelentősége

“A vetőgumó az igazi sarkpontja a burgonya termelésnek …”
El nem évülő jó tanácsok 1930-ból igényes termelőknek

“Leromlott, vagy betegségben szenvedő burgonyák vetőgumói után csak hitvány, rossz és még jobban leromlott és még betegebb gumókat adó terméseket remélhetünk.

A vetőgumó az igazi sarkpontja a burgonya termelésnek s ez az a legfontosabb tényező, amelyen mindenféle hanyagságunk, mulasztásunk és engedékenységünk megbosszulja magát, ha ma nem, hát holnap, vagy azután annál erősebben és annál biztosabban.
Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, mert saját országszerte szerzett tapasztalatom, hogy hazánkban néhány kiválóan és öntudatos burgonyatermeléssel foglalkozó gazdaságtól eltekintve, sehol sem megfelelő és sehol sem elegendő az a vetőgumó, amit gazdáink elültetnek.
S amíg ez így van, addig ez hiábavalóvá teszi minden igyekezetünket a burgonyaterméseink megjavítására, úgy mennyiségileg, mint minőségileg. Addig a jó talajművelés, az okszerű trágyázás, kitűnő ápolás és gondos eltartás csak félannyit ér, addig teljes sikert elérni nem tudunk.

Elengedhetetlenül szükséges tehát az, hogy minden gazda ismerje azokat a tulajdonságokat, amelyekkel a jó vetőgumónak bírnia kell, hogy annak a terméshozama és minősége a céljainak minden tekintetben megfelelő legyen. Ezek a tulajdonságok a következők: a vetőgumó nagysága (súlya), egészségi állapota, származási helye, továbbá a fajtisztasága, fajta azonossága és csírázóképessége.”

(Beke László: A burgonya termelése, nemesítése és értékesítése
76. oldal III. átdolgozott és bővített kiadás
Budapest, 1930 a szerző saját kiadásában)

A burgonya minőségét meghatározó tényezők

FAJTAVÁLASZTÉK	ÉVJÁRAT	TALAJMUNKA
ÉRÉSCSOPORT	VETŐGUMÓ ELŐÁLLÍTÁS	TRÁGYÁZÁS
TERMŐKÉPESSÉG	SZÁNTÓFÖLDI SZEMLE	ÖNTÖZÉS
BETEGSÉG-ELLENÁLLÓSÁG	RENDSZERES VETŐGUMÓCSERE	ÜLTETÉS IDŐPONTJA
BELTARTALMI TULAJDONSÁGOK		GYOMOK ELLENI VÉDEKEZÉS
MECHANIKAI SÉRÜLÉKENYSÉG		NÖVÉNYVÉDELEM
		SZÁRTALANÍTÁS
		BETAKARÍTÁS IDŐPONTJA
		BETAKARÍTÁS MÓDJA
		TÁROLÁS

A környezeti tényezők hatása a burgonya termésére, minőségére

A burgonya termését a biológiai tényező (a fajta örökletesen meghatározott értékmérő tulajdonságai), továbbá a környezeti hatások (időjárás, talajtulajdonságok, termesztés technológia) alakítják. A környezeti tényezők közül jelenleg is problémát jelent a csapadékhiány és a fagykártétel.

A fajták szaporítóterületét értékelve örvendetes viszont, hogy a vizsgált időszakban a magyar fajták szaporítóterülete a 2001 évi 7,8%-ról 2006-ra 13,8%ra növekedett. Tehát a csökkenés nagyobb mértékű volt a külföldi fajtáknál, mint a magyar fajtáké, azaz relatíve a magyar fajták az összes szaporítóterületből egyre nagyobb területtel vesznek részt. Az áru (étkezési) burgonya területből való részesedésük ennél még nagyobb, mert a termelők saját célra utántermesztik vetőgumónak 2-3 évig az Elit szaporulati fokú magyar fajtákat – a kismértékű leromlásuk ezt lehetővé teszi. Ez a fajtaváltási folyamat jelentős mértékben javíthatja a Magyar termelők versenyképességét, növelheti nyereségüket.

A burgonya fotoszintézisének hőmérsékleti optimuma 20-25 C°. Ez azonban függ a fényintenzitástól is. Magasabb fényintenzitásnál magasabb az optimum hőmérséklet is. Különösen 30 C° felett a fotoszintézis hatékonysága jelentősen csökken. A hőmérséklet nagy hatással van a növény légzési folyamataira is: 20-25 C°-os nappali és 10-12 C°-os éjszakai hőmérsékletnél a termelt szárazanyag 20-25 %-a légzési veszteség. Magasabb hőmérsékleteken – ami a burgonya számára kedvezőtlen – ez az érték jelentősen növekedhet. A különösen magas hőmérséklet (30 C° feletti) a növény korábbi éréséhez is vezethet, főleg ha az szárazsággal párosul.

Elsősorban vízellátási egyenetlenségek miatt kialakuló minőségi hibák

· Másodlagos növekedés és üvegesség

A vízhiány megszűnése után a belső gumószövet térfogatának vízbőség hatására bekövetkező hirtelen növekedése vezet a gumórepedések kialakulásához. Az ilyen mély repedések kialakulását a N-túltrágyázás is fokozza.

· A gumó barna közepűsége, üregessége

A túl nedves talajban fehér pettyeket láthatunk a burgonyagumó héján, amelyek megnagyobbodott légcserenyilások (lenticellák). Ezek a megduzzadt, kitágult lenticellák önmagukban nem okoznak problémát, de kaput nyitnak gombás és baktériumos fertőzéseknek (Erwinia, Ralstonia, Fitoftóra) ezzel rothadási folyamatok indulnak meg a szántóföldön és a tárolóban.

Mindhárom – utoljára tárgyalt – súlyos kárt okozó élettani betegséget (rendellenességet) megelőzhetjük, ha a vízbő, túl nedves körülmények kialakulását (túlöntözést) elkerüljük és a laza talajszerkezet kialakulását szakszerű talajműveléssel, istálló – és zöldtrágyázással, savanyú talajokon ásványi trágyázással (meszezés, dolomitozás) elősegítjük..

A késő tavaszi fagy – nemrégen a május elejei fagyok – a fejlődő burgonya lombozatot károsíthatják. A részben, vagy teljesen megfagyott lomb azonban regenerálódik, ezért elsősorban a szedés, betakarítás ideje tolódik későbbre.

Ültetéshez laza, rögmentes magágy szükséges. Normál körülmények között a burgonyát csak olyan mélyre kell ültetni, hogy a gumó felső része éppen az eredeti talajfelszín alatt legyen. A csatlakozó sor helytelen beállítása a későbbi műveletek során (töltögetés, permetezés, betakarítás) problémákat (minőségromlás) okozhat. A gumókat pontosan a bakhát középvonalába kell ültetni, hogy a keréktaposásból és bakhát későbbi lemosódásából eredő gumósérüléseket, zöldülési károkat elkerülhessük. Azonos sorszámú ültető és bakhátkészítő gépeket kell használni. A bakhátak kialakításának egyenletesnek kell lennie, valamint olyan alakúnak és méretűnek, hogy a gumótermést magába tudja foglalni. A jól kialakított bakhát trapéz keresztmetszetű, kerülete 90-94 cm. A töltögetés és a későbbi ápolási (permetezés) munkák során a traktor kerekének szélessége maximum 25 cm lehet. A bakhátnak olyan alakúnak kell lennie, hogy a gumót minden irányban közel azonos mennyiségű talaj fedje be. Az új termésű gumók nem mosódhatnak ki a bakhátból. Esős években, vagy szakszerűtlen öntözésnél, ha a bakhát mérete nem megfelelő, akkor a fényre kerülő gumók megzöldülnek. Minél tovább tesszük ki fénynek a gumókat, annál intenzívebb lesz és annál mélyebben hatol a gumóhúsba az elszíneződés. Azok a gumók, amelyek a tárolóban sokáig mesterséges fénynek vannak kitéve, vagy azok amelyek fényáteresztő anyagba vannak csomagolva szintén világoszöld színűvé válhatnak. A zöld gumókban általában magasabb a solanin koncentrációja. A magas solanin tartalmú gumók nem alkalmasak a fogyasztásra, mérgezést okozhatnak.

A burgonya termőképessége és minősége szempontjából legfontosabb tápelemek a következők:

A burgonya termésmennyiségét a tápanyagok közül a nitrogén befolyásolja legnagyobb mértékben. Kedvezően hat a kezdeti fejlődésre, az asszimilációs felület gyors kialakulására. Javítja a növény általános ellenálló-képességét. A nitrogén túladagolásnak azonban kedvezőtlen hatásai vannak. Erős lombnövekedést okoz a gumóképzés rovására, megnyújtja a tenyészidőt, fokozza az egyes betegségekkel szembeni fogékonyságot, rontja a gumók tárolhatóságát és felhasználási értékét.

A foszfor gyorsítja a fejlődést, viszonylag korábbi beérést tesz lehetővé, így a gumók héja vastagabb lehet, kevesebb a sérülés, jobb a tárolhatóság. A foszfor ellensúlyozza a túlzott nitrogén-hatás káros következményeit. Növeli a gumó darabszámát, javítja a keményítő minőségét (szemcsenagyság, viszkozitás). Fokozza a növények betegségekkel szembeni ellenálló képességét.

elősegíti a cukor-, keményítő- és szárazanyagtartalom növekedését, így termésnövelő
csökkenti a fagyézékenységet
növeli a burgonya szárazságtűrését
javítja a gumók tárolhatóságát, csökkenti az apadási veszteséget
javul a gumók ellenállóképessége a mechanikai sérülésekkel (szürkefoltosság) szemben
javítja a gumó minőségét, húsa egyenletes, világos, foltmentes, csökken az elszíneződés mértéke

A burgonya magnézium (Mg) igényes növény

a klorofill alkotóeleme, így fontos szerepe van az asszimilációban
enzimek aktivátora, növeli a gumó keményítő-, szárazanyag- és fehérjetartalmát
növeli a termés mennyiségét
növeli a sejtfalak szilárdságát, így javul a rezisztencia (pl. varasodás)
magnéziumhiány esetén csökken a szárazanyag- és keményítőtartalom is
segíti a nagyadagú K érvényesülését, így a K-al együtt javítja a minőséget

A korábbi kísérletek a burgonya kitűnő trágyareakcióját igazolják a fajtahatás azonban sokszor erősebb a trágyakezelések hatásánál. A nagy termések alapfeltétele a megosztott N trágyázás, ill. a tenyészidő alatti N adagolás, a legnagyobb P-adag sem befolyásolta szignifikánsan a terméseredményeket, növelte azonban a gumószámot, ezen keresztül megváltoztatva a gumók nagyságrendi összetételét. A káliumtrágya megválasztásánál célszerű figyelembe venni a felhasználási célt is. A nagyobb adagú K kijuttatása feldolgozóipari és jó minőségű mosott, vagy koptatott burgonya előállításához kell. Szulfát-típusú káliumtrágyák részesítendők előnyben, amennyiben a felhasználási cél a magas keményítő tartalmat követeli meg (ipari burgonya, chips, pommes-frites), mivel a szulfát kevésbé hátrányosan befolyásolja a keményítő képződését mint a klór. A burgonya rendkívül érzékeny a magnéziumhiányra.

A többéves tájkísérlet eredményei alapján a Nyírségi savanyú homok és homokos vályog erdőtalajokon – öntözetlen körülmények között – a burgonya K trágyázására a leghatékonyabb Patentkáli műtrágyát javasoljuk 530 kg/ha mennyiségben (160 kg/ha K-hatóanyag + 53 kg/ha Mg-hatóanyag), amelynek termésnövelő hatása 27% volt.

Mórahalmon 2004 –ben – homokháti meszes homoktalajon – nyári termesztésű burgonya tájkísérletben vizsgáltuk az „Új környezetkímélő trágyázási szaktanácsadási rendszer” különböző növénytáplálási szintjeit. A trágyázási kísérlet eredményeiből megállapítható, hogy a gyenge termékenységű, makrotápelemekkel gyengén ellátott meszes homoktalajon, öntözött körülmények között, nyári termesztésben leghatékonyabbnak a mérlegszemléletű növénytáplálási szint bizonyult. Ezzel a trágyázási szinttel jó termőképességű fajta használata mellett igen nagy (60-80 t/ha) termés is elérhető.

4. Gyomnövények, kórokozók, kártevők és a minőség

· Gyomok és a gumó minőség

A gyomnövények az általánosan ismert kedvezőtlen hatásukon (víz –és tápanyagelvonás, árnyékolás) kívül a burgonyánál a rokon (Solanum sp.) gyomok számos kórokozó (Fitoftóra, Erwinia, Ralstonia) fennmaradását és elszaporodását is lehetővé teszik, csökkentve a termést és rontva a minőséget. Egyes évelő egyszikű tarackos gyomokkal (tarackbúza, csillagpázsit) erősen fertőzött területen a tarack belefúródik, átnő a gumón és ezzel súlyos minőségi problémát okoz. Védekezni vetésforgóval és gyomirtással lehet.

· Gombabetegségek és a minőség

A gumóbetegségek legnagyobb hányadát a Fuzáriumos betegségek okozzák, amelyek sérülések, sebek helyén hatolnak be a gumóba, és előidézik a gumók száraz rothadását. A másik jelentős gumókárosító gombabetegség a burgonyahimlő (Rhizoctonia solani). A fertőzés a gumóra is átterjedhet és fekete színű szaporitó képletek (szkleróciumok) jelennek meg a gumó héján (himlő). Ez a primőr burgonya termesztésében jelenthet minőségi problémát. A hideg nyirkos talaj, a vetésforgó be nem tartása, rossz agrotechnikai eljárások alkalmazása mind a betegség kialakulását idézik elő. Az ezüstfoltosság (Helminthosporium solani) igen elterjedt burgonyabetegség. A korai fajták rendszerint sokkal érzékenyebbek, mint a későn érők. A mosott burgonyánál jól látható küllemi minőségi hibát okoz. A fertőzés korai tüneteit rendszerint nehéz felismerni a betakarítás idején. A betegség viszont nagyon gyorsan képes elterjedni a tárolóban. A gumón ezüstös szürke léziók alakulnak ki, melyek később megbarnulnak. A súlyosan fertőzött gumók zsugorodnak a nagymértékű vízvesztés hatására. Az utóbb említett betegségek ellen a megelőzést a vetőgumó alapanyag egészségének megőrzésével kell kezdenünk (fémzárolt vetőgumó) és helyesen alkalmazott agrotechnikával folytatni. Egyes fungicid hatóanyagú csávázószerek (Agrocit, Prestige stb.) is hatásosak.

· Baktériumos betegségek által okozott minőségi problémák és gumórothadások

A burgonya baktériumos betegségei csak esetenként okoznak problémát a termesztés során, bár az utóbbi években egyre gyakoribb a kártételük, főként a behurcolt Erwinia és a karantén Ralstonia miatt. A tárolás során fellépő baktériumok okozta megbetegedések szintén csak esetenként fordulnak elő. Azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a baktériummal fertőzött tételek esetén optimális környezeti viszonyok mellett igen súlyos fertőzések alakulhatnak ki. A kialakult fertőzések jelentős termésveszteséget okozhatnak a szántóföldön és a tárolóban egyaránt. A leggyakrabban a korábban már tárgyalt sugárgombás varasodást okozó Streptomices spp. jelent problémát a gumón varas foltok kialakulásával. Leghatékonyabb védekezés ellenálló fajták termesztése, illetve a gumókötés idején korán elkezdett öntözés. A fekete szártő –és nedves gumórothadást okozó Erwinia spp. ellen az egészséges vetőgumó használatával, 4 éves vetésforgó betartásával és a pangóvizek kialakulásának megakadályozásával, szakszerű tárolással és ellenállóbb fajták termesztésével védekezhetünk leghatékonyabban. Az eddig karantén, újabban Magyarországon is fellépő barna rothadás kórokozója a Ralstonia solonacearum ellen szintén egészséges vetőgumó használatával és a 4 éves vetésforgó szigorú betartásával védekezhetünk. Mindkét baktériumos betegség megelőzésében és terjedésének megakadályozásában a később ismertetésre kerülő farmhigiéniai szempontok betartása egyre sürgetőbb feladat.

· Kártevők és a minőség

A gépek tisztítása, fertőtlenítése (Fertőtlenítés: 1%-os HYPO, vagy fitosept tabletta, vagy 3%-os H-lúg) kölcsönvételkor, illetve, ha előtte beteg burgonyát szedett, ugyanis a baktériumos betegségek mechanikailag átvihetők (a fonálférgek is).

Az árvakelések és a gyomok irtása (az árvakelés fitoftóra és vírus forrás, lehetővé teszik a fonálférgek fennmaradását és szaporodását, egyéb gombák és baktériumok okozta fertőzéseknek is fontos kiindulási forrásai lehetnek, a baktériumok a rokon fajokon és gyomnövényeken is továbbszaporodnak)
Tárházak, konténerek, előhajtató ládák tisztántartása, mosása és fertőtlenítése (Fertőtlenítés: 1%-os HYPO, vagy fitosept tabletta, vagy 3%-os H-lúg)
A leválasztott föld kezelése (az osztályozón, válogatón lehullott fold koncentráltan tartalmazza a kórokozókat, fonálférgeket, ezért soha ne vigyük vissza a területre!)

Magyarországon jó fajtával, egészséges vetőgumóval és a növény igényéhez igazodó gyakori öntözés és harmonikus tápanyagellátás, valamint megfelelő növényvédelem mellett el lehet érni nagy terméseket (kis önköltség!), kitűnő minőséget (homoktalaj!), amellyel már versenyképes és jövedelmező termesztés folytatható. Így átmeneti fátyolfóliatakarásos korai-primőr termesztésnél (május végi-június elejei szedés) 25-30 t/ha foszlóshéjú termés, nyári termesztésben 35-70 t/ha foszlóshéjú, vagy érett (parásodott héjú) termés (június végétől – augusztus közepe közötti szedés) és őszi felszedésű burgonyánál 50-80 t/ha-os, sőt esetenként ennél magasabb tartós (téli) tárolásra alkalmas termések is elérhetők.. Ezeket a terméseket homoktalajon is el lehet érni, sőt ilyen homoktalajon kaphatjuk a legjobb minőségű burgonyát.

Dr. Kruppa József Ph.D tudományos főmunkatárs

Debreceni Egyetem ATC MTK Növénytudományi Intézet

A gumók varasodása jelentős minőségi veszteséget okozhat!

A burgonya termesztése komoly szaktudást, folyamatos odafigyelést igénylő, emellett nagyon költségigényes tevékenység. Ha már meg vannak a termesztés műszaki feltételei, a speciális gépek, a tárolóház, és az áru előkészítés, kiszerelés feltételei, a folyó termelési költségek mégis elérhetik vagy meghaladhatják a hektáronkénti 1 millió forintot. A megtermelt és tárolt gumók értékesítése is komoly feladat. Az átvételi árak évek óta stagnálnak, – ha éppen nem csökkennek – és az átvevők egyre magasabb igényeket támasztanak az osztályozottsággal, kicsomagolással, a gumók külső megjelenésével szemben. A fogyasztók is elsősorban a gumók külleme alapján döntenek a vásárláskor. A termesztőt tehát nagyon kellemetlenül érinti, ha a betakarításkor kiderül, hogy a gumók jelentős része varasodott. A varasodás rothadást ugyan nem okoz, de erősen rontja a gumók küllemét, eladhatóságát.

A varasodás mértéke nagyon különböző lehet. Előfordul, hogy egy-egy gumó felületének 80-90 %-át is var borítja. A nyolcvanas években Somogyban láttunk olyan egyébként nagy termést hozó táblát, amelyen a gumók annyira varasak voltak, hogy az üzemvezető kénytelen volt úgy dönteni, hogy forgóvillás géppel kipergeti a gumókat, és kézzel szedeti fel közülük azokat, amelyeken a varasodás még elfogadható mértékű volt. Több mint fele termés kényszer értékesítésre került, takarmánynak. Fontossága és gyakorisága miatt az étkezési burgonya szabvány is kitér a varasodásra: a tételben nem lehet több mint 5 % varas gumó, és az a gumó számít varasnak, amelynek a felületén a var borítottság a 15 %-ot meghaladja. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az étkezési burgonya piacosságát már 10 % var fedettség is erősen rontja.

A varasodás mértékének kialakulásában az évjáratnak jelentős hatása van, ismeretesek ú.n. varasodásos évek. Az is ismert, hogy egyes táblákon sokkal gyakoribb a varasodás, mint másokon. Rossz vízgazdálkodású homok talajokon gyakoribb a varasodás, mint a vályog talajokon vagy a mezőségi talajokon.

A varasodást a talajainkban a szerves anyag lebontásában szerepet játszó Streptomyces nemzetségbe tartozó baktérium fajok okozzák. Ide nagyon sok faj tartozik, közülük legalább hat faj károsítja a burgonyát. Közülük a Streptomyces scabies a legtöbb talajunkban előfordul. Hőmérsékleti optimuma 20 °C körüli, életfeltételeihez minden esetben aerob körülményeket kíván. A talajban szaprofita módon akár 20 évig akkor is megmarad, ha ott közben burgonyát nem termesztettek. További gazdanövényei a répafélék, borsó, búza, bab, paradicsom és számos paréjféle. A burgonya növénynek a gumóját, újabb vizsgálatok szerint a gyökérzetét is támadja. A Streptomycesek csak növekedésben lévő, elsősorban fiatal gumókat fertőznek, főleg az átalakuló légzőnyílásokon keresztül. A fertőzés helyén a gumó sebpara képzéssel reagál, ez vezet a varas folt kialakulásához. Minél fiatalabb, kisebb gumón történik meg a fertőződés, annál nagyobb lesz a varas folt. Nagyobb, idősebb gumónál gyengébb, vagy elmarad a fertőződés. A gyakorlati tapasztalatok és a kísérletek azt igazolják, hogy akkor leggyakoribb a varasodás kialakulása, ha a gumókötés időszakában és zónájában a talaj száraz. Bár számos gyakorlati megfigyelés van arra vonatkozóan, hogy kissé varas vetőgumó termése varmentes lett, bizonyítható, hogy a varas vetőgumóval a kórokozó mégis terjed. Egyéb módon – rovarokkal, széllel, gépek révén – való terjedésével nem kell számolni.

Hogyan védekezhetünk ellene?

Ismert ugyan egyes talajfertőtlenítő szerek illetve gumó csávázó szerek fertőződés csökkentő hatása, azonban ezek alkalmazása nem gazdaságos, és ronthatja az étkezési burgonya szagát. A vegyszeres kezelésekkel szembeni fogyasztói ellenszenv és a szermaradványok esetleges problémája sem tenné kívánatossá az ilyen megoldást. Esetleg vetőgumó termesztésnél számításba jöhetne, ha exportra adnánk el a gumót, egyes országokban ugyanis a szabványok vetőgumó esetében var mentességet írnak elő.

Vannak azonban más lehetőségek. Csökkenti a varasodás kialakulását minden olyan eljárás, ami a talaj vízgazdálkodását, víz ellátását javítja (pl. szerves trágyázás, a talajszerkezet javítása, mélylazítás). A leghatékonyabb védekezési mód azonban a gumókötés időszakában adott öntözések. Ezenkívül kerülni kell a burgonya ültetését olyan táblán, ahol korábban jelentős varasodást észleltek.

A vetésforgóban a burgonya ne kerüljön négy évnél korábban ugyanarra a helyre, és ha már tapasztaltak a táblán erősebb varasodást, lehetőleg ne legyen közel a forgóban répaféle.

A burgonyafajták varasodás érzékenysége elég eltérő. 1987, 1994 és 2000 is varasodásos évek voltak, ekkor az országos fajtakísérletekben a vizsgált fajtákon a következő maximum és minimum gumó felület % fertőzöttséget lehetett észlelni: 1987-ben a maximum 23,5 felület % volt, a minimum ugyanott másik fajtán 3,9 %. 1994-ben a legfertőzöttebb fajtán 15,8 %, és csak 1,3 % volt a leginkább ellenálló fajtán. 2000-ben a leginkább fertőződött fajtán a var borítottság 14,5 % volt, a legkevésbé fertőződöttnél 1,7 %. Ezek jelentős különbségek, tehát a fajta megválasztása is jó, nagyon hatékony védekezési módszer. Mivel hazánkban gyakrabban van száraz periódus a gumókötés időszakában, mint az északibb országokban, az itt nemesített fajták var-ellenállóbbak, mint a csapadékosabb országokban kiválasztottak. Sajnos a három hazánkban legismertebb, legnagyobb területen jelenleg termesztett fajta a fogékonyak közé tartozik.

Meg kell jegyeznünk, hogy varasodáshoz nagyon hasonló tüneteket okozhat meszezés utáni mész szemcse vagy műtrágya szemcse általi irritáció is, ez azonban másként néz ki, és volumenében ritkán jelentős.

Lönhard Miklós nyugalmazott nemesítő

Pannon Egyetem, Burgonyakutatási Központ, Keszthely

A burgonya vízellátása, az öntözés hatása a gumók minőségére

A burgonya öntözése Magyarországon nem általános, nem nagy területen alkalmazott. Ugyanakkor azonban jelentős felfutásával számolni lehet. Hazánkban az öntözés csak szárazabb klímában indokolt, ahol 30-50%-kal növekedhet a termés mennyisége öntözés hatására.

Az öntözés jelentősége

Napjainkban az egyes növénykultúrák vetés- és termesztésterülete – kevés kivételtől eltekintve – általában folyamatosan csökken, a termesztés koncentrálódik. A jövedelmezőség növelésének útja a termesztés intenzívebbé tétele és így a termés mennyiségének javulása mellett magasabb minőségi paraméterek elérése. Az intenzív gazdálkodás egyik meghatározó eleme pedig a komplex módon kialakított és szakszerűen folytatott öntözéses termesztés.

Ma már hazánkban a szántóföldi és kertgazdasági növények öntözésének jelentőségét különösebben hangsúlyozni nem szükséges. Jelenleg és a jövőben a legfőbb törekvésünk a rendelkezésre álló vízkincs maradéktalan és egyben leggazdaságosabb felhasználása, valamint ezen keresztül termőterületeinken az eredményesebb gazdálkodás elősegítése. Hazánkban csakúgy, mint a többi fejlett mezőgazdaságú országban, az öntözéses gazdálkodás jelentősége egyre nő.

Az öntözéssel köztudottan a növény vízigényét a termelési célnak megfelelően, az adott körülmények között gazdaságos határig kívánjuk kielégíteni. A termelési cél – és vele együtt a termesztéstechnológia – a biológiai ismeretek, az anyagi-technikai feltételek és társadalmi körülmények fejlődése miatt azonban állandóan változik. Ennek megfelelően az öntözést – és az öntözéssel befolyásolható tényezőket is – a termelési cél és az adott termesztési körülmények figyelembevételével és mindenkor a gazdaságosság szem előtt tartásával kell megítélnünk. Ma már technikai és biológiai ismereteink birtokában az öntözés nemcsak mesterséges vízpótlás, hanem fagyvédelmi, színező, tápláló, növényvédelmi öntözésekkel a gazdasági eredményt fokozó olyan beavatkozás is lehet, amelynek a célja nemcsak a vízháztartási viszonyok, hanem a növénytermesztési tér hő-, fény- és tápanyag-gazdálkodási viszonyainak is a növénytermesztés számára kedvezőbb irányú befolyásolása.

Azonban az öntözés mint a termesztéstechnológiai tényezők egyike, csak akkor vezethet a várt eredményekhez, ha az egyéb tényezők hatása is kedvező. Ez azt jelenti, hogy a vetésnek, a talajművelésnek, a talajerő-gazdálkodásnak, a gyomirtásnak stb. is egyre szakszerűbbnek kell lennie részben az öntözés kiterjesztését megelőzően, részben pedig azzal párhuzamosan. E tényezők ugyanis számottevően csökkenthetik vagy növelhetik az öntözés biológiai és gazdasági hatékonyságát. Ugyanakkor az öntözés nagymértékben elősegítheti e tényezők kedvezőbb érvényesülését. Mindezek eredőjeként jelentkezhet a biztosabb és bővebb termés.

Az öntözés előtt rendkívül nagy perspektíva áll, hiszen általa a növények optimális vízellátása az egész tenyészidőszakban, és mindenek előtt a biológiailag kritikus időpontokban megoldható.

A burgonya öntözése a gyakorlatban

Megállapítható, hogy kevés növény hálálja meg az öntözést oly mértékben, mint a burgonya. A hagyományos, félig gépesített termelés kevésbé üzemszerű volta miatt egyre szűkebb területre zsugorodott. Az elkerülhetetlen gazdasági igények kielégítésére jött létre az iparszerű, magasan gépesített termelési rendszer. Ez a rendszer minden termelési tényező optimális kielégítését célozza. Ezért nagy a ráfordítása is, melyet a megnövekedett terméshozamnak kell fedeznie, sőt még jövedelmet is biztosítania.

Ilyen magas szintű termelés már joggal igényli az öntözést, mely a termésnövelés igen hatásos eszköze, és amely a termésbiztonságra is kedvezően hat.

A burgonya a csapadékos és mérsékelten meleg termőhelyeket kedveli. Vízigénye nem túl magas, a közepes tenyészidejű fajtáknál 400-500 mm között van. Azonban az összes vízfogyasztást sok körülmény befolyásolja (éghajlati viszonyok, tenyészidő hossza, talajállapot, trágyázás, öntözési rend stb.), de egyértelmű az, hogy a gumóképződés idején a legnagyobb a vízigény, a talaj optimális nedvessége ekkor a szántóföldi vízkapacitás 75-80%-a. A növény a talaj nedvességkészletét is jól hasznosítja. Ennek ellenére a jó minőségű talajokon nagyobb területen csak öntözve érdemes termeszteni.

Azonban nemcsak a csapadék mennyiségének van nagy jelentősége, hanem a tenyészidő folyamán az eloszlásának is. A legkritikusabb időpontokban általában csak öntözéssel oldható meg a növények vízellátása. A burgonya vízigénye nem egyenletes, a vízfogyasztás folyamata a virágzásig enyhe, a virágzás kezdetétől az érés kezdetéig meredeken, az érés szakaszában pedig ismét enyhén emelkedő, majd ellaposodó görbével jellemezhető. Hazánkban júniusban és júliusban a virágzás, majd a gumókötés idején a csapadékigény egyre fokozódik, ekkor a növény állandó vízellátást igényel.

A burgonya öntözéses termelése széles körű kiterjesztésének jelentős akadálya, hogy a lazább talajt igénylő jellegzetes burgonyatermelő körzetekben viszonylag kevés öntözési lehetőségünk van (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy megye). Nem jelenti ez azonban, hogy a lazább talajadottságokkal rendelkező területeken ne lehetne jelentékenyen növelni a burgonya öntözéses termelését. Különösen a vetőgumó-előállításnál lenne erre szükség, már csak e termesztéstechnológiai elem jelentős termésbiztonsága miatt is. A vetőgumó-szaporítás esetén még nagyobb az öntözés jelentősége, hiszen bevételnövelő hatásán túl még a minőség megtartását is segíti. Ezek miatt a vetőburgonyát még a közepes minőségű talajokon is érdemes öntözve termeszteni. Kívánatos, hogy a termelési folyamatban lévő koncentrálódása és szakosodása az öntözés lehetőségével párosuljon.

Amint már megállapítottuk, az öntözés jelentősen fokozza a burgonya termését. Ez nagyüzemi szinten és az évek többségében 30-50%. Meg kell jegyezni azonban, hogy ezek a számok általában nem megfelelő technikai és agronómiai szinten végrehajtott öntözések eredményei. A kísérletek azt igazolják, hogy homoktalajon 50%, mezőségi vályogtalajon 60%, réti öntéstalajon 90%-os termésgyarapodás – öntözés mellett – reális célkitűzés.

A termés elemzésének eredménye azt bizonyítja, hogy a termésgyarapodás elsősorban a gumók átlagsúlyának növekedéséből adódik. Csökken az apró gumók mennyisége. Míg öntözetlen viszonyok között, különösen száraz évjáratokban az apró gumók részaránya az össztermés 40-50%-át is kiteheti, míg ezzel szemben öntözött, megfelelő vízellátású körülményeknél nem haladja meg a 25%-ot, bár egyes fajták termesztésekor ez az érték 10% alá is csökkenhet.

A gumószám növekedésében jelentős különbség nem állapítható meg az öntözés hatására. Különösen jellemző ez a tövenként kevesebb gumót kötő fajtákra. Növekszik az étkezési gumó átlagtömege is, de oly mértékű gumónagyobbodás, amely a konyhai felhasználás szempontjából hátrányos volna, általában nem tapasztalható. A hosszú öntözési fordulók, a vízellátottság folyamatosságának hiánya a gumók deformációját, felhasadását és kinövését idézhetik elő. Egyes burgonyafajtáknál öntözéssel csökkenhet a hajlam a nyers gumók húsának megsötétedésére. Ezen kívül a sugárgombás varasodás okozta gumófertőzöttség is jórészt kiküszöbölhető a folyamatos, a növény igényének megfelelő vízellátással.

Némi változás mutatkozik az öntözés hatására a gumók keményítőtartalmában. Olyan évjáratokban, amikor a szárazság következtében öntözetlenül nagyon kevés a termés, öntözéssel pedig igen nagy eredményt lehet elérni, az öntözetlenül hagyott terméshez viszonyítva az öntözéssel termelt gumók keményítő-tartalma alacsonyabb. Ha azonban a tenyészidő második felében, gumókötődés után nincs nagy szárazság, nincs különbség az öntözött és öntözetlen burgonyatermés keményítőtartalma között. Helytelen öntözésnél azonban nemcsak csökkenhet a burgonya keményítőtartalma, de egyenetlen lehet a keményítő eloszlása is a gumó szöveteiben.

Nagyon fontos szempont, hogy a burgonya egyenletes vízellátást igényel, így a szárazság, a túl sok csapadék (vagy túlöntözés), valamint a száraz és csapadékos periódusok váltakozása egyaránt károsan befolyásolja a termés mennyiségén kívül a minőségét is. A különféle gumórendellenességek (külső és belső minőségi hibák), amelyek csökkentik az áru piacosságát, a vízhiánnyal, vízbőséggel vagy az ingadozó talajnedvesség-tartalommal vannak összefüggésben. Ez az összefüggés nem minden esetben egyértelmű és nem teljes mértékben tisztázott. Ezeket a minőségi problémákat a növény vízzel való ellátottsága több más tényezővel együtt (pl. hőmérséklet, tápanyagellátás) okozza.

A burgonya öntözésénél figyelembe kell vennünk termelésének bakhátas jellegét. Felületi, barázdás öntözésre gyakorlatilag nem kerül sor, mert alföldi kötött talajaink nem burgonyatermő területek. Az esőztető öntözésnél az öntözés gépeinek mozgását kell a burgonyasorokban biztosítani, szem előtt tartva az egyes géptípusok jellegzetes igényeit. Megállapítható még az is, hogy a burgonya ültetési sűrűsége öntözés esetén általában 15-20%-kal nagyobb.

Az öntözésnél a tápanyagok részben kimosódnak a talajból és azokat a növény gyökérzete aktívabban veszi fel, így több műtrágya adagolása indokolt. Az öntözés javítja a trágyázás hatásfokát, nagyobb műtrágyaadagok és öntözés együttes alkalmazása erősen felülmúlja azt a hatást, amely az egyes eljárásokkal külön-külön elérhető. A hektáronkénti javasolt dózisok öntözéses termesztésnél:

A burgonya ültetésekor, kezdeti fejlődése időszakában a téli-tavaszi csapadékok mindenkor elegendők. Kritikus öntözési időszaka a virágzás, gumóképződés táján van. A burgonya kelesztéséhez szakszerű talaj-előkészítés és ültetés esetén nem szükséges öntözni. Bár igen száraz tavasz esetén szükséges lehet kisebb vízadaggal már az öntözést elkezdeni. A tavaszi szárazság ugyanis a burgonya tenyészidejét megnyújtja. Az ilyenkor alkalmazott öntözés tehát a tenyészidő megrövidülését eredményezi, ami különösen korai burgonya termesztése esetén nagy jelentőségű. A növény vízfogyasztása száraz, meleg májusban már 60-80 mm is lehet, ami az öntözést ismét szükségessé teheti. Ekkor dől el ugyanis, hogy mennyi lesz a talajban a gumók száma. Ekkor a leghatékonyabb az öntözés. Az országnak nincs olyan termőhelye, ahol ezen időszakban minden évben elegendő csapadék hullana. Egyes modellszámítások is azt mutatják, hogy még Nyugat-Dunántúlon is 1-3 öntözésre lenne szükség. A burgonya vízfogyasztása a gumókötéstől kezdve jelentősen megnő, és június-július hónapokban eléri a napi 5-6 mm-t is. Érés időszakában a bőséges vízellátás viszont a tenyészidő megnyúlását idézi elő. Az olyan növényállomány esetében, amely a tenyészidő első felében vízhiányban szenvedett, de a második felében bőséges vízellátásban részesül, a víz új hajtások megindulását, a vegetáció felújulását eredményezi, ezt pedig mindenképp el kell kerülnünk. A burgonya utolsó öntözését szedés előtt mintegy 3-4 héttel hagyhatjuk abba, mely fajtától függően változó, általában augusztus második dekádjára tehető. Az érés előtt csak ritkán kell öntözni. Túlöntözéssel ugyan jelentősen növelhető a termés, azonban későbbiekben a gumók tárolása zavart szenved. A növények egyenletes (folyamatos) vízellátása döntő jelentőségű feltétele annak, hogy nagy terméseket érhessünk el. Helyesen végrehajtott öntözés a tenyészidő lényeges meghosszabbodását nem vonja maga után. Az Alföldön, ahol a burgonya tenyészideje rövidebb, a későbbi érésű fajták is szeptember elején betakaríthatók.

Természetesen ez után is fontos a szakszerű vízpótlás, hiszen ez határozza meg, milyen nagyok lesznek a gumók és mennyi lesz végül a termés. A túl sok nedvesség sem jó, mert észrevehetően rontja a talaj levegőgazdálkodását és terméscsökkenést idéz elő. A burgonya a túlzott nedvességet leginkább a tenyészidő végén viseli el. A növekedés kezdeti időszakában a sok nedvesség lényegesen nagyobb kárt okoz.

A burgonyatermesztésben az esőztető és a csepegtető öntözés javasolható. Homoktalajon általában csak esőztető öntözést alkalmazhatunk. A csepegtető öntözés előnye a kis párolgási veszteség, valamint az, hogy a levegő relatív páratartalma csak rövid időre nő meg az öntözött terület felett, így nem kedvez a burgonyavész (Phytophthora infestans) elterjedésének.

Manapság egyre inkább az esőszerű öntözés terjed.

Előnyei:

a burgonya a többszöri, kisebb vízmennyiséget hálálja meg a legjobban,
egyenletesebb a vízelosztás, a vízmennyiség jól szabályozható,
a talajszerkezetet kevésbé rombolja, a talaj nedvességi állapota a kívánt szinten tartható,
tápanyagok juttathatók ki segítségével,
egyenetlen talajfelszínen is használható.

A burgonya kedvező fejlődéséhez a felső talajrétegben a víztartalmat a szántóföldi vízkapacitás 62-65%-ánál magasabban kell tartani. Így vízigénye 410-420 mm. Ebből a 75%-os biztonságú csapadék és a talajban lévő víztartalék kb. 210 mm fedezésére elegendő. Öntözéssel tehát 200-210 mm-t kell pótolnunk. Ebből 100 mm-t júniusban, 110 mm-t júliusban kell a növények rendelkezésére bocsátani.

Jelenleg alkalmazzák a csepegtető öntözést is, amely rendkívül gazdaságos és jelentősen csökkenti a területegységenkénti vízfelhasználást, nem rombolja a talajszerkezetet és nincs párolgásból eredő veszteség sem. Ilyen öntözési módnál ikersoros művelésmódban célszerű a burgonyát termeszteni.

Száraz, csapadékmentes téli és tavaszi évjáratoknál nagyon jól bevált a 60-80 mm-es nagyságrendű tározó öntözés is, mivel az öntözőgépek kapacitáskihasználása is javítható. Az öntözővízzel folyamatosan és pontosan adagolható a kritikus időszakokban a szükséges műtrágya, különösen a N, amelynek egy részét levéltrágya formájában is adagolhatjuk.

Az öntözés – a vízpótláson kívül – hűtő hatással is rendelkezik, amely a gumóképződésen kívül a transzspiráció intenzitására, a növény ozmózisos nyomására és – vegetatív fejlődés szakaszában – a föld feletti szervek növekedésére is kedvezően hat.

A korai hajtatott burgonya termelése, öntözése elveiben hasonló, de természetesen korábbi kezdéssel, és utolsó öntözését szedés előtt csak 10-14 nappal hagyhatjuk abba.

A burgonya kálium és magnézium trágyázásának jelentősége

A burgonya eredményes termesztését a biológiai alapok (jó fajta és vetőgumó) és a megfelelő agrotechnika garantálja. Csak a nagy és jó minőségű burgonyatermések lehetnek gazdaságosak, de annak feltétele a szükséges mennyiségű tápanyag biztosítása

A növénytermesztők körében sokszor elhangzik: a nitrogén a termésmennyiséget, a kálium pedig a minőséget határozza meg. Leszámítva az olyan szélsőséges eseteket, mint a súlyos káliumhiány, amely csökkenti a termés mennyiséget is és ellenkezőleg, a nitrogén hiánya is kiválthatja a termés minőségének, beltartalmának romlását, el kell fogadni ezt a megállapítást. A burgonyának mindhárom fő tápelemre (NPK) elengedhetetlenül szüksége van, de közülük a legnagyobb mennyiségben a káliumra van szüksége. A burgonya a kálium

Mennyiségére és a K-hatóanyag formájára, minőségére, valamint a magnézium jelenlétére különösen érzékeny.

Tény, hogy a káliummal jól ellátott növények ellenállóbbak a szélsőséges időjárási viszonyokkal szemben. Fagyérzékenységük kisebb, jobban tűrik a szárazságot, a vízhiány tünetei is később jelentkeznek. De nemcsak a szárazságot viselik jobban. A kálium hiányos állományok esetén a burgonya szára idő előtt elhal, a további asszimiláció ezáltal gátolt (nem épül be több szárazanyag) és így a terméspotenciált nem lehet teljesen kihasználni.

A káliummal jól ellátott növény gumójának húsa egyenletes, világos és foltmentes, ami pl. a chips és hasábburgonya gyártás alapvető feltétele.

Gondoljuk végig, hogy a betakarítás után, be- és kitárolás közben, a szállítás folyamán, az átrakásoknál mennyi kisebb-nagyobb ütés éri a gumókat. A kálium javítja a betakarítás, szállítás és tárolás alatti sérülésekkel szembeni ellenállóságot. Mivel a burgonyatermés betakarításával sok káliumot vonunk ki a talajból, a talaj K-ellátottsága döntő fontosságú a termésre.

A kálium nemcsak a burgonya termését határozza meg, de minőségét is nagymértékben befolyásolja: csökkenti a gumók elszíneződésére való hajlamot (feketefoltosság, gumóhús elszíneződés és főzés utáni elszíneződés); növeli a citromsav és C-vitamin tartalmat; csökkenti a redukáló cukortartalmat, így a belőle készített hasábburgonya sütés során nem barnul meg.

A kálium formájának jelentős szerepe van a burgonya termésére és minőségére. Nagy dilemmát jelent, hogy kálisó vagy a drágább kálium-szulfát formát válasszuk?

A kettő közül, ha nagyobb termést és magasabb keményítőtartalmat szeretnénk elérni, akkor a kálium-szulfát formájában kijuttatott hatóanyag a célravezető (pl. Káliumszulfát, Patentkali). A burgonya ugyanis kloridérzékeny növény, a gumó minőségét a klór nagymértékben rontja (ezért a 40 ill. 60%-os kálisó használata tavasszal a burgonyatermesztésben nem javasolt).

A burgonya esetében a magnézium (nem mikroelem!) pótlása (ESTA Kieserit, EPSO Top) is rendkivüli jelentőséggel bír. A tenyészidőszak folyamán közel azonos mennyiségben igényli a burgonya úgy mint a foszfort, azonban a magnézium pótlásáról gyakran megfeledkezünk, pedig a burgonya különösen érzékeny a Mg hiányra. A Mg hiány gyakran párosul a gumók túlzott nitrát koncentrációjával.

A burgonya egy jelentős részét laza talajokon termesztik, melyek gyakran alacsony magnézium tartalmúak és emiatt Mg trágyázást igényelnek.

A tavaszi K és Mg trágyázás a tápanyagok jobb hasznosulása és a gazdaságosság miatt együttesen ajánlott (pl. Káliumszulfát, Patentkáli). Később fejtrágyaként is használhatók – elsősorban öntözött burgonyában – de a magnéziumot lombtrágyázással is kijuttathatjuk.

Dr. Zsom Eszter szaktanácsadó

A baktériummentes burgonya előállításának helyzete

A fő téma az, hogy elő tudunk-e állítani baktérium mentes burgonyát.

Az Erwinia probléma már régi keletű. Az első Erwinia típusok voltak az Erwinia carotovora subsp. atroseptica és az Erwinia chrysanthemii. Később felfedezték az Erwinia carotovora subsp. carotovora-t is. 2003-ban ezeket átnevezték két új csoportba, a Pectobacterium-ok és a Dickeya-k csoportjába. A két első Erwinia vonalat most Pectobacterium cartovorum subsp. atrosepticum-nak és Pectobacterium subsp. carotovorum-nak hívják. Az Erwinia chrysanthemii-t most Dickeya családnévként említik és 6 különböző biotípusba sorolják. (vagyis ennyi biotípusát különböztetik meg jelenleg).

Az Erwiniát világszerte különböző növényeken megtalálták, de gyakorisága és a betegség %-os előfordulása területről területre különbözik.

Mind a 3 régi nevezék szerinti vonalnak ( Erwinia-féleségnek) más a hőmérsékleti igénye. Ezért az Erwinia chrysanthemii-t inkább a szubtrópikus, trópikus és / vagy a kontinentalis klímájú helyeken találjuk. Ezekben a régiókban ettől függetlenül az Erwinia carotovora megfertőzhet. E tekintetben a hőmérséklet a legfontosabb tényező, hogy közülük melyik lesz domináns. A tünetek kifejezettségét erősen fokozza a talaj levegőtlensége. Ilyen körülmények könnyen fordulnak elő erős esőzések vagy öntözés esetén. A tüneteket a trágyázás szintje is befolyásolja. A túl magas vagy túl alacsony nitrogén adag fokozhatja a tünetek kifejezettségét. A gumó kalcium szintje a szárazanyagtartalommal összefüggésben is szerepet játszhat a fogékonyságban. Sőt, kölcsönhatást találtak a kalciumszint és az eső között is. Izraelben Verticillium dahliae-vel fertőzött területeken több Erwinia fertőzött gumót találtak, mint nem fertőzött területen. Ez arra utal, hogy kölcsönhatás van e két kórokozó között. Egy amerikai vizsgálatban több rothadó gumót találtak Fusarium sambucinum-mal való együttes fertőzés esetén, mint külön-külön. Gumó rothadást okozhatnak azonban a Bacillus, Pseudomonas, Clostridium és Flavobacterium nevű pektolitikus tipusú rothadást okozó kórokozó családokba tartozó fajok is.

A fel nem szedett gumók és a botanikai mag is ismert gazdái lehetnek a virusoknak és Erwiniának. A baktérium ezen a módon évekig fennmaradhat és fertőzheti az újonnan ültetett egészséges burgonyát.

A baktérium sebzéseken és a gumó természetes nyílásain keresztül terjed. A legfontosabb veszélyek egyike a gumó darabolás. Egy másik fertőződési hely a hajtások letördelésekor keletkezik ültetés előtt, , vagy a hajtások sérülése az ültetés során. A fertőződés elkerülésére ajánlott a gépek fertőtlenítése minden újabb tétel ültetése, szedése, stb. előtt.

A burgonya területen dolgozó öntöző és más gépek megsértik a növényeket és ekkor az Erwinia fertőzheti a növényt. De jégeső, szél és rovarok is átvihetik az Erwiniát az egészséges növényre. Ezenkívül fontos szerepet játszik, hogy a nagyon nedves időszakokban a nyitott légzőnyílásokon át is bejuthat a baktérium a gumókba.

A fertőzött öntözővíz is lehet fertőzési forrás, ha öntöznek. Ha a felszíni víz fertőzött, esős időben az erős szél is permetet vihet onnan a növényekre.

A betegség elleni védekezés stratégiája a fertőzési források kiiktatásán, a terjedés minimalizálásán, a betegség kialakulás csökkentésén és a növények sérülésének elkerülésén alapul. Ez azt jelenti, hogy a vetőgumó fokozatnak alacsonynak kell lenni. A kiindulási alapanyagot laboratóriumban kell előállítani. Szántóföldi szemléken és laboratóriumban kell ellenőrizni a tételeket. A szántóföldi ellenőrzéseket a NAK csinálja. Ez egy hivatalos, részben kormányzati (állami)szervezet, aminek számos ellenőre ellenőrzi a területeket. Ha virusos, vagy baktériumos fertőződést találnak, leminősíthetik a tételt. Azonban nem mindig lehet észrevenni a fertőződést, a tünetek nem mindig jelnnek meg. A tenyészidőben nagyon eltérő lehet a tünetek kifejeződése, ezért nehéz a pontos megítélés. Új lehetséges eszköz a bizonytalan tünetek szántóföldi megítélésére a lézer indukált fluoreszzencia alkalmazása. Azonban ezt még nem alkalmazzák, és tovább kell fejleszteni.

A látens fertőződés kimutatására szükség lenne egy pontos, érzékeny, specifikus és kvantitatív vizsgálati módszerre, amit a gyakorlatban sok minta vizsgálatára alkalmazhatnánk. A NAK specifikus molekuláris módszert dolgozott ki. Ezt polimeráz lánc reakciónak nevezik (PCR). Azonban az eredmények nem látszanak meggyőzőnek, a keresztfertőződések miatt fals pozitiv reakciók jelennek meg. Gyakorlati körülmények között a PCR csalódást okoz még akkor is, ha gyakorlott kutatók végzik.

A vetőgumó Immazalil-lal vagy Carbendazimmal történő csávázása erősen ajánlott

Az utóbbi 25 évben sok amerikai, kanadai, holland és skót egyetem és intézet tanulmányozta, hogy honnan ered a baktérium és hogyan lehet betegségmentes vetőgumót előállítani. Ehhez a dokumentumhoz csatolunk egy 5 oldalas listát, hogy kik végeztek ilyen vizsgálatokat.

Ezekből a vizsgálatokból a következő konklúziók vonhatók le:

A burgonyában mindenütt előfordul a baktérium..Már a laboratóriumokban előállított minigumók is mutatnak a vizsgálatokban néha fertőződést. Ez lehet egy tipusú, vagy különböző tipusú baktérium. A tünetek csak a számukra kedvező körülmények mellett mutatkoznak.

2005-ben Hollandiában a Plant Research International és az export cégek speciális munkacsoportot hoztak létre, hogy feltárják a problémát és baktérium (Erwinia) mentes burgonyát állítsanak elő. Eredeti terv szerint négy éves a program, de az Erwinia probléma annyira specifikus, hogy folytatják a munkát 2011-ben is, hogy választ találjanak. A holland kormány valamint ar Európai Unió megértette, hogy a jövő szempontjából a baktérium mentes burgonya termesztéséért több kutatásra van szükség és indítványokat tettek, hogy e kutatások egy részét fizetik.

A végkonklúzió az, hogy az Erwinia fertőződés komplikált problémájának kikutatása még soká fog tartani, és hogy jelenleg nem lehet végső konklúziót levonni.

J.M. van der Wolf: Naar een Erwinia-vrije pootgoedteelt: een literaturstudie

Plant Research International Wageningen alapján

Fordította: dr. Lönhárd Miklós, Keszthely

Betegségek, kártevők, károsodások felismerése és védekezés ellenük 1. – Vírusok, viroidok és fitoplazmák által okozott betegségek

Kórokozó: BURGONYA Y VÍRUS ( akronim név: PVY )

A kórokozó vírusnak világszerte számos törzse ismert. A korábban (20 éve) gyakori O törzs a burgonya leveleinek fonákán okoz apró, 1-4 mm-es tintaszínű foltokat. Az N törzs a levelek fonákán, az erekben okoz kisebb-nagyobb nekrózisokat, elhalásokat. Az NTN törzs ugyanilyen vonalas elhalások mellett a burgonyagumó héján is okoz kisebb-nagyobb, gyűrű alakú elhalásokat. A vírus tünetei tehát eléggé változatosak. Jelenleg sajnos a legveszélyesebb NTN törzs a domináns szerte Európában.
Tápnövény:
A vírus a Solanaceae (burgonyafélék) család minden vad és termesztett faján előfordul, de nem mindegyiken okoz számottevő károkat, sok fajnál csak jelen van, szinte láthatatlanul,de a növény azért fertőzött, így fertőzési forrás is lehet. A legnagyobb károkat a burgonya, dohány és paradicsom kultúrákban okozza. A burgonyafélék családján kívül esetenként más gyomnövényekből is kimutatták már a kórokozót, de ennek a burgonyatermesztés szempontjából hazánkban nincs jelentősége.

A betegség előfordulása, fontossága:
A burgonya Y vírusa szerte a világban rendkívül elterjedt. Nagyon gyakori, mindenütt előforduló károsító a burgonyaföldeken. Ez a betegség a felelős hazai körülményeink között a legnagyobb mértékben a burgonya leromlásáért a továbbszaporítások során. Az Y vírus fertőzése akár 70%-os termésveszteséget is okozhat, sőt szélsőségesen fogékony fajták (Hertha) esetében az állományokat teljesen kiirthatja. Emiatt a szélsőséges fogékonyság miatt vált lehetetlenné jó néhány fajta, mint pl. a Gülbaba hazai termesztése. Hazai körülményeink között a nagyon érzékeny fajták a rendkívül erős vektortevékenység és a nagy vírus fertőzési nyomás miatt még elit szaporítási fokozatú gumóval sem termeszthetők biztonságosan.
A burgonya Y vírusa nem karantén kórokozó, bár az általa okozott termésveszteség gyakorta felülmúlja egyes karantén szervezetekét.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A burgonya Y vírus által okozott tünetek részben a jelenlevő vírustörzstől, részben pedig a fajta fogékonyságától függenek. A korábban domináns, de azért manapság is fellelhető O törzs csak a levélzeten okoz tüneteket. Mérsékelten rezisztens és toleráns fajtákon csak enyhe mozaikfoltosság észlelhető (szabálytalan sárgás foltok a leveleken, melyek elhelyezkedésében semmiféle rendszer / pl. csak a levél csúcsa, csak a széle, csak a fiatal levelek, /nem ismerhető fel). Fogékony fajták esetében a levelek fonákán sok apró, 1-4 mm-es feketés, tintaszerű folt észlelhető. A levelek elhalása ritka, sokkalta később következik be, mint más vírustörzsek fellépése esetén.

A sokkalta fontosabb, gyakoribb és veszélyesebb N törzs a felelős rendszerint a burgonyanövények gyors elszáradásáért a szántóföldön.
Toleráns fajtákon ez a törzs is rendszerint csak mozaikos foltokat okoz a fertőzés évében. Később a levelek fonákán az alsóbbrendű erek lilásan-feketén elszíneződnek, elhalnak, gyakran az erek elágazásánál (innen származik az Y név!). A nagyszámban elhaló erek a levél gyors elszáradását okozzák. A levelek száradása általában alulról indul és a legfiatalabb leveleken fejeződik be.A felső levelek a nekrózis előtt gyakran mutatnak erős mozaikos tüneteket.

Egyes fajtáknál (Fontane) mozaikfoltok helyett a levelek abnormális, sűrű ráncossága figyelhető meg. A nekrózis következtében a levelek elszáradva lehajolnak, a beteg növény pálmafára emlékeztető alakot vesz fel.
Egyes régebbi fajták, melyek az O törzsre rezisztensek, nagyon fogékonyak lehetnek az N törzsre. Emiatt ezt a törzset rezisztenciatörő törzsnek is nevezik.
Jelenleg hazánkban az NTN törzs messze a leggyakoribb. Genetikailag rokona az N törzsnek, de annál veszélyesebb. Ez az új vírustörzs képes áttörni azon fajták rezisztenciáját, amelyek a korábbi törzsekkel szemben rezisztensek voltak. Ez a törzs jelenleg a domináns és felelős az Y vírus okozta károkért.
Az NTN törzs a lombozaton az N törzzsel teljesen azonos tüneteket okoz.

A gumón eleinte vizenyős, 1-2 mm mély, gyűrű alakú foltokat okoz a sztóló, valamint a rügyek körül. Ezek a gyűrű alakú foltok később beszáradnak, nekrotizálódnak Ezt a tünetet vírusos gyűrűsfoltosságnak nevezik.Ez a tünet igen gyakori a nagyon fogékony fajtákon (Annabelle, Ukama ). Kevésbé fogékony, toleráns fajtákon a gyűrűsfoltosság nem, vagy csak rendkívül kis gyűrűk, hólyagok formájában jelentkezik.
A burgonya Y vírusa gyakorta fordul elő együtt más, enyhe mozaikot okozó vírusokkal. Ezen vírusok ( M, N, A, S vírusok ) jelenléte és a komplex vírusfertőzés rendkívül súlyos tünetekkel jár. A beteg növények pár cm törpék maradnak és nagyon gyorsan elhalnak. A komplex vírusfertőzés eredménye a táblán gyakorta a növényzetben levő üres foltok formájában mutatkozik meg, amely kisebb lombozatú fajták esetében még gyomosodási problémákat is okozhat.

A burgonya Y vírus fertőzésének tünetei egyes fajtákon, melyek levelei igen aprók, esetleg összetéveszthetők a levélsodró vírus tüneteivel. Az ilyen fajták fiatal, apró levelei még a mozaikosodás legelején enyhén felfelé kanalasodhatnak. De a levélsodró vírus okozta sárgulás és törpülés nem jelentkezik. A régebbi, esetleg már elszáradófélben levő leveleken a vírus okozta tintafoltok, vagy vonalas elhalások a döntő bélyegek, ilyenek a levélsodró vírusnál sohasem fordulnak elő. Az Y vírus már kifejlett, nekrózisos tüneteit gyakorta összekeverik a burgonyavész (fitoftóra) már szintén öreg tüneteivel. Azonban a vírus a levelek fonákán vagy tintafoltokat, vagy vonalas érelhalásokat okoz, amelyek a burgonyavésznél sohasem fordulnak elő. Egyedül a leszáradt levelek hasonlóak. A kórokozó egyértelmű azonosításához a már elszáradt, halott levelek alkalmatlanok. Mindig a még élő, de már pusztulni kezdő leveleket kell megvizsgálni.

A fitoftóra mindemellett (főképp párás időben, vagy a még harmatos hajnali órákban) egy kissé nehezen észrevehető (a levelet nem szemből, hanem erősen oldalról kell nézni!) fehéres spórakiverődésből álló gyűrűt képez a már elpusztított részek körül. Ilyen, vagy ehhez hasonló tünetet az Y vírus egyetlen törzse sem produkál. A fitoftóra gyakran csak a levél egy részét fertőzi meg és szárítja le, a vírus gyakorta a teljes levelet azonnal elpusztítja. A két kórokozó tehát könnyen elkülöníhető egymástól, ezáltal feleslegessé váló permetezések költsége (ha valaki fitoftórának nézné az Y vírust) könnyedén megspórolható.

A kórokozó életmódja:
A kórokozó a betárolt vetőgumóban, a talajban maradt, esetleg áttelelő “árvaburgonyában”, valamint az évelő burgonyaféle gyomnövényekben (pl. piros ebszőlő), esetleg átteleltetett dísznövényekben ( pl. angyaltrombita) telel át. A vírus terjedéséhez átvivő rovarok, úgynevezett vektorok jelenléte szükséges. Az Y vírus mechanikailag is átvihető ugyan, de ez a terjedési mód hazai körülményeink között nem játszik szerepet. A leggyakoribb és “leghatásosabb” vírusvektorok a levéltetvek. Mind a burgonya “saját” levéltetvei (amelyek csak a krumplin élnek a nyár folyamán, mint pl. az Aulachortum solani), mind pedig az egyéb fajok (melyek nyári tápnövényei vagy teljesen mások, vagy pedig szinte bármilyen lágyszárú növényen képesek táplálkozni /mint pl. a Myzus persicae, a zöld őszibarack levéltetű/), gyakori és veszélyes vektorok. Magyarországon a már említett Myzus persicae a leggyakoribb és legveszélyesebb vektor.
A burgonya Y vírusa egy tipikusan nem perzisztens vírus. Ez azt jelenti, hogy a vektorban nem marad életben sokáig. Ugyanakkor a vírus nagyon gyorsan átju a vektorból a növénybe. Gyorsabban, mint ahogy a legerősebb inszekticid el tudná pusztítani a vektor rovart.
A vírus bejutva a tápnövénybe az edénnyalábrendszeren át megfertőzi az egész növényt, így a gumókat is. Ugyanakkor csak az NTN törzs okoz tüneteket a gumón, a vírus jelenléte a gumóban egyébként nem látható.

Védekezés:
A burgonya Y vírusa ellen, mint ahogy más vírusos betegségek ellen is, növényvédő szerekkel nem lehet védekezni. Az államilag minősített, fémzárolt vetőgumó használata hatásos védekezési módszer. Az ilyen vetőgumótételek esetében a vírusos fertőzés mértéke állami garanciával egy nagyon alacsony határérték alatt van. Természetesen ez a szaporítóanyag később, a tenyészidő folyamán elfertőződhet, de a terméscsökkenés jóval kisebb lesz, mintha eleve fertőzött vetőgumóból indult volna a termesztés. Az EU csatlakozás után Magyarországon is csak elit (Kl. E. vagy Kl. A. esetleg annál magasabb szaporítási fokú) vetőgumót szabad kereskedelmi forgalomba hozni, a korábbi “utántermesztett 1.” kategóriát nem. A szártalanítás igen hatásos és fontos védekezési lehetőség a vetőburgonya termesztésben. Segítségével megakadályozható, hogy a vírusfertőzés a lombozatból eljusson a vetőgumókba. A művelet időzítése nagyon fontos, még a levéltetvek tömeges rajzása előtt le kell zúzni, vagy más módszerrel megsemmisíteni a szárat. A rovarölő hatással rendelkező csávázószerek és a rovarölőszeres permetezések hatása minimális, csak az állományon belüli terjedést lassítják kismértékben. Mivel az Y vírus nem perzisztens, a vektor a kórokozót sokkalta gyorsabban bejuttatja a növénybe, mint ahogy a rovarölő szer a hatását ki tudná fejteni.
Az évelő, burgonyaféle gyomok irtása (Solanum dulcamara, Physalis alkekengi, Lycium halimifolium) a tábla környezetében, sövények mentén, kerítések környékén szintén jó megelőző módszer, mivel ezek a gyomnövények az Y vírus és más vírusok rezervoárjai.
Ez a módszer főképp vetőgumótermesztésben hatásos, ahol célszerű az OMMI vetőmagfelügyelői által előírt és ellenőrzött izolációs körön belül az ilyen gyomnövények elpusztítása.

Kórokozó: BURGONYA LEVÉLSODRÓ VÍRUS (akronim név: PLRV )
Ez a vírus ritkán irtja ki olyan látványosan a növényeket, mint pl. az Y vírus, de nagy terméscsökkenést okoz és részben felelős a burgonya leromlásáért a szaporítás során.

Tápnövény:
Minden, a burgonyafélék családjába tartozó gyom-, dísz- és haszonnövény, de legfőképp a burgonya.

A betegség előfordulása, fontossága: A kórokozó nemcsak az EU területén, hanem valamennyi európai államban, sőt a környező területeken (Földközi-tenger medencéje) előfordul. A levélsodró vírus rendkívül nagy termésveszteséget képes okozni, a beteg tövek kevés, apró gumót kötnek, ugyanakkor nem okoz olyan durva pusztítást a növényállományban, mint pl. az Y vírus. Részben ez a vírus is felelős a burgonya vírusos leromlásáért és egyes fajtáknak a köztermesztésből való kiszorulásáért.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:

A burgonya levélsodró vírusa, ahogy az a nevéből is következik, a növények levélzetén nagyon jól látható, erőteljes, hosszirányú, felfelé történő levélszél-felcsavarodást okoz, az egyes levélkék csónak alakúak lesznek, meredeken felállóak, amely tulajdonság még alapvetően felálló levélszerkezetű fajtáknál is jól szembeötlő.

A fertőzött növények alacsonyabbak az egészségeseknél, esetenként egészen törpék maradnak, leveleik merevek, könnyen törnek, az egész növény sárgás, etiolált színű, még az antociános, lilás lombszínezetű fajták (Dura, Symphonia) is. Néhány fajta, mint pl. a Roko esetében ez a sárgulás rendkívül erőteljes. A levélsodródás fertőzött gumóból kiinduló megbetegedésnél általában alulról indul, a tenyészidő alatt bekövetkezett fertőzések hatása viszont először a csúcsi leveleken jelentkezik. A szárat keresztben átvágva kisebb nekrózisok észlelhetők a héj alatt közvetlenül. Szélsőségesen meleg, száraz nyarakon a fertőzött gumókban is keletkeznek ritkán elhalások az edénnyalábrendszerben, amely egy kissé hasonlíthat a vasfoltosságra. De ez a belső nekrózis mindig sugárirányú, csillag alakú, nagyon ritka és más vírusok esetében is esetleg előfordulhat.

A burgonya levélzetének sodródását számos tényező okozhatja! A burgonya sztollbur fitoplazmás betegsége, egyes fajtákon az Y vírus jelenléte, a gyökérzet károsodása valamely gombás betegség (Fuzárium, Rizoktónia, Kolletotrichum) által, vagy csak az aszály önmagában gyakorta okoz kisebb-nagyobb mértékű levélsodródást, de ez az Y vírus kivételével (ahol a levéltünetekből a kórokozó egyértelműen azonosítható) minden esetben hervadással jár együtt.

Ez a hervadás és levélsodródás mindamellett egy erőteljes gyökérgubacs fonálféreg kártételt is jelezhet. A mereven felálló, törékenyebb levelek, a levelek széleinek csónak alakú felfelé sodródása és a növények sápadtabb, sárgás színe együttesen bizonyító erejű a levélsodró vírus esetében.

E három tünet együttes észlelése esetén biztos, hogy a levélsodró vírus károsításával állunk szemben. A burgonya levélsodró vírusa gyakorta más vírusokkal (Y és mozaik vírusok) együtt fordul elő, ekkor a tünetek gyakorta kevertek, vagy az Y vírusnál már leírt, a növény gyors halálát okozó komplex vírusfertőzés alakul ki.

A kórokozó életmódja:
A burgonya levélsodró vírusa a fertőzött vetőburgonyában, az áttelelő árvaburgonyában és a fertőzött évelő burgonyaféle gyomnövények áttelelő szerveiben telel át. A vírusvektor rovarok áttelelő alakjai, a levéltetű tojások nem fertőzöttek. A levélsodró vírus perzisztens, vagyis a vektor szervezetekben (ugyanazok a levéltetvek, mint az Y vírus esetében) huzamosabb ideig fenn tud maradni, ugyanakkor a vírus bejuttatása a gazdanövénybe sokkalta hosszabb ideig tart, mint a nem perzisztens vírusok esetében. A vírus bejutva a levéltetűbe az állat szervezetében raktározódik, egyes mirigyeiben feldúsul (nyálmirigyek), és a rovar a fertőzőképességét élete végéig (ez szerencsére csak néhány hét) megtartja. A levélsodró vírus ugyanakkor nem propagatív vírus, vagyis a fertőzött vektor szervezet a vírust utódaiba már nem juttatja át, a fertőzött levéltetvek utódnemzedéke a vírustól már mentes lesz. A fertőzött, áttelelt növények, valamint a fertőzött vetőgumó a fertőzési forrás, amelyből a vektorok, főleg a zöld őszibarack levéltetű segítségével a fertőzés továbbterjed.

Védekezés:
A burgonya levélsodró vírusa elleni védekezés genetikai (fajta), agrotechnikai és kémiai elemekre alapul.Jelenleg (még) nincs olyan köztermesztésben lévő burgonyafajta, amely teljes mértékben rezisztens (más szóval immunis) lenne a burgonya levélsodró vírusával szemben. Ugyanakkor sok olyan fajta található a hazai fajtalistán is, amelyek rendkívül jó rezisztenciával rendelkeznek (Santé, Lilla, Hópehely, White Lady), évről évre, még többszörös utántermesztés esetén is csak nagyon kis százalékban fertőződnek a kórokozóval. Az ilyen rezisztens fajták termesztése a legolcsóbb és leghatásosabb védekezési módszer. Az államilag ellenőrzött, fémzárolt szaporítóanyag használata szintén hatásos, nem túl drága módszer. Ezek a vetőgumótételek az állami szabványban rögzített igen alacsony hatérértéknél államilag szavatoltan kisebb vírusfertőzöttséget hordoznak. A vetőgumó termesztésben a gondos, jó izoláció szintén hatásos lehet. A negy távolság a vetőgumót termesztő tábla és az étkezési, vagy más célú áruburgonyák táblái, de különösen a gyakorta sokszoros utántermesztésű, nagyon fertőzött vetőgumót használó kiskertektől, illetve más burgonyaféle növény tábláitól a vírus fellépésének idejét jelentősen késleltetheti és a terjedés sebességét is lassítja. Célszerű ugyanilyen okok miatt gondot fordítani az évelő, burgonyaféle gyomokra is, minél kevesebb van belőlük burgonyatáblánk közelében, annál kisebb a veszélye a korai fertőzés kialakulásának.
A kémiai (növényvédőszeres) védekezés a burgonya levélsodró vírusa ellen ugyanakkor eléggé hatásos, ellentétben pl. az Y vírussal. A levélsodró vírus perzisztens, a vírus bejuttatása a gazdanövénybe eléggé hosszú, időigényes folyamat, sokkal tovább tart, mint a rovarölő hatású csávázószerek és állománypermetezésre használt készítmények hatáskifejtéséhez szükséges idő. Ezek a készítmények még szívogatás közben megölik a vektor levéltetveket, még mielőtt a vírussal megfertőznék a burgonya növényt.A csávázásra, illetve állománypermetezésre használható inszekticideket a levéltetveknél közöljük külön táblázat formájában.

BURGONYA MOZAIK VÍRUS
Kórokozó: Burgonya A vírus (akronim név: PVA)
Burgonya X vírus (akronim név: PVX)
Burgonya M vírus (akronim név: PVM)
Burgonya S vírus (akronim név: PVS)

Tápnövény:
Mindenféle termesztett, vad-, vagy dísznövény a burgonyafélék családjából, bár ritkán más családból származó gyomnövényeken, dísznövényeken is előfordulnak.

A betegség előfordulása, fontossága:
A burgonya úgynevezett “enyhe” mozaikvírusai a világ minden krumplitermesztő vidékén előfordulnak. E vírusok gyakorta szabad szemmel egyáltalán nem, vagy csak nehezen észrevehető tüneteket okoznak, gyakran ilyen lappangó állapotban vannak jelen a növényben. Önmagukban ezek a vírusok csak nagyon ritkán okoznak számottevő termésveszteséget, sőt az M vírus bizonyos koncentrációban a növényben még a gumók darabosságát is javítja, a gumóméretet kissé növeli. Nagy veszélyük abban rejlik, hogy gyakran fordulnak elő az Y vírussal együtt és egymás hatását kölcsönösen felerősítve durva, komplex vírusfertőzést hoznak létre. Ez a komplex vírusfertőzés akár teljes termésveszteséggel is járhat, sőt szélsőségesen érzékeny fajták esetében a növények igen gyors, korai elhalásához vezethet.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:

A burgonya mozaik vítusai, mint ahogy az a nevükből is kiderül, rendszertelen sárgás-fehéres mintázatot okoznak a levélzete, mely azonban gyakran csak áteső fényben, de csak enyhe fényben vehetők könnyen észre. A mozaikfoltosság mellett esetleg enyhe növekedési depresszió, visszamaradás is észlelhető, ritkán nagyon enyhe levélsodródás is felléphet, amelyet csak gyakorlott szem képes felismerni. A burgonya mozaikvírusainak fellépése gyakran és könnyen összetéveszthető a burgonya Y vírus korai tüneteivel, vagy a toleráns fajtákon okozott tünetekkel. Mindkét vírus (csoport) képes mozaikfoltosságot okozni. Lényegében mindegy, hogy a mozaikfoltokat melyik vírus okozta, a növény fertőzött, maximum a leromlás gyorsaságában lesz némi különbség. A mozaikos tünetek nagy melegben annyira elmaszkírozódnak, olyan nehezen észrevehetők, hogy még árnyékban is néha jó szem kell az észlelésükhöz. Célszerű ezért a tábla fertőzöttségét kora hajnalban ellenőrizni, amikor a hideg miatt a tünetek jobban érvényesülnek és a nap is alacsony szögben éri a növényeket (a foltok sokkalta jobban láthatók!).

A kórokozó életmódja:
A burgonya mozaikvírusai általában a fertőzött vetőgumóban és az árvakelésben telelnek át, évelő gyomokban ritkán, de előfordul az áttelelés. Fő fertőzési forrás a fertőzött vetőgumó. A burgonya mozaikvírusai nem perzisztensek, levéltetű vektorok útján, akárcsak az Y vírus, nagyon jól terjednek. Néhány közülük mechanikai úton is átvihető.

Védekezés:
A burgonya mozaikvírusai elleni genetikai védekezés jelenleg még nem eléggé sikeres. Csak nagyon kevés fajta, mint pl. a magyar Lilla rendelkezik egy, nevezetesen az S vírus elleni rezisztenciával. Olyan fajta, amely az összes mozaikvírus ellen rezisztens lenne nem ismeretes és nem nagyon valószinű, hogy ilyet valaha is előállítanak. A mozaikvírusok kisebb gazdasági kártétele miatt a nemesítőknek nem céljuk az ellenük folyó nemesítés. Mindamellett a szélsőségesen, sok betegség ellen rezisztens fajtáknál a többszörös rezisztencia kialakítása gyakran a minőség rovására megy. Az államilag fémzárolt vetőgumó használata ugyanakkor jó védekezési lehetőség a mozaikvírusok ellen. Minden egyes vetőgumótételt az OMMI, illetve külföldi társszervezetei rügydugványok kitenyésztésével és ELISA teszttel ellenőriznek a mozaikvírusok tekintetében is, szabványon kívüli tétel nem kerülhet kereskedelmi forgalomba, mint szaporítóanyag.Így a fémzárolt vetőgumó állami garancia mellett megfelelően alacsony arányban tartalmaz csak vírusfertőzött vetőgumókat.A kémiai, növényvédőszeres védekezés a krumpli mozaikvírusai ellen gyakorlatilag hatástalan, akárcsak az Y vírus ellen, mivel ezek a kórokozók mind nem perzisztens vírusok.

VÍRUSOS GUMÓFOLTOSSÁG
Kórokozó: Dohány “csörgő” vírus (akronim név: TRV)

Tápnövény: A vírus kb. 100 növényfajt képes megfertőzni, de főképp a dohányon, burgonyán, paradicsomon, más burgonyaféle növényeken károsít.

A betegség előfordulása, fontossága:
A dohány csörgő vírusa a világon mindenfelé előfordul, amerre krumplit, vagy dohányt termesztenek. A kórokozó ugyanakkor mindenütt csak szórványosan fordul elő, egyes években akár teljesen vissza is szorulhat, sohasem okoz általános, vagy helyi járványokat. A betegségnek csak helyileg van jelentősége, ott, ahol a vektor szervezetek (fonálférgek!) a talajban nagyobb egyedsűrűségben vannak jelen, mint általában.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A dohány csörgő vírusa a krumpligumó húsában sok, 1-20 mm nagyságú, általában sötétbarna, tapintásra nagyon kemény állományú foltot okoz, amelyek gyakran többé-kevésbé sugárirányba, vagy körkörös mintázatba rendeződtek. A kórokozó a levélzeten nagyon gyors hervadást és száradást okoz. Innen van a neve is, mivel a leveleket gyorsan, és oly mértékben szárítja el, hogy azok szél hatására zöröghetnek. A levélszáradás, nekrózis mindamellett lokális, sosem olyan kiterjedt, mint az Y vírus által okozott nekrózisok. A levélszáradás könnyen összetéveszthető az Y vírus okozta kártétellel, de a szomszédos, még részben ép leveleken sosem találni az Y vírusra jellemző apró érelhalásokat.
A gumóban jelentkező tünetek rendkívüli mértékben hasonlítanak az élettani vasfoltosságra, de a vírusos foltok általában sötétebbek, elhelyezkedésükben némi rendszer ismerhető fel. Szerencsére a dohány csörgő vírusa meglehetősen ritka kórokozó hazánkban, az élettani vasfoltosság sokkalta gyakrabban fordul elő, főképp száraz, forró nyarakon és erre a hibára hajlamos fajták (Santé, Roko) esetében.

A kórokozó életmódja:
A dohány csörgő vírusa a fertőzött burgonyagumókban, a fertőzött évelő gyomok áttelelő részeiben és a fertőzött fonálférgek testében telel át, ezek a fertőzési források. A vektorok (a Trichodorus és Paratrichodorus nemzetségbe tartozó, iszonyúan apró fonálférgek) szerencsére nem túlságosan gyakoriak talajainkban. E fajok szabadon élnek a talajban, vírusátvitelük kissé lassú. A vírus propagatív perzisztens típusú (ez meglehetősen ritka), azaz a vektorszervezetek utódai is öröklik a vírust a szülőnemzedéktől és ők is vektorként funkcionálnak a továbbiakban.

Védekezés:
A dohány csörgő vírusa annyira ritka, hogy ellene külön nem szükséges védekezni. A genetikai védelem nem eredményes, mivel a vírus ritkasága, kisebb jelentősége miatt ellene rezisztencianemesítés nem folyik. A folytonos gabona, vagy más egyszikű kultúra termesztés jelentősen csökkenti a fonálférgek számát a talajban, sőt a populáción belül a vírushordozók arányát is lecsökkenti.A vírusmentes, fémzárolt vetőburgonya használata szintén jó védekezési módszer. A zöldtrágyázás mustárral, vagy a még hatásosabb olajretekkel a vektor fajok számát nagyon radikálisan csökkenti a talajban. Amennyiben a talaj szélsőséges mértékben lenne fertőzött fonálférgekkel, úgy az engedélyezett nematicid (fonálféregölő) készítmények használata elméletileg elképzelhető. Azért elméletileg, mert hatásuk rendkívül jó ugyan, de ezek a kezelések borzasztóan drágák.
A használható készítményeket a burgonya cisztaképző fonálférgeinél külön táblázatban adjuk közre.

BURGONYA STOLBUR
Kórokozó: Sztollbur fitoplazma
Ez a burgonyát károsító szervezet is szabad szemmel láthatatlan, akárcsak a vírusok, néhány tulajdonságban hasonlít is rájuk, de genetikai állománya és felépítése eltér a vírusokétól.

Tápnövény:
A sztollbur jó néhány burgonyaféle termesztett növényen (krumpli, paradicsom, paprika, padlizsán, dohány), valamint gyomon is elõfordul. Gyakori olyan, nem burgonyaféle gyomnövényeken is, mint pl. az apró szulák (Convolvulus arvensis), vagy a különbözõ herefélék (Trifolium spp.).

A betegség elõfordulása, fontossága:
A burgonya sztollburos betegsége Európa déli, keleti és középsõ részein gyakori, de Törökország és Izrael is fertõzött. A kórokozó viszonylag ritkán okoz kiterjedt járványokat, bár 2002-2003-as magyarországi kártétele már helyenként járványos méreteket öltött. A forró, száraz nyarak betegsége, amikor a terjesztõ vektorok
(kabócák) egyedszáma és aktivitása nagyobb, mint más évjáratokban. Szélsõségesen száraz, meleg években a sztollbur nagyon nagy, akár 80 %-os termésveszteséget is okozhat és a maradék termés (fõleg a kései fertõzések után) is fonnyadt, gumiszerû, piaci értékesítésre alkalmatlan lesz.

Tünetek, összetéveszthetõ betegségek, elváltozások:

A kórokozó egy fokozatosan kialakuló hervadást, majd száradást idéz elõ a megtámadott burgonyanövényen.A levelek egy kissé felfelé sodródnak, kanalasodnak, enyhe pirosas-lilás színt öltenek. A levelek kissé sárgásak, a pirosas elszínezõdés általában csak a hajtás csúcsán, a fiatal leveleken figyelhetõ meg, de nem mindig. Egészségesen is antociános, lilás levelû fajtáknál (Dura, Symphonia) ez az elszínezõdés sokszor nehezen észlelhetõ, A burgonya növény szárán a levélhónaljakból új szárak törnek elõ tömegesen, a lombozat besûrûsödik, boszorkányseprû alakul ki. Az újonnan kialakuló hajtások töve gyakorta hagymaszerûen duzzadt, ritkábban hajtás helyett kisebb, zöld gumócskák, a hajtásgumók alakulnak ki.

A gumók, megvastagodások is gyakran lilás színűek. Késõbb a növény a hervadás végén elszárad. A gumók fonnyadtak, ráncosak, gumiszerûek Az ilyen fertõzött gumók általában cérnacsírákkal hajtanak ki, termést nem fognak hozni. Ritkán a virágokon is
jelentkeznek tünetek, a virágok torzulnak, zöldes színűek lesznek.
A gumón kialakuló tünetek, a gumiszerû, hosszirányban ráncos gumók összetéveszthetetlenek. Semmilyen más kórokozó nem képes “gumigumók” képzésére.
A lombozaton kialakuló tünetek hasonlítanak a burgonyahimlõ (Rhizoctonia solani), illetve a nyári hervadás (Colletotrichum coccodes) tüneteire. A nyári hervadás nem hoz létre sem lilás pirosas elszínezõdést, sem megvastagodott hajtástöveket. A burgonyahimlõ lombtünetei nagyon hasonlóak a sztollbur tüneteire, bár a lilás elszínezõdés a sztollbur esetében sokkalta gyakoribb és intenzívebb. Ilyenkor a gumiszerû gumók megléte, vagy hiánya a döntõ bélyeg a betegség felismeréséhez.

A kórokozó életmódja:
A kórokozó a megfertõzött vetõgumóban , illetve az évelõ gyomnövényekben telel át. Mivel a fertõzött vetõgumó életképtelen cérnacsírákkal hajt ki, ennek az áttelelési formának nincs jelentõsége.

Annál inkább a gyomoknak, melyek közül hazánkban az apró szuláknak van döntõ jelentõsége. A kórokozót vektorszervezetek, mégpedig különbözõ kabócák viszik át a szulákról a burgonyára. Az egyik leggyakoribb vektor a mindenütt közönséges Hyalesthes obsoletus faj.
A kórokozó perzisztens, tehát a betegség átviteléhez számottevõ idõ szükséges. Mivel mind az átvitel idõigényes, mind pedig a betegség inkubációs ideje (a fertõzés és az elsõ tünetek megjelenése közötti idõszak) nagyon hosszú (másfél – két hónap), a tünetek általában nyáron, a tenyészidőszak második felében jelentkeznek.

Védekezés:
A burgonya sztollburja ellen rezisztencia nemesítés nem folyik, tehát a betegség ellen rezisztens fajták sincsenek.
Az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőgumó szavatoltan mentes ettől a kórokozótól, de ez csak a cérnacsírás, és később elhaló, tõhiányt okozó gumóktól véd, a mentes szaporítóanyag a táblán, nyáron fertőződik el.
Az inszekticides állományvédelem a vektor kabócák ellen hatásos, de eléggé költséges, ezért direkt csak a sztollbur veszély miatt külön nem szokás permetezni. A burgonyabogár ellen engedélyezett készítmények mind alkalmasak a kabócák visszaszorítására, kivéve a Bacillus thuringiensis biopreparátum hatóanyagú Novodort, a specifikus gyomormérgeket (Regent, Bancol, Padan) és a rovar növekedés és fejlődésszabályozó készítményeket (Ekos, Match, Nomolt és még néhány készítmény).
A tábla és környezetének hatékony gyommentesítése, különös tekintettel az évelõ apró szulákra nagyon jó hatékonysággal képes a fertőzést visszafogni. A folyamatos odafigyelés a szulákra és a folytonos védekezés eredményeként a fertőzöttség egy nagyon alacsony, számottevő gazdasági kárral nem járó szintre fog lecsökkenni.

Betegségek, kártevők, károsodások felismerése és védekezés ellenük 2. – Baktériumok által okozott betegségek

BAKTÉRIUMOS BARNAROTHADÁS kórokozó: Ralstonia solanacearum (szinonim név: Pseudomonas solanacearum)Ez a kórokozó baktériumfaj karantén státusbú, jelenleg Európában terjedőben van.

Tápnövény: A burgonyafélék családjának minden termesztett, gyom és dísznövény tagján megél, többön csak tünetmentes, úgynevezett látens formában. Jó néhány pillangósvirágú növényen és egyéb gyomnövényen is előfordulhat.

A betegség előfordulása, fontossága:
A kórokozó baktérium a Földközi-tenger medencéjének keleti felében, valamint a Fekete-tenger körzetében fordul elő tömegesen, de jelen van Magyarországon, és néhány Nyugat-Európai államban (Hollandia) is. Forró, száraz nyarakon sokszor csak tünetmentes formában jelentkezik. Mivel karantén státusú kórokozó, ez a látens jelenlét éppúgy kizáró ok lehet az áru értékesítésében, mint a szemmel jól látható tünetek megjelenése. Fontossága tehát zárlati (karantén) kórokozó mivoltában rejlik, bár meleg, csapadékos tenyészidőszakbana termés akár 60 %-át is képes megsemmisíteni.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A baktérium fertőzése kedvező körülmények között először egy általános, ritkán csak részleges hervadásban nyilvánul meg, amikor eleinte egyes hajtások lombozatán a hervadásos tünetek még nem jelentkeznek. A tartósan részleges hervadás egy másik, hidegkedvelő baktériumos betegségre, a (északi) baktériumos hervadásra sokkalta jellemzőbb. A barnarothadásra jellemző, hogy a gumókat és a szárakat elvágva az edénnyalábokban gyűrű alakú, ritkán halványbarna, gyakrabban sötétbarna gyűrű észlelhető, amelyből már enyhe nyomásra is barna nyálkacseppek kitüremkedése észlelhető. A hasonló tüneteket okozó baktériumos hervadás esetében a nyálka nem barna, hanem opálosan fehér. A gyökerek még száraz talajban is vastagon be vannak bundázva a talajszemcsékkel, melyek a kivált nyálkába ragadtak bele. Ez a tünetegyüttes csak a baktériumos barnarothadásra jellemző. Hervadást sok minden egyéb ok (aszály, fonálférgek, egyes talajgombák) is kiválthat, de csak baktériumos megbetegedés esetén észlelhető nyálkakiválás és csak a baktériumos barnarothadás kórokozójának nyálkája barna színű.

A kórokozó életmódja:
A kórokozó a fertőzött gumókban telel át, nagyon gyakran látens formában, a fertőzés semminemű tünetét sem mutatva. A fertőzött talaj is lehet fertőzési forrás, a kórokozó a talajban sokáig életben képes maradni. A kórokozó a táblán leginkább vízzel terjed. Behatoláskor a gazdanövénybe szívesen használja a gumó légzőnyílásait, a lenticellákat, vagy az esetleges sérüléseket, de képes a teljesen egészséges gumót is aktívan megfertőzni.

Védekezés:
A kórokozó elleni genetikai védelem eléggé hiányos, a nemesítő cégek mind ez idáig nem tudtak a barnarothadás ellen rezisztens fajtákat a termelők rendelkezésére bocsátani. Általában a laza szövetű, rendkívül alacsony szárazanyagtartalmú fajták (Kondor, Impala, Cornado) sokkalta fogékonyabbak a barnarothadásra, mint a nagyon magas szárazanyag tartalmú fajták. A termesztett fajták olyan élettani elváltozásokra való hajlama, amely sérülésekben nyilvánul meg (repedés), vagy helyileg nagyon alacsony keményítőtartalmat eredményezhet (ikernövés, üvegesedés) nagymértékben megnövelheti az élettani hibák jelentkezése során a barnarothadás fertőzésének kockázatát is. Legegyszerűbb módja a kórokozó elleni védekezésnek az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőgumó használata, amely az állam által garantáltan mentes a kórokozótól.A megfelelő tápanyagellátás, elegendő Kálium trágyázással és felesleges Nitrogén nélkül a laza növényi szövetek kialakulása és ezáltal a gyors, súlyos megbetegedések megjjelenése megelőzhető. Ha a betegség már jelen van a táblán, az öntözés csökkentése, vagy abbahagyása, a minél korábbi betakarítás a termésveszteséget nagymértékben csökkentheti, bár a termés csak korlátozottan, a nemzeti növényegészségügyi hatóságok, Magyarországon a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat előírásainak szigorú betartásával használható fel. A fertőzött táblát a hatóság zárlat alá helyezi, ott a burgonya és más gazdanövények termesztése a zárlati rendelkezésben meghatározott időtartamig tilos. A hatóság rendkívül szigorúan ellenőrzi a zárlati rendelkezések betartását. A növényegészségügyi zárlat megtörése nem szabálysértési, hanem bűntető eljárást von maga után, az eljárást nem a helyi önkormányzat, vagy a jegyző, hanem a területileg illetékes ügyészség folytatja le.

BAKTÉRIUMOS HERVADÁS kórokozó: Clavibacter michiganensis ssp. sepedonicus

Tápnövény: A kórokozó egyedül a burgonyán él és okoz tüneteket, rendkívül ritkán cukorrépán is előfordul, de teljesen tünetmentes, látens állapotban.

A betegség előfordulása, fontossága:
Ez a hidegkedvelő kórokozó csak Észak-Európában fordul elő, durván a Kiel – Varsó – Moszkva vonaltól északra. A kórokozó olyannyira hidegkedvelő, hogy délebbi spontán behurcolásos eredetű gócai mind elpusztultak a meleg és a számára már kevés csapadék miatt. A baktériumos hervadás kerentén betegség, fontossága is ebben rejlik. Egyébként a kórokozó általában csak kisebb terméscsökkenést okoz, sohasem irt ki teljes táblákat. Ez a betegség egyértelműen a csapadékos, hideg északi tájak betegsége, ezért is nevezik időnként (megkülönböztetésül a szintén hervadást okozó barnarothadástól) északi baktériumos hervadásnak.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A hervadás, amelyet ez a baktérium okoz, nagyon könnyen összekeverhető a sztollbur, baktériumos barnarothadás, vagy talajgombák (Fusarium, Rhizoctonia, Colletotrichum) okozta hervadással. A baktériumos hervadás általában lassabban alakul ki, gyakran csak részleges, a fertőzött szárak mellett épek is vannak ugyanazon a tövön. A gumót elvágva sötétbarnára színeződött edénnyalábok láthatók, melyekből igen enyhe nyomásra is opálosan fehér, esetleg halovány sárga nyálka tör elő. Ez a döntő bélyeg a kórokozó azonosításánál. A barnarothadás esetén barna színű a nyálka, gombás, fonálférges, vagy szárazság okozta hervadásoknál pedig nyálkatermelés nincsen. A baktériumos nedvesrothadás (feketelábúság) esetén a szár alja teljesen elbarnul-feketedik, barna gyűrű nélkül. A barnarothadás és a baktériumos hervadás földrajzilag is elkülönül egymástól, előbbi a meleg délkeleti területek, utóbbi a hideg észak baktériumos betegsége.A kórokozó életmódja:
A kórokozó a fertőzött vetőgumóban telel át, bár a talajban is életben marad sokáig. Tehát a fertőzött szaporító anyag és a talaj a fertőzési források. A kórokozó terjedése fertőzött talajjal, vízzel, vagy mechanikailag rovarok útján (krumplibogár, levéltetvek) igen gyors lehet, a tünetek kialakulása általában lassabb.

Védekezés:
Jelenleg a baktériumos hervadás ellen rezisztens burgonyafajták nincsenek.
Hasonlóan a barnarothadáshoz, azok a fajták, amelyek valamilyen ok miatt szélsőségesen laza szöveti szerkezetűek, vagy nagyon alacsony szárazanyag tartalmúak, sokkalta fogékonyabbak a betegség iránt, mint a többiek. A kémiai védekezés teljességgel hatástalan (még ha egyes növényvédőszer forgalmazók szerint egyes készítmények használhatóak), talajbaktériumok ellen kémiai úton védekezni nem lehet.
Az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőgumó használata jó védekezési módszer, mivel garantáltan fertőzésmentes. Hazai körülményeink között a betegség egyébként sem képes fennmaradni.
Észlelése esetén a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat, mivel karantén kórokozó, a burgonyatermesztést megtiltja. Megfelelő, arányos tápanyagellátás esetén a megbetegedés sokkal kisebb mértékű.
A kórokozó behurcolása az idegen művelő eszközök, talajjal szennyezett egyéb gépek, berendezések használatának, kölcsönvételének mellőzésével viszonylag könnyen megelőzhető.

NEDVES ROTHADÁS, FEKETELÁBÚSÁG kórokozó: Erwinia fajok. A különböző Erwinia baktériumfajok (a leggyakoribbak: az E. carotovora ssp. carotovora, E. carotovora ssp. atroseptica, E. chrysanthemi) mindenütt előfordulnak az európai talajokban. A legnagyobb károkat a nedves, csapadékos tenyészidőszakokban okozzák, mint pl. amilyen az 1999. év volt, valamint a levegőtlen, túl meleg és nedves raktárakban. Ezek a baktériumok a felelősek a feketelábúságért a szántóföldön és a bűzös nedves rothadásért a raktárakban.

Tápnövény:
Ezek a baktériumok mind polifágok. A szántóföldön mindenekelőtt a burgonyát és a különböző gyökérzöldségeket támadják meg. Raktárakban ugyanezen növények mellett szinte minden lágyszárú növényt képesek megtámadni.

A betegség előfordulása, fontossága:
A növénybetegséget okozó Erwinia baktérium fajok szerte a világban mindenütt elterjedtek. Teljesen közönséges kórokozók az EU teljes területén, bár a nedvesebb nyugati és északi területeken gyakoribbak. Az E. chrysanthemi ritkább a többinél, bár terjedőben van. Ez a faj sokkal melegigényesebb a többinél, így a déli és közép-európai területeken gyakorta előfordul. A kórokozók az öntözött burgonyaföldeken okozzák általában a nagyobb károkat, valamint azokon a területeken (főleg a nagyvárosok körüli primőrtermelő övezetekben!), ahol a vetésváltást nem tartják be, a krumplit kevesebb, min 4 évente ugyanott termesztik, vagy túl sok a gyökérzöldség, mint váltónövény a forgóban. A tárolóban való megjelenése és károsításának mértéke a betárolt gumók fertőzöttségétől is függ, de sokkalta inkább a tárolási körülményektől. Ha bármely tárolástechnikai hiba következtében víz csapódik ki a gumók felületén (pl. túl meleg és túl sok vizet tartalmaz a szellőztetéshez használt levegő), a baktériumos nedves rothadás elképesztő sebességgel képes terjedni és akár a teljes betárolt tételt megsemmisítheti. A szántóföldön csak a kifejezetten fogékony fajtákon, csapadékos időjárásban, vagy öntözés mellett képes a kórokozó nagy pusztításra.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
Az Erwinia bakteriózisos rothadás mindenekelőtt a szagáról ismerhető fel nagyon könnyen. A különböző Erwinia fajok ugyanolyan tüneteket produkálnak mind a szántóföldön, mind pedig a tárolóban. Olyan enzimeket termelnek, amely képes lebontani a növényi szövetek “ragasztóanyagát”, a pektint.
Ennek következtében a megtámadott szövetek szétesnek, a szilárd növényi anyag először nyálkás masszává esik szét, végül teljesen elfolyósodik. Az Erwinia fajok önmagukban teljesen szagtalan rothadást idéznek elő, de a szabad természetben sohasem találhatók egyedül magukban. A jellegzetes, kissé záptojásra emlékeztető szagot az Erwinia fajok által már feldolgozott növényi anyagon megtelepülő korhasztó baktériumok okozzák, amelyek a pektinből felszabaduló cukrokat bontják le különböző rövid szénláncú, nagyon bűzös szerves savakká, illetve a növényi fehérjéket is lebontják, szintén kellemetlen szagú anyagok felszabadulását okozva. Ezen másodlagosan fellépő baktériumok okozzák a rettenetes szagot, valamint a fertőzött szövetek feketés elszíneződését.

A szántóföldön az Erwinia fajok a szártőnek a talajjalérintkező részét támadják meg, fekete elszíneződést okozva (feketelábúság), amelyet hervadás, jellegzetes szag, majd a hajtás teljes pusztulása követ. A nagyon nagy lombozatú és nagyon alacsony szárazanyag tartalmú fajták, mint pl. a Kondor, sokkalta fogékonyabbak, mint a többiek.
Tárolóban a beteg gumó felülete nedves, vizes, szétesik és nagyon büdös szagot áraszt. A fertőzött növényi szövet gyakran fekete. A nagyon alacsony szárazanyagtartalmú, üveges, babás, ikernövéses gumók sokkalta fogékonyabbak az Erwinia fertőzésre, mint az egészségesek. A baktérium fertőzése a gumón a gyakorlatban nem téveszthető össze más betegséggel, már csak a szaga miatt sem. A fagyott krumpli ugyanakkor hasonló, bűzös rothadáson esik át, de ott a szövetek szétesését, a bűzt okozó másodlagos kórokozók megtelepedését a fagy okozza. A fagyás mindig a garmada széléről indul, míg az Erwiniás fertőzés egy-egy fertőzött gumóból gócosan.
A korai, szántóföldön kialakult szártőtünet néha összekeverhető a burgonyahimlő tüneteivel, mivel mindkét esetben fekete a szártő. De a krumplihimlő esetében nedves körülmények között, pl. hajnalban egy fehér micéliumréteg fedi a fekete szártőrészt. Az Erwiniás szártő nagyon büdös, míg a himlős földszagú. A baktériumos szártő nyálkás, a himlős pedig száraz. Némi odafigyeléssel tehát a két betegség világosan elkülöníthető egymástól.

A kórokozó életmódja:
A növényi kórokozó Erwinia baktériumfajok a talajban élnek, de látens állapotban sok kultúrnövényen megtalálhatók. Valójában abszolút Erwinia mentes szántóföld nem létezik. A baktériumok a gumókat a sérüléseken, vagy a nyitott légzőnyílásokon, lenticellákon át fertőzik meg, csak számukra kedvező, nedves környezetben. Támadják meg a gazdanövényt. A fertőzött talaj és a fertőzött szaporító anyag a fertőzési forrás, ahonnan a betegség kiindul. A raktárakban a baktérium üres állapotban nem érzi jól magát, de beszáradva képes átvészelni a számára kedvezőtlen időszakot, bár számottevő fertőzést így alig tud okozni. A nagy raktári kártételek majdnem mindig a szántóföldről behurcolt beteg gumókból induknak ki. A raktárakban ezek a kórokozók sokkalta nagyobb károkat okoznak, mint szabadföldön, ehez azonban jelentősebb mennyiségű fertőző anyagra (a földön megbetegedett gumóra) és rossz tárolási körülményekre van szükség. Üres raktárakban a baktériumok nem szaporodnak, egyszerű háztartási tisztítószerekkel is kipusztíthatók.

Védekezés:
Teljességgel rezisztens burgonyafajták a baktériumos nedves rothadás és feketelábúság ellen nincsenek. Ugyanakkor a csak kissé fogékony fajták termesztése az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb védekezési módszer a kórokozók ellen. Néhány fajta, mint pl. a Kondor, vagy a Cornado nagyon fogékonyak a baktériumos nedves rothadásra, míg más fajták, mint pl. az Asterix, vagy a Solara csak alig fertőződnek. A fajtáknak a gumórothadás iránti fogékonysága a leíró fajtajegyzékben van közzétéve, amely az OMMI kiadványaként minden évben megjelenik. Az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőgumó használata szintén hatásos védekezési lehetőség. Rothadt gumó nem lehet a vetőgumótételben és a laboratóriumi vizsgálattal igazolt látens, tünetmentes jelenléte a kórokozónak is csak egy rendkívül kicsiny százalékban megengedett. Természetesen ez a kiváló egészségi állapotú vetőgumó a nagyon fertőzött talajban hamar megbetegedhet, de ez már a termelő felelőssége, nem a szaporítóanyag előállítójáé, vagy a forgalmazóé.
A burgonyát lehetőleg előcsíráztassuk és/vagy megfelelően meleg talajba ültessük! A talajban elfekvő, fejlődésében a hideg miatt megrekedt, stresszes állapotú gumókat a kórokozók sokkalta könnyebben megtámadják. A vetésváltás, a tápnövények sorrendje a táblán rendkívül fontos. Burgonyát legfeljebb minden negyedik évben ültessünk ugyanarra a területre. Ha a váltónövények között gyakoriak az Erwinia fajok által kedvelt gyökérzöldségek, a burgonya visszatérési idejét toljuk ki akár 6 évre. Erősen fertőzött talajok esetében érdemes néhány évig olyan szántóföldi kultúrát vetni, amely nem kedvez ezeknek a kórokozóknak. A gabonafélék, kukorica termesztése során a talaj fertőző anyag készlete jelentősen lecsökken. Legyünk óvatosak az öntözéssel, főleg az agyagos, nehéz talajokon! A levegőtlen talaj stresszes állapotot okoz, a kinyílt lenticellák pedig ideális fertőzési kaput biztosítanak a kórokozók számára. A krumpli nem vizinövény, mint a rizs, vagy a gyékény, a bakhátak között nem képződhetnek tartós vízállások. Rövidítsük le az öntözési fordulót, akkor egyszerre kisebb vízadag is elég lesz.
Túl sok nitrogén, kevés kálium és más növénytáplálási problémák gyakran okoznak fellazult növényi szöveteket. Ezek sokkalta könnyebben áldozatul esnek a baktériumok támadásának, mint az egészségesek. Vizsgáljuk át a leíró fajtajegyzékben található fajtaleírásokat, és pl. egy kicsiny, de mereven felálló lomb típusú fajtának ne adjunk több nitrogént csak azért, hogy számunkra “normálisabban” nézzen ki. Fogadjuk el a fajtát olyan külleműnek, amilyennek a nemesítője azt megteremtette, ne próbáljunk változtatni rajta!
A tárolóban különös gonddal kell ügyelni a szellőztetésre. Ha valamely hiba folytán víz csapódik ki a raktározott gumók felületén, az óhatatlanul jelenlevő néhány fertőzött gumóból kiindulva igen gyorsan megfertőződhet, elrohadhat a teljes betárolt tétel.
A betárolt gumótételnek lehetőség szerint minél homogénebbnek kell lennie. A túl fiatal, üveges, sérült gumók sokkal könnyebben betegednek meg és ezekről a gumókról a fertőzés is gyorsan továbbterjedhet.
Növényvédő szerekkel a kórokozó Erwinia fajok ellen védekezni teljességgel eredménytelen próbálkozás. Ne keresgéljünk a szerek között, a más baktériumok, pl. a kabakosok szegletes levélfoltossága ellen hatásos szerek (pl. réz készítmények) ezek ellen a kórokozók ellen hatástalanok!
A raktárak könnyedén fertőtleníthetők bármilyen olcsó háztartási, vagy ipari tisztítószerrel. A már megfertőzött gumóka kórokozóktól viszont már semmiképp sem mentesíthetők. A fertőzött gumókat ne hordjuk a komposztra, mert a komposzttal visszajuttatjuk majd a kórokozókat a kultúrnövényekre.

Betegségek, kártevők, károsodások felismerése és védekezés ellenük 3. – Gombák által okozott betegségek

BURGONYAVÉSZ (Fitoftóra)
Kórokozó: Phytophtora infestans
Ez az alacsonyabbrendű gomba mindenütt előfordul, ahol burgonyát, vagy más, a burgonyafélék családjába tartozó kultúrnövényt termesztenek. Ez a kórokozó volt a felelős a nagy írországi éhínségért az 1800-as évek közepén. Bár nincs kerenténlistán, mégis ez a burgonya egyik legveszélyesebb betegsége.

Tápnövény:
A kórokozó csak a burgonyát és a paradicsomot képes megbetegíteni, más burgonyaféle növényt nem. Képes ugyanakkor arra, hogy más, rokon Phytophtora fajokkal természetes hibrideket képezzen, amelyek több más növényt is, mint pl. a dohány képesek megfertőzni.
A betegség előfordulása, fontossága:
A burgonyavész, vagy ahogy Magyarországon jobban ismert, fitoftóra egyike a legveszélyesebb burgonyabetegségeknek. A világ minden országában elterjedt, ahol krumpli termesztés folyik. Az EU területén a nyugati és északi területeken rendszeresen jelentkezik, nedvesebb évjáratokban Európa teljes területén okoz járványokat. Mivel a gomba szaporodásához és a növénybe való bejutásához folyékony vízre va szükség, a déli államok általában kevesebbet szenvednek ettől a kórokozótól. Ugyanakkor, ha a környezeti tényezők kedvezőek, elegendő víz áll a kórokozó rendelkezésére, a déli országokban is képes endémiákat (helyi járványokat) kiváltani, bár ezt sohasem teszi a legforróbb nyári hónapokban. A gomba nem igazán szereti a nagy meleget, 30 °felett visszaszorul, vagy elpusztul.
A burgonyavész egész táblákon képes a növényállományt maradéktalanul kiirtani, emiatt nedvesebb éghajlatú területeken a kórokozó ellen feltétlenül szükséges védekezni. Képes egyes rendkívül fogékony fajták termesztését (ilyen pl. a Russet Burbank) csapadékosabb területeken teljességgel megakadályozni. A feltétlenül szükséges védekezések miatt a krumpli termesztés jövedelmezőségét nagymértékben lerontja. Ennek a gombának, bár nincs karantén státusban, nagyobb a jelentősége, mint jó néhány karantén kórokozóé.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A fitoftóra mind a burgonya növény lombozatán, mind pedig a gumókon okoz tüneteket. A fertőzött levelek olyanok, mintha le lennének forrázva, jellegzetes sötét szürkés-barnás-zöldes színt őltenek, hervadtan lógnak, később elszáradnak.

Kora hajnalban, vagy nagyobb csapadék után, amikor a levegő páratartalma igen meges, a levél már elpusztított részeinek határánál egy pár mm széles, fehéres gyűrű észlelhető, amely leginkább oldalról, alacsony szögből beeső fényben és oldalról nézve vehető könnyebben észre. Ez a gomba frissen képződött spóráinak tömege. A kórokozó úgynevezett obligát parazita, csak élő növényi szövetekben képes életben maradni és szaporodni.

A gumókon viszonylag kevés jellegzetes tünet látható kívülről, bár a beteg gumók héja esetenként barnább, gödrösebb, ráncoltabb lehet, mint az egészségeseké. A gumót keresztülvágva a gumó húsa barnás tarka, az elszíneződés a héj alól indul ki és terjed befelé, szélei nem élesek. Az elszíneződés tarka, gyakran nem folytonos, sosem képez a héjtól elkülönült gyűrűt a gumó húsában.

A burgonyavészt gyakorta összekeverik a burgonya Y vírusával. Való igaz, mindkét növénybetegség végső stádiumban kiterjedt lombszáradást okoz. A fitoftórára jellemző szürkés-barnás-sötétzöld árnyalat a vírusra egyáltalán nem jellemző. Sohasem a már elszáradt lombozatot kell megvizsgálni ahhoz, hogy a száradást okozó növénybetegséget azonosítsuk, hanem a szomszédos, már beteg, Az Y vírus a levelek fonákán vagy kicsike tintaszerű foltokat, vagy apró érelhalásokat okoz, melyre a fitoftóra nem képes. A burgonyavész foltjainak szélén ugyanakkor párás időben fehéres spórakiverődésből álló gyűrű alakul ki, amely semmilyen más betegségre nem jellemző. A burgonya alternáriás levélfoltossága is összekeverhető a fitoftórával, bár az alternária tipikusan a forró, száraz nyarak betegsége, míg a fitoftóra inkább a nedves, hűvösebb időjárást kedveli. Az alternária foltjai kisebbek, jellegzetesen sötétbarnák és a betegségre jellemzően koncentrikus mintázatúak, mindennemű fehéres gyűrű nélkül. A burgonyavésznek a krumpligumón okozott tünetei esetenként összekeverhetők más kórokozók tüneteivel. Fontos tudni, hogy a fitoftóra sosem képez fehér micéliumot sem a gumó külső részén, mint pl. a fuzárium, sem a gumó belsejében kialakított üregekben, mint pl. a fóma. A fuzáriumos rothadásnál általában a gumó sztólós vége fertőződik, vagy valamely sebfelület, a koncentrikusan besüppedő folton gyakori a penészkiverődés. A baktériumos betegségek vagy egy jól látható barna gyűtűt alkotnak a gumó héja alatt pár mm-re, vegy a gumót nedves, bűzös rothadás keretében semmisítik meg. Avírusos, vagy élettani eredetű vasfoltosság esetleg hasonlíthat a burgonyavész tüneteire, de a vasfoltosság sohasem a gumó héja felől indul.

A kórokozó életmódja:
A burgonyavész kórokozójának két, úgynevezett párosodási típusa (nevezhetjük akár hím – nőstény párnak) létezik. Amennyiben mindkettő jelen van a területen, úgy a kórokozó képes ivaros úton petespórákat (a szaknyelvben oospórákat) képezni és ebben a formában áttrelelni. A petespórák a kórokozó által elpusztított növényi szövetekben elszórva találhatók, mint a mazsola szemek a kalácsban. Csak egyféle párosodási típus jelenléte esetén az ivaros szaporodás és a petespórák képződése nem következik be. Ilyenkor a kórokozó a megfertőzött növényi szervekben (burgonyagumó, esetleg éretlen paradicsombogyó) micélium alakjában igyekszik átvészelni a telet. Délebbi államokban, a Földközi-tenger medencéjében, ahol enyhe a tél, a kórokozó által megfertőzött, de el nem pusztult növények is áttelelnek, és a képződő (ivartalan) spórákat a déli szél messze északra képes sodorni, újabb fertőzéseket, járványokat okozva. A fitoftóra könnyen terjedő betegség, gyorsan felütheti a fejét bárhol, amerre korábban sohasem észlelték. A petespórákkal való áttelelés mindamellett sokkal korábbi fertőzések kialakulását eredményezheti. Ennek veszélye most már Európa teljes területén általános, mivel a korábban ismert A1 párosodási típus mellett felbukkant A2 típus már mindenütt előfordul, így a kórokozó ivaros szaporodása és petespórás áttelelése mára teljesen közönségessé vált. A fitoftóra kórokozója képtelen életben maradni folyékony víz nélkül. Mind az ivaros, mind az ivartalan úton képződött spórák csírázásuk során kis ostoros rajzóspórákat fejlesztenek, melyek csak cseppfolyós vízben képesek mozogni, sőt életben maradni. Ezek a rajzóspórák a kórokozó fertőző alakjai. A rajzók aktívan mozogva keresik meg a lombozaton a légzőnyílásokat, a gumók lenticelláit, bár aktívan is képesek áttörni a növény egyed felső sejtjeinek sejtfalát.A növényzeten belül a micélium aktívan terjeszkedik, de csak a talaj szintje felett. A gumókat a talaj repedésein keresztül a csapadék, vagy az öntözővíz által lemosott spórák által fertőződnek meg, túlnyomórészt a nyitott lenticellákon át, direkt micéliumok útján a gumók a lombozat felől sosem fertőződnek.
A fertőzés után a gomba a sejtközötti járatokban él obligát parazita módjára, azaz csak élő növényi szövetekből, sejtekből képes táplálkozni. Egy rövid ideig a fertőzés után a gomba jelen van a növényben, de tünetmentesen. Ez az inkubációs idő. Néhány felszívódó készítmény még ilyenkor is képes a megbetegedés folyamatát megállítani, bár a kórokozó ellen az ilyen megkésett védekezések nem vezetnek jó eredményre. A fitoftóra az ivaros szaporodás révén rendkívül könnyen képes felhalmozni magában rezisztencia géneket, melyek megvédik egyes növényvédő szerek ellen, illetve virulencia géneket, amelyek alkalmassá teszik korábban rezisztens fajták magbetegítésére. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy apáink korának fitoftórája jószerével még köszönő viszonyban sincs napjaink kórokozójával. Régente csak egy-két ilyen gént lehetett találni egy-egy, a beteg növényekből begyűjtött kórokozó populációban, manapság akár több, mint tízet is. Sajnálatos módon ezek az úgynevezett komplex rasszok a leggyakoribbak jelenleg az EU teljes területén, így a növényvédő szerek és rezisztens fajták (főképp a vertikális, vagy másnéven rasszspecifikus rezisztenciával rendelkező fajták) esetében az az időtartam, amíg egy új, rezisztens rassz megjelenik, eléggé rövid.

Védekezés:
A fitoftóra elleni genetikai védelem rezisztens fajták alkalmazásával jelenleg még nem teljesen megoldott. Jó néhány rezisztens fajta van termesztésben, illetve termesztést lehetővé tevő fajtajegyzéken (White Lady, Raja), melyek vertikális rezisztenciával rendelkeznek jó néhány fitoftóra rassz ellen. E rezisztens fajták általában teljesen mentesek a betegség tüneteitől, de mindig fennáll a veszélye annak, hogy egy újonnan fellépő rassz az eddig egészséges növényállományt akár teljes egészében elpusztítja. Néhány más fajta, mint pl. a Santé, horizontális típusú rezisztenciával rendelkezik, vagyis minden rassz megbetegíti ugyan, de csak csekély, esetleg teljesen elhanyagolható mértékben. A rezisztencia típusát sem a fajtaminősítéssel foglalkozó Intézetek (Magyarországon az OMMI), sem a fajtát előállító, forgalmazó cégek nem közlik. A céges kiadványok gyakran csak a vertikális rezisztenciát tüntetik fel. A hivatalos leíró fajtajegyzékben a rezisztencia mértékét 1-9 ig terjedő skálával jelzik, ahol 1 a teljes rezisztenciát jelzi. Némi támpontot adhat az a tény, hogy a vertikális rezisztencia az adott rasszok ellen mindig teljes körű, a horizontális minden rassz ellen csak részleges. Ha a fajta mellett burgonyavész rezisztencia címszó alatt 1, vagy 2 szerepel, úgy nagy valószínűséggel vertikális rezisztenciával állunk szemben, amely összeomolhat egy új rassz fellépésekor. Ha 3, vagy 4 értéket találunk, akkor horizontális típusú rezisztenciával rendelkezik a fajta, amely tartós ugyan, de nedves, csapadékos, járványveszélyes időjárás esetén szükséges lehet a kémiai növényvédelemmel való kisegítés is.Nagyon sok olyan gombaölőszer van forgalomban, amely hatásos a burgonyavész ellen. Az olcsó, kontakt készítmények ( réz, ditiokarbamát hatóanyagok ) nagyon hatásosak akkor, ha az időjárás nem túl nedves, nincs járványveszély, a lombozat még nem záródott és így jól átpermetezhető. Az egyes készítmények tapadóképessége rendkíül fontos, főleg öntözött körülmények között. Jó néhány régebbi, főleg poralakú készítmény tapadóképessége minimális, már az első csapadékkal lemosódik a lombozatról, elveszítve ezáltal hatását. Más készítmények, mint pl. a Bravo szélsőségesen nagy tapadóképességükkel tünnek ki.
Nedves, csapadékos időjárás esetén, illetve a növény nagyon intenzív növekedési időszakában a kontakt készítmények hatása nem kielégítő.

A csapadék lemossa a kijuttatott szereket, a nedves talajona mindig vizes lombozat permetezése lehetetlen, a gyors növekedéssel pedig sok, új, védetlen lombfelület alakul ki.
Szélsőségesen nagy lombozatú fajták esetén a teljes lombozat megvédése kontakt szerekkel lehetetlen, a lombozatot nem lehet átpermetezni. Ilyen esetekben kell a szisztemikus, vagy más néven felszívódó készítményeket használni. Sok aktív hatóanyag és készítmény (Ridomil, Sandofan, Tanos, Forum) tartozik ebbe a csoportba, melyek hatékonysága kiváló. Ezek a felszívódó készítmények képesek meggátolni a kórokozó fejlődését a növényben még pár nappal a fertőzés után is, míg a kontakt szerek csak a növényen kívül hatnak. Ugyanakkor a rezisztencia kialakulásának fokozott veszélye miatt sohase használjuk ezeket a kitűnő készítményeket megkésve, kizárólag erre a gyógyító hatásra alapozva.
A védekezések során a kezelések időpontja nagyon fontos. Kontakt gombaölőszerek alkalmazása esetén a növényi felület mindvégig minél jobban vegyszerrel fedett kell hogy legyen. Ez a növény növekedési sebességétől és az időjárástól függően 7-14 napos permetezési fordulókat jelent. A felszívódó szerek jóval drágábbak, az ilyen programszerű kezelés nem célszerű, ha őket alkalmazzuk. Ilyenkor a kezelés időpontjának optimális esetben egy kissé meg kell előznie a fertőzés időpontját. Ebben az esetben az időjárási körülmények, az előrejelzés rendkívül fontos. Ha várhatóan hosszabb ideig csapadékos időjárás várható, járványveszély áll fenn, akkor a felszívódó készítményekkel kell mihamarabb védekezni.
Nagyon fontos dolog a szerrezisztencia kialakulásának megakadályozása, vagy legalábbis késleltetése. A kontakt növényvédő szerek alkalmazása során nem áll fenn, vagy csak nagyon kicsi a rezisztencia kialakulásának és ezáltal a szerek hatástalanná válásának veszélye. A felszívódó szerek használata során ez a veszély messze nagyobb. Nem szabad ugyanazt, vagy ugyanabba a hatóanyagcsoportba tartozó (pl. metalaxil-oxadixil-benalaxil csoport) növényvédő szereket egy tenyészidőszakban háromszor, vagy többször használni, még kontakt szeres kombinációban sem !

FÓMÁS SZÁRAZKORHADÁS
Kórokozó: Phoma exigua varietas foveata
A kórokozó egy Magyarországon viszonylag ritka, hiányos fejlődésmenetű gomba, amelynek ivaros alakja még ismeretlen. Ez a talajból támadó kórokozó jelenleg nincs karantén listán az EU-ban, de az EPPO nemzetközi növényegészségügyi szervezet A2 listáján szerepel, tehát karantén kórokozó.

Tápnövény: A kórokozó mindenekelőtt a burgonyát támadja meg, de nagyon ritkán a cukorrépán, őszi és tavaszi árpán, borsón és lucernán is előfordul.

A betegség előfordulása, fontossága:
A betegség Európa északi, keleti, délkeleti és nyugati részein fordul elő, másutt behurcolása után 1 éven belül eltűnik. A kórokozó gomba kedveli a száraz, hűvösebb időjárási körülményeket, de magas talajnedvességet igényel. A betegség általában már a szántóföldön megtámadja a burgonyát, de a kórfolyamat a raktárakban fejeződik be és teljesedik ki. Legnagyobb kártételét a raktárakban való terjedése során okozza.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A kórokozó kisméretű, barna, ovális foltokat okoz a szár alapi részén a levélnyelek töve környékén, amely azonban dús lombozat, fejlett növényállomány esetén nehezen, vagy csak alig vehető észre. A kicsiny, barna foltokon számos apró, 0,1 mm nagyságú fekete pont észlelhető -fiatal, még kialakulóban lévő foltoknál ez a tünet nem jelentkezik! – , ezek a piknídiumok, a gomba ivartalan szaporodását biztosító termőtestjei.

A gumókon sokkalta nagyobb feketés foltok találhatók, a foltok területén a gumó héja alatt néhány kisebb-nagyobb üreg található, melyek belülről sötétek, feketések, belső felületüket fehér, később esetenként lilás színű micélium borítja. Sokszor mire a gombára egyébként nagyon jellemző ibolyáslila színű micélium kialakulna, már több hét, esetleg hónap is eltelik, a gumó teljes egészében elhal és kidobják, megsemmisítik. Sokkalta gyakoribb a gumó húsában képződött üreg, belül fehér micéliumbevonattal. A burgonya növény szárán kialakult tünetek esetleg összekeverhetők a baktériumos feketelábúsággal, vagy a burgonyahimlő okozta fehérharisnyássággal, ha már a micélium lekopott a foltokról, de egyik sem okoz kis foltokat. Ezek a kórokozók általában hervadást is okoznak, míg a fóma nagyon ritkán hervasztja le a lombozatot. A fómás korhadás foltjai mindig barnák, a feketelábúság fényes fekete, a himlő eleinte fehér, később (a micélium alatt) sötétbarna, majdnem fekete elszíneződést okoz. A feketelábúság erős szaggal jár, míg a fómás korhadás szagmentes. A fómás szárazkorhadás gumótünetei leginkább a fuzáriumos szárazkorhadással téveszthetők össze, bár a fuzáriumos foltokban a gumó héja általában koncentrikusan ráncolt, nincs üregképződés a gumó húsában és a minden esetben fehér micélium a gumó héján kívül helyezkedik el. A fómás szárazkorhadás ritkán jár gumóhéj-ráncossággal, gyakorta képez üregeket és a micéliumbevonat sohasem kívül, hanem mindig a képződött üregek belsejében helyezkedik el. A gumó fertőzött részeinek elfeketedése az egyetlen közös tünet. A fuzáriumos szárazkorhadás Magyarországon sokkalta gyakoribb betegség, mint a fómásd szárazkorhadás és a fómás megbetegedéssel ellentétben nem karantén betegség.

A kórokozó életmódja:
A betegséget okozó gomba a talajban visszamaradt árvaburgonyában micéliumos alakban, a talajban szabadon spóra, vagy micélium alakjában, a vetőgumó felületén spóra alakjában, vagy a fertőzött vetőgumóban micélium alakban telel át. Ez utóbbi gyakorta tünetmentes, látens áttelelés, a kórokozó a gumót csak minimális mértékben károsítja ilyenkor. A fertőzött gumó, vagy a talaj útján megfertőződött hajtások fertőzött szárakat fejlesztenek, melyeken a barna foltokban tömegesen alakulnak ki a gomba szaporító képletei, a piknídiumok. A belőlük kiáramló spórák a vegetáció végén, vagy a betakarítás során fertőzik a gumókat. A piknídiumok képesek a szárat is megfertőzni, de ez a fajta terjedés a kórokozó számára nem jelentős. A gomba spórái a gumókat a sebzéseknél, vagy a nyitott lenticelláknál, légzőnyílásoknál fertőzik. A gomba a raktározás során micélium szövedéke útján agresszívan terjed, főképp a túl száraz, hideg raktárakban. A gomba micéliuma 1-2 évig, spórái 1 évig életképesek a talajban.

Védekezés:
A kórokozó karanténbetegség, ezért szántóföldön való észlelése esetén (pl. a vetőgumó termesztés során végzett hivatalos szemlék alkalmával) a terület a szaporítóanyag termesztésből való kizárásra kerül. Étkezési, ipari, vagy takarmányozási célra a hatóság (a helyileg illetékes Növény és Talajvédelmi Szolgálat) a termés felhasználását bizonyos kikötések mellet engedélyezheti. A kórokozó ellen genetikai védelem nincs, rezisztens fajták nem állnak a termelők rendelkezésére. A betegség ritkasága miatt nem tárgya a rezisztencia nemesítésnek. Az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőgumó használata jó védekezési lehetőség, mivel az ilyen vetőgumó tételek államilag szavatoltan mentesek ettől a kórokozótól. A burgonyatermesztésben engedélyezett csávázószerek jó hatékonysággal csökkentik a fertőzött gumóból, illetve a talajból kiinduló fertőzést. Csak a felszívódó csávázószerek hatékonyak, az engedélyezett kontakt készítmények csak minimális hatékonysággal rendelkeznek a fómás szárazkorhadás ellen, csak a talajból kiinduló fertőzést tudják megakadályozni.

BURGONYARÁK
Kórokozó: Synchytrium endobioticum
Az alacsonyabbrendű gombák közé tartozó kórokozó egy nedves körülményeket kedvelő talajgomba. Környezeti igénye hassonló a poros varasodáséhoz, mindkettő a csapadékos, hűvös időjárású területeket kedveli, de a burgonyarák karantén betegség.

Tápnövény: A kórokozó leggyakrabban burgonyán, nagyon ritkán egyéb burgonyaféle haszon- és gyomnövényeken fordul elő.

A betegség előfordulása, fontossága:
A burgonyarák gyakorlatilag Európa valamennyi országában előfordul, nagyon ritkán még a mediterrán területeken is. A számára kedvezőtlen dél-, kelet-, közép-Európai területekre behurcolva általában gyorsan visszahúzódik, de a talaj még nagyon sokáig fertőzőképes marad. A kórokozó a hűvös, csapadékos környezetet kedveli. A burgonyarák jelentősége karantén betegség státusában rejlik, az EU-ban az I/A2 listán, az EPPO növényegészségügyi szervezetben az A2 listán szerepel. Az egyik leg perzisztensebb (tartós)betegség, az észlelése után a talaj a cisztaképző fonálférgekhez hasonlóan akár 30 évig is megőrzi fertőző képességét.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A kórokozó a növény földfeletti zöld részein nagyon ritkán okoz tüneteket. Időnként képez ugyan brokkolihoz hasonlító rákos daganatokat a szár tövén, de ez sem túl gyakori. A növény föld alatti részein bárhol gyakran okoz kisebb-nagyobb rákos tumorokat, melyek eleinte halványdrapp színűek, később általában megbarnulnak. A korán megfertőzött gumók alig ismerheők fel, a később megfertőzötteken a tumorok gyakorta a rügyeknél fejlődnek ki. Az egészen fiatalon fehéres, később halványdrapp, majd barnásfekete tumorok végül szárazon szétesnek, szétkorhadnak.
Semmilyen hasonló betegség, kártevő, élettani elváltozás nincs, amivel a burgonyarák összetéveszthető lenne.

A kórokozó életmódja:
A kórokozó gomba a talajban telel át vastagfalú tartós sporangium alakjában, amely rendkívül ellenálló. Ha a talaj hőmérséklet eléri a 8 °fokot, a nedves talajban a kitartó sporangium számos, ostorokkal rendelkező, mozgékony zoospórát fejleszt, melyek aktívan megfertőzik a gazdanövényt. Sebekre, légzőnyílásokra a kórokozónak nincs szüksége. A zoospórák elvesztik ostorukat, bejutnak a növény sejtjeibe, ott parazita módon táplálkoznak. A megtámadott sejtek új zoospórákat és nyári, nem ellenálló sporangiumokat fejlesztenek. Ez a ciklus ismétlődik mindaddig, amíg a környezeti tényezők kedvezőtlenné nem válnak. Ősszel a hűlő talajban a fertőzött sejtekben a kialakult zoospórák összeolvadnak, egy úgynevezett zigótát képeznek. A zigóttára rátapad az elpusztított sejt fala, ezek alkotják a kitartó sporangiumot. A kórokozó a talajjal, talajjal szennyezett eszközökkel jól terjed, mivel a sporangiumok teljességgel észrevehetetlenek. A fertőzött, és a fertőzött talajjal szennyezett vetőgumó is fertőzési forrás lehet.

Védekezés:
A betegség ellen növényvédőszerekkel egyáltalán nem lehet védekezni, sem a csávázószerek, sem a permetezőszerek nem hatásosak a krumplirák kórokozója ellen. A leginkább használatos védekezési módszer Európa szerte a rezisztens fajták alkalmazása. A kórokozó gombának sok fiziológiai rassza létezik, az 1. jelű messze a leggyakoribb. Jó néhány fajta ismert, melyek több fiziológiai rassz ellen is rezisztensek. Hazánkban, mivel a kórokozó iszonyúan ritka, nincs kötelező előírás a rezisztens fajták alkalmazására. Az egyes fajták burgonyarák iránti rezisztenciális tulajdonságai minden államban a leíró fajtajegyzékben találhatók meg, de a fajtákat előállító, forgalmazó cégek kiadványaiban is korrekten fel vannak tüntetve. Az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőgumó használata, akár hazai, akár import áru legyen is, jó védekezési módszer, a tételek garantáltan mentesek a kórokozótól.
Kerülni kell az idegen művelőeszközök, gépek, berendezések, talajjal szennyezett bárminemű idegen anyag használatát, beleértve a gyökérzöldségeket, földes szaporítóanyagot is. Fontos a behurcolás megelőzése, mert utána nagyon sokáig ott marad a kórokozó a termesztő területen.
Mivel karantén betegség, észlelése esetén a helyileg illetékes növényegészségügyi hatóság a területet zárlat alá helyezi, a területen burgonyát termeszteni már nem lehet és a termést is meg kell semmisíteni.
Hazánkban szerencsére nagyon ritka betegség, de hűvösebb, nedvesebb évjáratokban a kórokozó behurcolása és elszórt felbukkanása esetleg bekövetkezhet.

NYÁRI HERVADÁS
Kórokozó: Colletotrichum coccodes
Ez a hiányos fejlődésmenetű talajgomba Európa csaknem minden talajában, mindenfelé előfordul. A kórokozó nagy termésveszteségeket képes okozni száraz, meleg évjáratokban, tipikus gyengültségi betegség.

Tápnövény: Burgonya, nagyon ritkán más növényeken is előfordul.

A betegség előfordulása, fontossága:
A nyári hervadásért felelős talajgomba Európa minden országában jelen van, de számottevő károkat a melegebb éghajlatú területeken okoz. A kórokozó tipikus melegkedvelő gomba, amely leginkább stresszelt, legyengült növényeket támad meg. A kórokozó által okozott kártétel jelentősége leginkább abban áll, hogy az aszály okozta károkat nagymértékben súlyosbítja.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
Nyáron a burgonya növény levelei hervadnak, a levélzet sárgul, kissé kanalasodik. A kórokozó ugyanakkor nem támadja meg a levélzetet, a lombozaton jelentkező tünetek a gyökereket és a sztólókat ért károsítás következményei. A sztólók és a gyökerek elbarnulnak, enyhén földszagúak, majd szárazon elkorhadnak. A kórokozó kisebb-nagyobb elhalt foltokat képes ritkán okozni a gumó héján is.

A gumók gyakorta fonnyadtak, kissé gumiszerűek. A sztólón, általában közel a gumóhoz a kórokozóra nagyon jellemző ibolyáslila színű elszíneződés észlelhető, a sztóló maradványai a gumóra rászáradnak, attól nehezen választhatók el. A lilás elszíneződés nagyon száraz évjáratban, sárga héjú fajták esetében a gumó héján is előfordulhat anélkül, hogy a gomba elhalást okozna.

Az elhalt sztólókon, ritkábban az elszáradt szár alapi részén nagyobb barnás foltok keletkeznek, vagy az egész rész elbarnul. Az elhalt részeken apró, mákszemnyi szürkés fekete pont észlelhető, ezek a gomba termőtestjei, szaporító képletei.

A hervadás nagyon közönséges tünet, hiszen oly sok minden (aszály, élettani problémák, más betegségek, állati kártevők,) okozhatja. Ugyanakkor a sztólók ibolyáslila elszíneződése egyszerűvé és könnyűvé teszi a kórokozó felismerését és azonosítását. A gumiszerű gumók jelenléte miatt a sztollburral való összetéveszthetőség veszélye fennáll, de a sztopllbur fitoplazma sosem okoz a sztólókon lila elszíneződést.

A kórokozó életmódja:
A nyári hervadás kórokozója micélium, spórák, vagy szkleróciumok (tartós nyugalmi állapotra képes tömör micéliumhalmaz, kitartó képlet) alakjában telel át a talajban, vagy a gumón. A gomba szélsőséges melegkedvelő, fejlődésének hőoptimuma 25 és 30 Celsius fok között van. A legyengült, stresszelt növényeket támadja meg micéliuma, amely a talajból, a spórákból, esetleg a szkleróciumokból indul fejlődésnek. Szaporító képletei és áttelelő képletei (a szkleróciumok) az elhalt sztólókon, vagy az elszáradt szárak tövén képződnek. A növényt aktívan támadja meg, de inkább passzív úton, talajjal együtt terjed.

Védekezés:
A kórokozó leküzdése ellen fontos a növényegyedek legyengülésének elkerülése, a kielégítő és egyensúlyban levő tápanyag és vízellátás. Súlyos kártételek után célszerű a vetésváltásban hosszabb, 5-6 éves forgót beiktatni a krumpli számára. A fonálférgek elleni általános talajfertőtlenítőkkel (pl. Basamid) végzett kezelések rendkívül erőteljesen csökkentik a kórokozó egyedszámát a talajban. Csak a kórokozó ellen ez a fajta kezelés aránytalanul drága lenne, de ha már egyszer történt ilyen kezelés, nem árt tudni erről a jótékony mellékhatásáról. A kórokozó ellen rezisztens fajták nem ismeretesek, a gomba nem túl nagy jelentősége miatt nem tárgya a burgonya rezisztencia nemesítésének. A kórokozó talajgomba ellen permetezőszerekkel nem lehet védekezni, ugyanakkor azok a csávázószerek, amelyek a fómás és a fuzáriumos szárazkorhadás ellen hatásosak, jó hatékonysággal rendelkeznek a nyári hervadás ellen, bár a kései (júniusi) fertőzéseket a csávázószerek nem képesek megakadályozni. Szélsőségesen száraz tavasz esetén a csávázószerek hatóanyaga nem tud felszívódni a növénybe, így hatásuk gyengébb lehet, esetleg el is maradhat.

POROS VARASODÁS
Kórokozó: Spongospora subterranea
Ez az alacsonyabbrendű, talajban lakó nyálkagomba jelenleg nem karantén kórokozó, bár jelenléte az export tételekben tiltott. A nagyon nedvességkedvelő kórokozó csak Európa nedvesebb, csapadékosabb területein bír jelentőséggel, a forró, száraz mediterrán területeken sohasem károsít.

Tápnövény: A kórokozó mindenekelőtt a burgonyán él, de ritkán más burgonyaféle haszon- és gyomnövényen is előfordul.

A betegség előfordulása, fontossága:
Ez a talajlakó gomba Európa nyugati és északi területein él, ahol a tengeri, vagy a magashegységi klíma következtében számára elegendő csapadékhoz, vízhez jut. Sohasem károsít a mediterrán területeken, ha mégis behurcolják, nemsokára elpusztul a nagy meleg és az aszály következtében. Közép-Európában a vegetációs időszakot csak hegyvidéki területeken képes átvészelni. Jelentősége nem túl nagy, bár jelenléte az export áruban és a szaporító anyagokban tilos, kizáró ok. Egyedül a kellően csapadékos területeken és erősen fertőzött talajokon képes számottevő kártételt okozni. Károsítása alapvetően minőségi jellegű, a fertőzött tételek kinézete olyan siralmas, hogy piaci értékesítésük gyakorlatilag lehetetlen.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A kórokozó kizárólag a gumókat támadja meg. A burgonya gumó héján 1 – 4 centiméteres kerek, halovány folt alakul ki, amely esetleg enyhén kiemelkedik. A folt közepén a gumó héja egy idő után felreped, a repedés gyakorta csillag alakú. A repedés alatt egy barnás színű, 1 – 2 cm mély, száraz üreg keletkezik, melyet barna színű, száraz por tölt ki. A poros varasodást könnyű összekeverni a közönséges varasodás púpos változatával annak, aki még sosem látott poros varasodással fertőzött burgonya gumót. Főképp a fiatal, még nem teljesen kialakult tünetek keverhetőek könnyen. A közönséges varasodásnál a kiemelkedés tetején durva, hálózatos mintázat van, a poros varasodásnál vagy még nincs mintázat, vagy ha van, az csillag alakú. A poros varasodásnál a kiemelkedés alatt üreg van, száraz, lisztszerű, barna porral kitöltve, míg a közönséges varasodás púpos változatánál a kiemelkedést a gumó húsa alkotja, csak a berepedezett gumóhéj barna színű.

A kórokozó életmódja:
A kórokozó talajgomba túlélő spóra gömböcskék formájában telel át a talajban, vagy fertőzött gumóként a raktárakban, esetleg fertőzött árvaburgonyaként a talajban, bár így terjedése alig biztosított. A fertőzött talaj és a fertőzött vetőgumó a fertőzési források. Az áttelelő spóracsoportok ostoros rajzóspórákat fejlesztenek, melyek megtámadják a gumók légzőnyílásait. Bejutva a növénybe a rajzó spórák elvesztik ostoraikat, behatolnak a sejtekbe és ott amőba módjára élnek, táplálkoznak. A sejt elhalása előtt a folyamat újraindulhat újabb rajzó spórák kialakulásával. A sejtek elhalása után az amőbaszerű szervezetek önálló sejtfalat fejlesztenek, úgynevezett plazmódiummá alakulnak és kerek spóralabdává állnak össze. Ez az a barna por, amely a poros varasodás kavernáit kitölti, a kórokozó túlélő formája. A poros varasodás kórokozója vagy fertőzött gumóval, vagy spórákkal fertőzött talaj által beszennyezett művelő eszközökkel, földes terményekkel, szaporító anyagokkal, stb. terjed.

Védekezés:
A poros varasodás ellen sem a genetikai, sem pedig a kémiai növényvédelem nem képes kielégítő megoldást nyújtani. A kórokozó ellen nem folyt és nem folyik ma sem rezisztencia nemesítés, így tehát rezisztens fajták sincsenek, bár az egyes fajták között némi fogékonyságbeli különbség megfigyelhető. A csávázószerek nem képesek megvédeni a fertőzéstől az újonnan kötött gumókat. A megfelelően hosszú, legalább 4 éves vetésváltás, az államilag szavatoltan fertőzésmentes vetőgumó használata, a bizonyosan erősen fertőzött területeken a burgonyatermesztés tartós szüneteltetése jó védekezési módszer a kórokozó ellen. Ugyancsak fontos a megfelelő, kiegyensúlyozott növénytáplálás is. Túl sok nitrogén jelentékenyen növeli a fertőzés mértékét a szövetek fellazulása miatt, ugyanakkor a kálium domináns trágyázás a fertőzést számottevően csökkentheti. Jobb megelőzni a károsító behurcolását, ez a még nem fertőzött földeken a legfontosabb feladat. Kerülni kell minden idegen, talajjal akár csak kismértékben szennyezett dolog használatát. Ha a betegség hazánkban esetleg meg is jelenik, a termelők egyedüli teendője a burgonyatermesztés pár évig tartó szüneteltetése. Nálunk csak szélsőségesen csapadékos évben képes a kórokozó fennmaradni, szaporodni, már az átlagos évjáratok is olyan szárazak a kórokozó számára, hogy gyorsan elpusztul. Nagy károkat ez a betegség Magyarországon sosem fog okozni.

FUZÁRIUMOS SZÁRAZKORHADÁS
Kórokozó: Fusarium oxysporun form. spec. solani
Ez a gyakori talajgomba a burgonya növény minden föld alatti részét képes megfertőzni. Maga a kórokozó egy hiányos fejlődésmenetű gomba, amely nem képez termőtesteket. A gomba konídiumai, vagy a kedvezőtlen körülmények átvészelésére kifejlesztett klamidospórái gyakorlatilag minden talajban előfordulnak.

Tápnövény: Maga a gombafaj szélsőséges polifág, de a burgonyára specializálódott rassza csak a burgonyán fordul elő, rendkívül ritkán más burgonyaféle haszon-, vagy gyomnövényen.

A betegség előfordulása, fontossága:
A betegség kórokozója Európa valamennyi országában, gyakorlatilag minden talajban előfordul kisebb-nagyobb egyedszámban. A kórokozó szereti ugyan a szárazabb talajokat, de gyakorta károsít nedves talajokon is. Ez a gomba tipikusan gyengültségi parazita. E jellegéből következően a túlzott szárazság, vagy a túlzottan magas talajnedvesség miatt kialakult talajbali levegőhiány miatt stresszelt, legyengült növények sokkal könnyebben válnak a fuzáriumos szárazkorhadás éldozatává, mint az egészséges egyedek. A szárazkorhadás a szántóföldön támadja meg a gumókat, illetve a növény többi föld alatti részét, de a károsítását a raktározás során tovább folytatja. A rossz tárolási körülmények mind a fertőzött gumók számát, mind pedig az egyes gumókon kialakult kártétel mélységét jelentékenyen növelik. A kialakuló termésveszteség függ a vetésváltástól, a termesztési és a tárolási technológiától, de akár 70 % -os mértéket is elérhet.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A szárazkorhadás kórokozója a szélsőségesen erős fertőzések során kialakuló hervadástól eltekintve nem okoz tüneteket a lombozaton. A megbetegített sztólók, gyökerek barnák, földszagúak, elkorhadnak. Ezek a tünetek még egyáltalán nem különböztethetők meg a burgonyahimlő károsításának tüneteitől.

A gumón a sebek, sérülések környezetében, vagy a gumó sztólós végén, az úgynevezett köldöknél a gumó héja ráncolt, gyakorta koncentrikus mintázattal, a kialakult folt enyhén besüpped a gumóba. A gumó magbetegített része fekete, vagy sötétbarna, mindennemű lilás elszíneződés, vagy belső micéliumfejlődés nélkül. A fuzáriumos szárazkorhadás esetén gyakorta észlelhető fehér, tömött micélium kiverődés a gumó héján kívül, gyakorta a rothadás középpontjában. A leggyakoribb formája a fuzáriumos szárazkorhadásnak az, amikor a kórokozó a sztólót támadja meg és a rothadás a szólós végen fokozatosan behatol a gumóba. Ezt a formát hívják köldökrothadásnak. A beteg gumó elvetve sokszor teljesen elrothad, nem hajt ki, ezáltal tőhiányt és további termésveszteséget okozhat. A fuzáriumos szárazkorhadás viszonylag könnyen összetéveszthető a fómás szárazkorhadással. A fóma gyakran okoz üregeket az általa elpusztított növényi szövetekben, az üregek belsejében fehér, vagy ibolyáslila micéliumbevonatot képez. A fuzáriumos korhadás sosem jár üregképződéssel, a micélium a gumón kívül helyezkedik el.

A kórokozó életmódja:
A fuzáriumos szárazkorhadás kórokozója a talajban él, ott található micélium, konídium, vagy szélsőségesen kedvezőtlen körülmények között megvastagodott falú, magyon ellenálló klamidospóra alakjában. A gomba a legyengült, stresszelt növényeket támadja meg, tipikus gyengültségi és sebparazita. Fertőzési kapuként a nyitott lenticellákat, légzőnyílásokat, vagy a sebeket, sérüléseket használja.Jól beparásodott növényi felületen, még ha az esetleg sebfelület is, nem képes aktívan áthatolni. A betárolt, raktározott burgonyát a szántóföldön fertőzi meg, később a tárolás során a micéliumok terjedése folytán újabb gumókat támadhat meg. Fertőzési forrás lehet a fertőzött vetőgumó és a fertőzött talaj is. A kórokozó nem nagyon agresszív, nem gyorsan terjedő élőlény, gyors terjedésére kizárólag csapnivalóan rossz tárolási körülmények között van lehetőség.

Védekezés:
A fuzáriumos szártőkorhadás elleni genetikai védekezés rezisztens fajtákkal még nem teljesen megoldott. Nincsenek abszolút rezisztens fajták, de az egyes fajták fogékonysága között azért rendkívül nagy eltérések észlelhetők. Az egyes államilag elismert fajták, illetve az EU listán szereplő fajták fuzáriumos szártőkorhadás iránti fogékonyságáról mind a hivatalos leíró fajtajegyzékből, mind pedig a fajtatulajdonosok, forgalmazók által gyártott kiadványokból lehet információkat szsrszni. Az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőgumó használata jó védekezési módszer, tőhiányt okozó korai fertőzés, elhalás biztos nem lesz. A fémzárolt vetőgumó vagy teljesen mentes, vagy csak egy rendkívül kicsiny mértékben tartalmaz fertőzött gumókat. Ha a talaj erősen fertőzött a kórokozóval, még az ilyen jó minőségű szaporítóanyag is elfertőződhet a termesztés során. A jó agrotechnikai gyakorlat, a növények bárminemű legyengülésének elkerülése nagyon hatásos módszer, egészséges növények csak ritkán károsodnak.
A megérett gumókat nem szabad sokáig a talajban tárolni. Néhány fajta, mint pl. a Rosara rendkívül kényes erre és iszonyatosan nagy %-ban fellépő köldökrothadással hálálja meg a trehány termelőnek azt, hogy túl későn takarította be. A csávázószerek jó hatékonyságúak a szárazkorhadás ellen, de korhadt gumók vetésre nem alkalmasak. A felhasználható készítmények teljesen azonosak a fómás szárazkorhadásnál felsoroltakkal, sőt még az Agrocit is eredményesen használható a fuzáriumos szárazkorhadás ellen. A csávázószerek a korai gyökér és sztóló fertőzés ellen védenek, fogékonyabb fajták, mint pl. a Kuroda esetében használatuk feltétlenül indokolt. Nem védenek ugyanakkor a tenyészidő végén, betakarításkor fellépő fertőzések ellen. A vetőgumót, ha fertőzött, csávázás előtt mindenképpen célszerű átválogatni, fertőzött gumót csávázni felesleges pénzkidobás.
Nagyon fontos a megfelelő vetésváltás. Erősen fertőzött talajokon (pl. a nagyvárosok körüli primőrtermelő övezetekben) célszerű a 4 évnél hosszabb forgó kialakítása. Érzékenyebb fajták, mint pl. a Kuroda, súlyos kártételt szenvedhetnek el ilyen helyeken normál vetésváltás mellett.

KÖZÖNSÉGES VARASODÁS
Kórokozó: Streptomyces fajok
A sugárgombák közé tartozó fajok a talajban élnek, Európa minden államában előfordulnak, jelenlétük az egészséges talajélethez fontos. A közönséges varasodás kórokozója tipikus minőségi károsító.

Tápnövény: Burgonya

A betegség előfordulása, fontossága:
A talajlakó Streptomyces fajok Európában mindenütt előfordulnak, de sokkal inkább kedvelik a meleg talajokat, mint a hűvösebbeket. A kártétel sokkalta nagyobb, ha a növényállomány valamilyen okból stresszelt, legyengült és a talaj periodikusan nedves, vagy száraz. A kórokozó nem okoz számottevő terméscsökkenést, de a minőséget oly nagy mértékben lerontja, hogy a súlyosan fertőzött tételek piaci értékesítése gyakorlatilag lehetetlen.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A közönséges varasodást okozó, talajban élő sugárgombák fakultatív paraziták, a burgonyagumókat a lenticelláknál fertőzik meg. A talajban kialakult levegőhiány (amelyet gyakran a túl sok víz okoz) következtében kinyílt lenticellák sokkalta könnyebben elfertőződnek. A talajban periodikusan változó nedvesség és szárazság, főképp ha ezek szélsőséges mértékűek, súlyos fertőzések kialakulását eredményezhetik. A burgonya gumó héja helyenként, eleinte igen kicsiny foltokban a lenticellák körül elbarnul és durva, reszelős, recés felszínű lesz. Ezt a károsodást eleinte a durva, russet típusú héjjal rendelkező fajták esetében (Russet Burbank, Innovator) nehéz felismerni. A varasodás normál típusa csak ilyen héjdurvulásban nyilvánul meg, bár sokszor okoz repedést is a gumó felszínén. Ez a típus akár a teljes felületét ellepheti a burgonya gumónak. Néhányszor a kórokozó hatására kisebb kiemelkedés alakul ki, a durva héjú felszín 1-3 mm-el kiemelkedik. Ezt nevezik púpos varasodásnak. A púpos var meglehetősen ritka, akárcsak ellentétes párja, a mély var. Ilyenkor a fertőzött felület éles széllel kissé besüpped a gumó húsába.

A szintén ritka hálózatos varasodás esetén a héj reszelős eldurvulása csak enyhe, viszont a gumó felszínén nagy felületen zegzugos barna hálózat alakul ki. Ezt a típust a russet héjú fajtákon borzasztóan nehéz felismerni még képzett szakembereknek is.A varasodás fontossága a termés minőségének drasztikus lerontásában nyilvánul meg. A súlyosan fertőzött tételek teljességgel piacképtelenek, az ilyen árút csak állati takarmányozásra, vagy ipari felhasználásra lehet értékesíteni, felhasználni. A kórokozó fajok általában a lúgos kémhatású talajokat kedvelik, meszezés után gyakran erősen megnövekszik a károsítás mértéke, de ez nem mindegyik fajra igaz. Néhány faj kimondottan kedveli a savanyú talajokat. A mély var esetleg összetéveszthető a poros varasodással. A közönséges mély var okozta kavernák kicsik, 1-2 mm mélyek és üresek, a gumó héja nem fedi őket. A poros varasodás okozta bemélyedések nagyobbak, mélyebbek, a gumó héja fedi őket, amelyen csillag alakú berepedés található és a mélyedés barnás porral van kitöltve. A púpos var is összekeverhető a poros varasodás fiatal tünetével, de a púpos var kiemelkedése durva, sötétbarna, a poros varasodásé halovány színű, a héj sima, esetleg csillag alakban kezd berepedni. A közönséges varasodásra mindig a hálózatos mintázat, a poros varasodásra mindig a csillag alakú mintázat jellemző a varas foltokon.

A kórokozó életmódja:
A varasodás kórokozója szabadon él a talajban. Spórákkal szaporodik, amelyek képesek túlélni a szélsőségesen száraz és forró környezetet is. A kórokozó sugárgombák megfelelő ütemű fejlődésükhöz meleg talajt igényelnek, a gumók egyszerű megfertőzéséhez a nyitott légzőnyílásokon át viszont nedves talajt igényelnek. A nyitott lenticellákat a kórokozó micéliuma támadja meg, a kórokozó nem hatol be mélyen a gumó húsába.
A kórokozó Streptomyces fajok micéliuma nem látható a burgonya gumó felszínén, csak a kártétel. Ezek a talajban élő sugárgombák fakultatív paraziták, vagyis tápnövényük, a krumpli nélkül is sokáig elélnek a talajban. A betegségnél elsődleges és legfontosabb fertőzési forrás minden esetben a talaj. A fertőzött vetőgumónak nincs számottevő szerepe, illetve csak annyi, hogy segítségével új fajok, biotípusok hurcolhatók be a termesztő területre.

Védekezés:
A sugárgombás, vagy közönséges varasodás ellen kémiai védekezés nem lehetséges. A Streptomyces fajok és a rokon egyéb sugárgombák nagyon gyakoriak minden talajban, javarészt ők felelősek a szerves anyagok, mint pl. a cellulóz talajban történő mikrobiológiai lebontásáért. Ezek a szervezetek ugyan általában érzékenyek a növényvédő szerekre, de a gumók megfertőzése általában már azután következik be, hogy a csávázószerek lebomlottak, hatásukat elveszítették. A sugárgombák halála a talajélet teljes megsemmisülésével jár, steril, növénytermesztésre alkalmatlan talajt eredményezne. A totális hatású talajfertőtlenítő szerek, mint pl. a Basamid, vagy a Nemasol nagyon hatékonyan csökkentik a sugárgombák egyedszámát a talajban, így a Streptomyces fajokét is, de ezek a kezelések rendkívül drágák. Nagyon jó védekezési lehetőség a nem fogékony fajták alkalmazása. Teljességgel rezisztens fajták nincsenek, de a termesztésben levő fajták fogékonysága között hatalmas fogékonyságbeli különbségek találhatók. Az egyes burgonyafajták varasodással szembeni ellenállóképességéről a leíró fajtajegyzékből, valamint a fajtatulajdonosok, forgalmazók által kibocsájtott kiadványokból lehet informálódni. Általában a fiatalabb, modernebb fajták jóval kevésbé fogékonyak, mint a régebbiek (Desirée, Kondor).

BURGONYAHIMLŐ
Kórokozó: Rhizoctonia solani
A hiányos fejlődésmenetű gomba, amelynek sem ivaros alakja nem gyakori, sem ivartalan spórákat sem fejleszt, majd mindegyik talajban jelen van és szélsőségesen polifág mivoltáról híres. Tipikus soktápnövényű talajgomba, nagyon sokféle tünetet képes okozni, miáltal kártétele könnyedén összetéveszthető más betegségekével.

Tápnövény: A burgonyahimlő kórokozója rendkívül sok tápnövényű, több száz tápnövényét írták már le eddig. Mindamellett a burgonya az egyik legkedveltebb tápnövénye.

A betegség előfordulása, fontossága:
Ez a talajgomba Európa minden országában közönséges, de kedveli a melegebb talajokat, így a déli államokban sokkalta gyakoribb, mint az északiakban. Jelentősége igen jelentős lehet, szélsőséges esetekben egész táblákat is képes kipusztítani. A termésveszteség akár 70 %-os is lehet, a fennmaradó gumók is aprók, fekete foltokkal tarkítottak és nem igazán piacképesek.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A burgonyahimlő kórokozója nagyon sok tünetet okoz, könnyen összetéveszthető egyéb betegségekkel. Csak a különböző tünetek együttes jelenléte teszi biztossá a kórokozó felismerését, azonosítását.

A levelek, a teljes lombozat hervad, időnként a hervadás csak részleges, csak egyes szárak lombozatára terjed ki. Esetenként a hajtások csúcsi részén enyhe bíborszínű elszíneződés észlelhető. A burgonya sztollburja hasonló elszíneződést okoz, csak intenzívebbet, mint a himlő. A hervadás, a hajtásrendszer besűrűsödése, elsöprűsödése, a hagymaszerű duzzanat az oldalhajtások tövén, illetve a hajtásgumócskák képződése mind a sztollburra, mind pedig a burgonyahimlőre nagyon jellemző. Az erős fertőzésnél kialakuló cérnahajtások megléte is közös bélyeg a sztollburral, illetve az ezüstfoltossággal. A gyökerek barnák, korhadtak, földszagúak, de ez bármely talajgomba (Fuzárium, Kolletotrichum) fertőzése esetén így van, sőt a talajgombákkal felülfertőzött sztollbur is produkálhat ilyen tüneteket.

A gumók ugyanakkor abszolúte nem gumiszerűek, ez a döntő bélyeg, amely a himlőt a sztollburtól tüneteiben megkülönbözteti. A gumók héján kisebb-nagyobb fekete színű kiemelkedések találhatók, ezek a gomba micéliumából kialakult, álszkleróciumnak nevezett micéliumtömörülések, melyek a kedvezőtlen körülmények átvészelését szolgálják. Az szkleróciumok, vagy himlők környékén a gumó kissé torzul, behorpad, mivel a parazita gomba jelenléte azon a helyen némileg gátolja a gumó növekedését. Természetesen a torz gumókat sok más dolog, élettani probléma, másodlagos növekedés is okozhatja, ilyenkor a fekete himlő pöttyök jelenléte a döntő bélyeg.

A kórokozó életmódja:
A kórokozó a talajban szabadon él micélium formájában, vagy sokmindent kibíró pszeudoszkleróciumok alakjában elfeküdve. Ez a gombafaj nem fépez spórákat. A micélium vastagfalú, ellenálló, de a pszeudoszkleróciumok azok a képletek, amelyek akár szélsőséges körülményeket is át tudnak vészelni. A kórokozónak ritkán kell ehez a túlélési stratégiához folyamodnia, éhen pedig nem tud pusztulni, mivel rendkívül sok növényfajon képes táplálkozni. A gomba micéliuma aktívan támadja meg a gyökereket, sztólókat, gumókat. Földfeletti részeket nem károsít, bár tüneteket közvetve ott is okoz. A kórokozó behatolva a növényi szövetekbe a sejtközötti járatokban micélium formájában él és táplálkozik.
A gomba a fertőzéshez nem igényli sebek, sérülések, vagy nyitott lenticellák meglétét, bár éppen ott is fertőzhet. Szereti ugyanakkor a valamilyen okból legyengült növényeket. A termesztés során legfontosabb fertőzési forrás a talaj.

Védekezés:
A kémiai növényvédelema vetőgumó csávázószerekkel való kezelésével hatásos védekezési módszer a kórokozó ellen. A felhasználható készítmények azonosak a fómás szárazkorhadásnál leírtakkal, az Agrocit, akárcsak a fuzáriumos rothadás ellen, itt is jó hatékonyságú. A csávázószerek megfelelő hatékonyságot a korai fertőzések ellen nyújtanak, a vegetáció második felére hatásuk elmúlik. Nagyon száraz tavasz esetén a csávázószerek hatása csak korlátozottan érvényesül, mivel hatóanyaguk nincs miben feloldódjon, ezáltal a növény sem képes őket felvenni. Felszívódó hatásuk így nem érvényesülhet. Ilyen esetekben akár súlyos korai fertőzések és számottevő kártételek is kialakulhatnak. Az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőgumó használata nem rossz módszer, mivel ez garantáltan mentes, vagy csak minimális mértékben fertőzött a kórokozóval. Ugyanakkor még a teljességgel mentes, kiváló minőségű szaporító anyag is teljes mértékben elfertőződhet egy nagyon fertőzött talajban, így ez csak fél megoldás. A burgonyafajták fogékonysága a kórokozóval szemben nagyon különböző, vannak fajták, amelyek általában egy gazdaságilag még elfogadható, alacsony mértékben fertőződnek csak meg. Ez a fajtajelleg független a többi betegség elleni rezisztenciától, még komplex, sok betegség ellen rezisztens, biotermesztésre alkalmas krumplifajták, mint pl. a Santé is erősen fogékonyak lehetnek a burgonyahimlőre. A burgonyafajták himlő iránti fogékonyságát minden államban a leíró fajtajegyzékben teszik közzé, de jó ellenállóképesség esetén a fajtatulajdonosok, forgalmazók által kibocsájtott kiadványokban is megtalálható ez az információ. A növény stresszes állapotának elkerülése, a megfelelő (és sohasem túlzó) öntözés, a harmonikus, nem nitrogéndús tápanyagellátás a fertőzés mértékét nagymértékben képes csökkenteni.

EZÜSTFOLTOSSÁG
Kórokozó: Spondylocladium atrovirens
A hiányos fejlődésmenetű gomba majdnem minden talajban jelen van, Európa szerte gyakori, mindenütt okoz kisebb-nagyobb károkat. Nem karantén betegség, sohasem okozza teljes állományok pusztulását, inkább raktári, mint szántóföldi betegség.

Tápnövény: Burgonya
A betegség előfordulása, fontossága:
Az ezüstfoltosság kórokozója az EU valamennyi jelenlegi és csatlakozó államában előfordul. Csak azok a földterületek mentesek tőle, ahol még sohasem termesztettek burgonyát. A kórokozó kedveli a hűvösebb, nedvesebb talajokat, de a mediterrán területeken is előfordul, bár valamivel kisebb mennyiségben. A kórokozó a szántóföldön támadja meg a burgonya gumóját, de a fertőzésa raktározás során hatalmasodhat el. A túl nedves és nem eléggé hideg tárolási körülmények szélsőségesen erős fertőzések kialakulásához vezetnek. A betegség jelentősége kisebb, mint a többi, eddig bemutatott betegségé, bár nagyon elterjedt. A kórokozó nem okoz gumórothadást, bár (eléggé alattomos módon) a tárolási veszteséget rendkívül megnöveli, a gumók fonnyadtak lesznek, a súlyosan fertőzött gumók cérnacsírákat fejlesztenek. A kiterjedt, nagy foltok a gumók felületén általában kevésbé vehetők észre, illetve gyakoriságuk miatt nem is tünnek fel, az átlag fogyasztó már “megszokta” őket. A kialakult foltok ha kismértékben is, de csökkentik az áru piaci értékét.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A kórokozó a gumó héján nagyméretű, ólom, vagy ezüstfényű foltokat okoz, amely a sárga héjú fajtákon az eredeti héjszínnél sötétebb okker-barnás foltként jelentkezik.

Legjobban a foltok a sötétvörös héjú fajták gumóin ismerhetők fel, mint pl. a Murato. A foltok általában nehezen észrevehetők, bár a felismerést megkönnyítheti, ha a gumó héját megnedvesítjük, és oldalról, alacsony szögben nézzük a gumó felszínét. Még kevésbé könnyű a foltok felismerése az öreg, cserhéjú gumók esetében, illetve a tipikusan durva, russet típusú héjjal rendelkező fajták (Shepody, Russet Burbank, Innovator) gumóin. A simahéjú gumókon, főképp, ha a gumó héja nedves, a foltok csillognak, mint egy tükör. A kórokozó micéliuma nem látható szabad szemmel a foltokon. Az ezüstfoltosság nagy valószínűséggel összetéveszthetetlen más betegségekkel, egyedül a betegség jelenléte nehezen ismerhető fel néha.

A kórokozó életmódja:
Az ezüstfoltosság kórokozója vagy a raktározott gumókon micélium és konídiospóra, a talajban maradt árvaburgonya felületén micélium, vagy a talajban szabadon élve micélium formájában telel át. Mind a fertőzött talaj, mind pedig a fertőzött vetőgumó alkalmas fertőző forrás. A gomba micéliuma támadja meg a gumó héját, nem igényel a fertőzéshez sebeket, vagy nyitott légzőnyílásokat. A fertőzési folyamat a raktárakban folytatódik, sőt gyakran felerősödik. Raktározás során fontosabb a micélium általi direkt terjedés, mint a konídiumok útján való terjedés. Bár a betegséggel a raktározás során lehet leginkább találkozni, nem raktári betegség, szabadföldön károsít, úgy hurcoljuk be a raktárakba, ahol tápnövénye nélkül nem tudna fennmaradni.

Védekezés:
A betegség oly gyakori és az általa okozott szántóföldi kártétel általában olyan csekély, hogy a direkt e betegség elleni védekezés önmagában messze nem éri meg.
Jó néhány fajta van, amely kellő mértékű toleranciával rendelkezik a betegség ellen. Az ezüstfoltosság elleni rezisztenciára, illetve a betegség iránti fogékonyságra vonatkozó adatok a leíró fajtajegyzékben találhatók meg. Az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőgumó alacsony fertőzöttségű, a megengedett fertőzés az egyes államok szabványai szerint eltérő. Ugyanakkor a nagyon alacsony fertőzöttségű szaporító anyag is súlyosan elfertőződhet a tárolás során, ezért a vetőgumó tárolására különös gondot kell fordítani. A csávázószerek, amelyek a burgonyahimlő ellen is hatásosak, jó hatékonysággal rendelkeznek az ezüstfoltosság ellen is. Ugyanakkor hatásuk a vegetáció végére már elmúlik, így a középkései, kései fajták védelmét már csak részlegesen biztosítják, a késői fertőzések ellen pedig egyáltalán nem nyújtanak védelmet. Totális hatású talajfertőtlenítők használata során ez a kórokozó is nagyon megritkul a talajban, de ezek a kezelések iszonyúan drágák, csak más, sokkalta fontosabb károsító fellépése esetén éri meg használatuk.

ALTERNÁRIÁS LEVÉLFOLTOSSÁG
A hiányos fejlődésmenetű gomba rendkívül gyakori, lombveszteséget okoz a forró nyári időszakban és sajnos gyakorta összekeverik a nála sokkalta veszélyesebb fitoftórával.

Tápnövény: Burgonya, paradicsom, ritkán más burgonyaféle termesztett és gyomnövények.

A betegség előfordulása, fontossága:
A betegség Dél- és Közép-Európában fordul elő leggyakrabban, mivel a száraz, meleg környezeti feltételeket kedveli. A kórokozó a leveleket támadja meg, erőteljes lombkárosodást képes okozni. Ez a lombveszteség új lombozat kifejlesztésére ösztönzi a növényt, amelyhez az asszimilátákat a gumóktól vonja el, ezáltal számottevően csökkentheti a termést. Mivel nemcsak a termés, hanem annak keményítőtartalma is csökken, így minőségi kárt is okoz, bár jelentősége a lombveszteség által közvetetten okozott termésvesztésben nyilvánul meg.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:

Az alternáriás levélfoltosság tipikus gyengültségi parazita gomba. Akkor támadja meg a levélzetet a forró, nyári időszakban, amikor a növények stresszes állapotban vannak, legyengültek. A levélzeten kisebb-nagyobb száraz, barna folt észlelhető, amelyeken a beegségre rendkívül jellemző, halovány koncentrikus mintázat található. A kórokozó gomba pusztítását általában alulról felfelé haladva végzi, az öreg, elhalóban levő alapi leveleken kezdi a kártételt, de később a növény majdnem minden levelén megjelenik.
Az alternáriás levélfoltosságot gyakorta összetévesztik a burgonyavésszel, illetve az általa okozott tünetekkel. A fitoftóra, vagy burgonyavész sokkalta nagyobb foltokat okoz, a foltok eleinte tipikus sötét szürkészöld árnyalatúak, gyengén látható fehéres udvar veszi őket nedves időben körül, de sohasem rendelkeznek koncentrikus mintázattal. Az alternária gyorsan okoz kisebb barna foltokat, de azok sosem nagyobbak egy levélnél, nincs fehér udvar a foltok körül, nincs szürkészöld árnyalat. A fitoftóra a hűvösebb, de mindenképpen a nedves időjáráshoz köthető kórokozó, míg az alternária pont a meleg, száraz időjárásban fejti ki pusztító hatását.

A kórokozó életmódja:
Az alternáriás levélfoltosság kórokozója konídiumok alakjában telel át a talajban, illeve a szántóföldön levő növényi maradványokban. A heves esőzések okozta sárfelverődés sokat segít a konídiumoknak, hogy a növény alsó leveleire jussanak. A stresszes állapotban levő növényeken, illetve az öregedő, kisebb vitalitású leveleken a konídiumokból kihajtó micélium megtámadja a növényi szöveteket. Sérülésekre a kórokozónak nincs szüksége ugyan a behatolásra, de jelenlétük a fertőzés nagymértékben megkönnyíti. A gomba terjedése a növényi szövetekben sokkalta lassabb, mint a fitoftóráé. A kórokozó koncentrikus körökben fejleszti konídiumtartóit a már elpusztított levélfelületen. A sötétbarna, kinagyítva csirkecupák alakú konídiumok rendkívül ellenállók a környezeti tényezőkkel szemben.

Védekezés:
A genetikai védelem az alternáriás levélfoltosság ellen rezisztens fajták alkalmazásával még nem tökéletes, mivel teljességgel rezisztens fajtáink nincsenek. Ugyanakkor eléggé nagy fogékonyságbeli különbségek találhatók az egyes fajták között, melyeket eredményesen lehet hasznosítani. A betegség iránti fogékonyságot általában nem tüntetik fel sem a leíró fajtajegyzékben, sem a fajtákkal foglalkozó cégek kiadványaiban, mivel sokszor a fertőzés nagyon alacsony mértékű.
Az OMMI 2003. Évi leíró fajtajegyzéke ugyanakkor tartalmazza az azévben észlelt nagyobb járvány eredményeit az államilag elismert fajták vonatkozásában.
A vegyszeres lombvédelem különböző permetezőszerek alkalmazásával ugyanakkor jó hatékonyságú. Mindazok a növényvédőszerek használhatók, amelyeket a fitoftóra ellen javasoltunk, kivéve a speciális, csak az Oomycetes csoport ellen hatásos készítményeket. Ez utóbbiak csak akkor használhatók, ha ( ez a gyakoribb ) valamilyen kontakt partnerrel együtt kerülnek ( Pl. Acrobat MZ, Forum R ) forgalomba. A védekezés időpontja kevésbé fontos, mint a fitoftóra esetében, mivel a kórokozó terjedése sokkal lassabb. Az alternáriás levélfoltosság esetében az optimális védekezési időpont az, amikor a betegség foltjai megjelennek a felső leveleken. Az alsó, öregebb levelek megvédése azok nehezebb lepermetezhetősége és a fotoszintézisben való kisebb jelentősége miatt nehézkes és nem is éri meg.

Betegségek, kártevők, károsodások felismerése és védekezés ellenük 4. – Talajlakó kártevők

CISZTAKÉPZŐ FONÁLFÉRGEK

Kártevő neve: Burgonya cisztaképző fonálférgek

Közönséges cisztaképző fonálféreg (Globodera rostochiensis)
Sápadt cisztaképző fonálféreg (Globodera pallida)

Mindkét faj világszerte elterjedt, gyakorta együtt fordulnak elő és mindkettő karantén kártevő.

Tápnövény:
A két károsító fonálféregfaj tápnövényköre teljesen azonos. Megtámadják a burgonyát, paradicsomot, dohányt, padlizsánt a kultúrnövények közül, míg a gyomok népes csoportjából a különböző burgonyaféle növényeken, mint pl. a piros ebszőlő (Solanum dulcamara), vagy a fekete csucsor (Solanum nigrum) jelennek meg. Ezek a fonálféreg fajok nem élnek meg a paprikán, chilin, egyéb, a Capsicum nemzetségbe tartozó burgonyaféle növényen.

A kártevő előfordulása, fontossága:
A burgonya közönséges cisztaképző fonálférge az EU teljes területén előfordul, a sápadt cisztaképző fonálféreg nem olyan gyakori, egyes államok, így pl. Finnország mentesek ettől a veszedelmes kártevőtől. Magyarországon a G. rostochiensis eléggé sok helyen, gócszerűen fordul elő. A Duna-Tisza közti homokhátság (Alsónémedi, Bugyi, Ócsa, Albertirsa, Nyársapát, Nagykőrös, Kecskemét körzete), Nógrád megyében Dejtár, csaknem a teljes Galga -völgye, Szabolcsban pedig Gávavencsellő környéke erősen fertőzött. A Globodera pallida csak Alsónémedi, Bugyi, Nyársapát körzetében került eddig elő, de további gyors terjedése várható.
Mindkét kártevő faj karantén kártevő, az EU növényegészségügyi szervezetének I/A2 listáján találhatók. Ezáltal a fertőzött területen szaporítóanyagot nem lehet termeszteni, az étkezési burgonya pedig csak mosás, vagy koptatás után hozható forgalomba.

A cisztaképző fonálférgek erős fertőzése törpe növényeket, a növényállományban kialakult hatalmas üres foltokat eredményez, amelyek hossztengelye a művelés irányával párhuzamos. A termésveszteség akár a 100 %-ot is elérheti, ezek a kártevők képesek teljes növényállományok maradéktalan kiirtására is.A kártevők viszonylag rövid ektoparazita (külső parazita) életszakaszukban a rezisztens fajtákat is megkárosíthatják, akár 30 %-os termésveszteséget is okozhatnak.

Néhány burgonyafajta elég erős levélsárgulással reagál a cisztaképző fonálférgek fellépésére. A hazánkban termesztett fajták közül a Cleopatra ilyen. Ugyanakkor levélsárgulást is nagyon sok más tényező, pl. nyomelemhiány, levegőtlen talaj, vírusok is előidézhetnek. Néhány más fajta, mint pl. a chipsnek való Tomensa korábbi virágzással reagál (amely szintén foltszerűen jelentkezik) a cisztaképző fonálférgek támadására. Ez a tünet azonban kevésbé feltűnő.

A fonálférgek kártétele következtében a gumók jóval kisebbek, ezáltal a termés is sokkalta kisebb lesz, mint a fonálféreg mentes földeken. Az egyetlen látható (bár eléggé jó szem kell hozzá!), és teljes mértékben a cisztaképző fonálférgekre jellemző dolog a kifejlett nőstény egyedek testének színe a sztólókon és a gyökereken. A legfeljebb fél mm nagyságú, kifejlett nőstények a közönséges fonálféreg esetében sárga, a sápadt fonálféreg esetében fehér, esetleg beige színűek. A közönséges cisztaképző fonálféreg citromsárga nőstényét sokkalta könnyebb felismerni, mit a sápadt fonélféreg fehér nőstényét egy hasonlóan fehér sztólón. Mindenképpen a színre kell koncentrálni, egészséges krumpli gyökéren semmiféle citromsárga dolog sem lehet! Az idősebb lárvák mindkét fajnál fehérek, a kialakult ciszták mindkét fajnál barnák, földszínűek. A cisztaképző fonálférgek kártétele rendkívül sűrű, akár kócos hajgubancra emlékeztető gyökérszövedéket is eredményez. A kártételt végül is a lerontott gyökérzet miatt kialakult víz és tápanyagforgalmi zavar okozza a növényben.
Magyarországon a kifejlett nőstények már június közepétől jelen vannak a gyökereken, korábban hiába keresnénk őket, a jellemző színnel nem találkozhatunk. Túl későn, öreg növényeken nem nagyon érdemes keresgélni őket, az elhaló gyökérzet nem kedvez számukra. Ha jelen is voltak, már rég ciszta állapotban vannak a talajban.

A kártevő leírása:

Mindkét fonálféregfaj túl kicsiny ahhoz, hogy szabad szemmel könnyű lenne felismerni. A ciszták barna színűek, a talajban lehetetlenség őket felismerni. Alakjuk leginkább egy miniatűr Unicum-palackra emlékeztet. Körülbelül fél mm nagyságúak, kemény, sima felületű, fényes, hártyaszerű faluk van. A tojások nagyon aprók, hosszúkásak, bennük már egyszer megvedlett, 2. stádiumú, fertőzésre kész lárva található, amelyW betű alakban négybe van hajtva. A fiatal lárvák és a kifejlett hímek (meglehetősen ritkák) normál féreg alkatúak, az idősebb lárvák és a nőstények soványabb-dundibb zsák alkatúak. A közönséges cisztaképző fonálféreg kifejlett nősténye citromsárga színű, a sápadt cisztaképző fonálféregé pedig fehér – beige színű. Az összes többi fejlődési alak fehér, a ciszták p4edig barna színűek mindkét fajnál. Mindkét fajnak vannak patotípusai, patogenitás, azaz megbetegítő képesség tekintetében eltérő típusai. Ezek a védekezés szempontjából rendkívül fontosak. Mindkét fajnak Európában évente 1 nemzedéke van, de Dél-Európa azon részein, ahol a vegetációs időszak vagy nagyon hosszú, vagy két hosszabb (tavaszi és őszi) részre oszlik, 2 nemzedéke is lehetséges (pl. Olaszország). Egyes évjáratokban hazánkban is elképzelhető 2 nemzedék, bár ez hivatalosan még nem nyert bizonyítást.

A kártevő életmódja:
A ciszták a talajban szétszóródva szabadon találhatók. A tojások ebben a keményfalú, nagyon ellenálló cisztában vannak, és akár (nagyon kis mennyiségben) 40 évig is életképesek maradhatnak. A cisztákban az életképes tojások mennyisége minden évben kb. 1/3-al csökken. A ciszták kb. 50 – 350 tojást tartalmazhatnak, mindegyikben egy már megvedlett, második stádiumú lárvával. Ezek a 2. Stádiumú lárvák a kártevők fertőző egyedei. A tojásból való kikelés akkor következik be, amikor a gyökerekből felszabaduló váladékok kapcsolatba kerülnek a cisztában nyugvó tojásokkal. A kikelt, úgynevezett inváziós lárvák maximum 20 – 40 centiméternyi távolságot képesek megtenni a talajban, de csak akkor, ha a talaj eléggénedves, mivel csak a talajszemcsék közötti vízfilmben képesek mozogni. A lárvák megkeresik a gyökereket, egy ideig kívülről táplálkoznak rajtuk (ez az ektoparazita szakasz is káros a növény számára! ), majd behatolnak a gyökérzet belsejébe. Ott a lárvák még 3 alkalommal vedlenek és belső parazita tevékenységet folytatnak. A 3. és 4. Stádiumú lárvák tehát a gyökér belsejében élnek, táplálkoznak. A lárvák jelenléte sok sejt összeolvadását eredményezi, ezekből a szüncítiumokból, óriássejtekből táplálkoznak az állatok. Rezisztens fajták esetében ezek az óriássejtek nem tudnak kialakulni, ezért a fiatal lárvák az endoparazita életszakasz elején egyszerűen éhenhalnak. A 4. Stádiumú lárvák hátsó testvégüket kidugják a gyökér szövetéből a szabadba. Az utolsó vedlés után a nőstények még dagadtabbak lesznek, bent marad feji végük a gyökérben, ott táplálkoznak továbbra is, de hátsó felük szabadon a talajba lóg. A hímek elhagyják a gyökeret. A talajban szabadon vándorolnak, majd nagyon rövid életük végén megtermékenyítik a nőstényeket. Szaporodás után a hím elpusztul, a nőstény egyed teste teljes mértékben felemésztődik, tojásokká alakul át,míg maga a nőstény elhal. Az elpusztult nőstény fala által védett tojáscsomó a ciszta, amely azután lehullik a talajba.
A burgonya cisztaképző fonálférgeinek több patotípusa is van, a közönséges cisztaképző fonálféregnek Európában 5, a sápadtnak 3 patotípusa ismert. A közönséges fonálféreg Ro1 jelű patotípusa messze a leggyakoribb világszerte, a legtöbb burgonyafajta ez ellen a patotípus ellen rezisztens. Az Ro 1 és Ro4, illetve az Ro2, Ro3, Ro5 patotípusok genetikai anyaga csaknem teljesen azonos, rendkívül szoros rokonságban állnak egymással, az ellenük való közös rezisztencia meglehetősen gyakori. Nagyon sok burgonyafajta pl. Ro1 és Ro4 ellen rezisztens. A sokkalta veszedelmesebb sápadt cisztaképző fonálféreg patotípusai közül a Pa1 csak Skóciában fordul elő. Nagyon ritka patotípus, de ellene kereskedelmi forgalomban levő rezisztens fajta nincs. A Pa2 és a Pa3 patotípusok sokkalta gyakoribbak, igen gyakran együtt jelennek meg és károsítanak. Magyarországon jelen pillanatban csak a Ro1 széles körű elterjedése és a Pa2 3 falura korlátozott elterjedése bizonyított, de újabb patotípusok fellépése bármikor bekövetkezhet. A Pa3 patotípus megjelenése a közeli jövőben egyáltalán nem lehetetlen, de a közönséges cisztaképző fonálféregnek is jelenhet meg új, akár több patotípusa is.
A két kártevő fonálféregfaj különböző patotípusai egymás mellett élnek a talajban, antagonizmus nincs köztük, legfeljebb verseny a táplálékért. A kártevők terjedése a talaj útján történik, bármilyen talajjal szennyezett anyag (gyökérzöldség, földes szaporítóanyag, művelőeszköz, vető és étkezési burgonya, stb.) alkalmas a fertőzés behurcolására. Alattomos kártevők, mivel a behurcolás után sokáig úgy szaporodnak a fonálférgek, hogy a növényeken alig okoznak tüneteket. Egyes laza talajú területeken a széllel (homokverés), öntözhető területeken az öntözővízzel ( pl. a Galga-völgye ) is terjedhet a kártevő.

Védekezés:
A vegyszeres, kémiai úton történő védekezés a cisztaképző fonálférgek ellen sohasem ad totális hatást. Mivel karantén kártevőkről van szó, teljesen mindegy, hogy egy esetleges védekezés után mennyi kártevő maradt életben, a lényeg az, hogy maradt, tehát a terület továbbra is fertőzöttnek tekintendő és ezt anövényegészségügyi hatóság nagyon szigorúan ellenőrzi is. Rendkívüli drágasága ellenére a kémiai védekezés mégiscsak szükséges akkor, ha a talaj rendkívül nagy mértékben fertőzött cisztákkal és a kártevő ektoparazita károsításától a termeszteni kívánt rezisztens fajtát meg akarjuk kímélni. Léteznek totális hatású és speciális felszívódó hatású nematicid (fonálféreg ölő) készítmények.A totális, tehát minden talajlakó élőlényt elpusztítani képes nematicidek a Basamid és a Nemasol, melyek bomlástermékei különböző nagyon toxikus cianid, cianát, stb. gázok. A készítmények aktív hatóanyaga a talajban levő vízzel lép kémiai reakcióba, a tulajdonképpeni. Ölőhatást kiváltó toxikus gázok ekkor képződnek.

A tényleges ölőhatással tehát a fejlődő gázok rendelkeznek, emiatt a talajt vagy fóliával kell takarni, vagy annyira belocsolni, hogy a felszínén kialakuló iszapréteg (eléggé talajszerkezet romboló módszer és nem is minden talajon alkalmazható!) meggátolja a hatékony gázok elillanását. E készítmények kb. 8 és 20 Celsius fokos talajhőmérsékleti tartományban használhatók eredményesen. Túl alacsony hőmérsékleten a hatás rendkívül lassú, túl magas hőmérsékletnél pedig a gázok minden próbálkozásunk ellenére is elillannak a talajból. A Basamid használata, miután szilárd, kristályos anyagról van szó nedvesebb talajt és mivel gyakorta nagy tömbökbe áll össze, aprítást (pl. műtrágyaőrlőben) igényel. Ezek a készítmények csak olyan talajon használhatók, ahol semmiféle kultúra, haszonnövény sincs (még viszonylag mélyen gyökerező gyümölcsfák sem!). Hatékonyságuk megfelelően gondos kivitelezés esetén igen jó, akár 90 – 95 % is lehet. A termesztőknek a talaj toxikus gázoktól való mentességét a termesztés előtt ellenőrizniük kell bioteszttel. Ez lényegében egy gyorsan kelő növény (saláta, mustár, retek, zsázsa) magjainak elveése a kezelt talajba. Bárminemű csírázási probléma esetén a talajt tárcsával, rotációs kapával át kell forgatni, szellőztetni, és 1 hét várakozás után ismét tesztelni. Haszonnövényt csak problémamentes bioteszt után szabad a területre vinni. A módszer talajhő és időigényessége miatt korai primőr termesztésben nem alkalmazható. A szisztemikus, azaz felszívódó nematicidek tulajdonképpen olyan nagyon hatékony rovarölőszerek, amelyek a különböző rovar kártevők mellett a különböző fonálférgeket is eredményesen, jó hatékonysággal pusztítják. Nematicid kezelés esetén tehát nem kell külön rovarölő szerrel is még védekezni a talajlakó kártevők ellen. Ezek a felszívódó hatású talajfertőtlenítő készítmények általában nagyon mérgezőek, vagy karbamátok, mint pl az oxamyl hatóanyagú Vydate, vagy szerves foszforsavészterek, mint a fosztiazát hatóanyagú Nemathorin. Ezeket a granulátumokat a gyökérzónába kell kijuttatni ültetéskor, vagy ültetés előtt. Felszívódó jellegük, általában nagy hatástartamuk miatt primőrtermesztésben nem igazán használhatók. Túl száraz talajban felszívódásuk gátolt, hatékonyságuk nem kielégítő. A nematicid kezelések, bármely hatóanyagról, vagy szerről legyen is szó, képesek igen jó, 90 % feletti hatékonysággal pusztítani a kártevőket, ugyanakkor hátrányuk hogy igen drágák,
És a sápadt cisztaképző fonálféreg ellen kisebb hatékonyságúak. Többszöri használatuk a talaj cisztaképző fonálféreg populációjából a Globodera pallida lassú kiszelektálódásához vezethet.

BURGONYAMOLY

Kártevő neve: Burgonyamoly (Phtorimaea operculella)

Tápnövény: Mindenekelőtt a burgonya, de előfordul paradicsomon, padlizsánon, dohányon, cukor- és takarményrépán, csalánon, burgonyaféle gyomnövényeken.

A kártevő előfordulása, fontossága:
A kártevő lepke a déli, melegebb éghajlatú államokban fordul elő, mint Albánia, Franciaország, Görögország Szerbia – Montenegro, Horvátország, Málta, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Ciprus, Törökország, Marokkó. A globális felmelegedés következményeként a kártevő jelenleg is terjedőben van, északabbra történő terjeszkedése egyáltalán nem kizárt. Mind az EU, mind az EPPO növényegészségügyi szervezetének karantén listáján szerepel, fontossága éppen karantén státusában rejlik. Alapvetően raktárakban károsít, de a későbbi nemzedékek szántóföldön is károsíthatnak.

Tünetek:
A levelek rágottak, esetleg lyukasak, a rágás messze nem olyan nagy mértékű, mint a burgonyabogár esetében, a burgonyamoly sohasem rágja kefére (amikor csak a levélnyelek maradnak meg ) a növényt. A hernyók aknákat rágnak a levelekbe, később a szárba ritkán lehatolnak egészen a gumókig. Fontos megkülönböztető tünet, hogy míg a burgonyamoly hernyója inkább belülről rág, aknáz, addig a burgonyabogár mindig kívülről károsít. Raktárakban a gumó felső 1 cm-e keresztül – kasul van furkálva aknákkal, melyek sohasem keresztezik egymást. A burgonyamoly hernyói által rágott aknák, járatok sohasem hatolnak olyan mélyen a gumó húsába, mint a drótférgek járatai. Hernyók jelenléte a burgonyán még nem jelenti egyértelműen a burgonyamoly jelenlétét, hiszen a lombozaton a halálfejes szender nagyméretű hernyói, a virágzaton a gypottok bagolylepke hernyói, míg a növény tövén, a gumókon a mocskospajor és más bagolylepke hernyók is károsíthatnak. Könnyű őket elkülövíteni a burgonyamolytól, hiszen annak hernyói viszonylag lapított fejűek és belülről károsítanak. Az összes bagolylepke hernyó feje gömbölyű, a haláléfejes szender hernyója pedig hatalmas, farki végén nyúlvány van és csak kívülről rág.

A kártevő leírása:
A károkozó a lepke hernyója. Maga a lepke 10 – 17 mm szárnyfesztávú,
7 – 10 mm testhosszúságú molylepke, teljességgel jellegtelen barnás szürke színezettel az első szárnyain. A lepke csápjai nagyon hosszúak, elérhetik a potroh végét is. A tojások fehérek, oldalról beeső fényben ibolyás színben irizálnak. A hernyó fehér, vagy halovány krémszínű. Feje sötét vörösesbarva. Első szelvényének hátoldalán a fej színéhez hasonló, lencse alakú minta van. A fej eléggé lapított, nem gömbölyű. A báb egy selyemgubóban található, ennek színe eleinte fehéres krémszínű, később barna.

A kártevő életmódja:
A hernyók, vagy a gubóban levő bábok telelnek át a raktárakban, vagy az EU déli államaiban a szántóföldön, rejtett helyen. A tojásokat nyílt helyre rakják le a lepkék, levelekre, szárra, a gumók héjára, vagy a talajra a növény közelében. A lárvák eleinte hámozgatnak, majd aknákat rágva maguknak a növény belsejében élnek. A kártevőnek évente 6 – 7 nemzedéke is lehet, nyugalmi állapota nincs. A burgonyamoly alapvetően melegkedvelő, 10 °fokos hőmérséklet alatt fejlődése leáll. A hernyók általában a raktárakban élnek, károsítanak, de a kései nemzedékek kijutva a raktárakból a szántóföldön is fertőzhetik a burgonyát.

Védekezés:
A kártevő nem könnyen terjedő, invázív faj, így a behurcolás megakadályozása eléggé nagy jelentőségű. A raktározandó burgonya, paradicsom tételeket célszerű még a szántóföldön ellenőrizni. Fertőzött terményt ne tároljunk be. Az üres raktárak könnyen fertőtleníthetők gázosítással, de ehhez speciális végzettségű szakemberek (egészségügyi gázmesterek) és speciális gázosítószerek szükségesek. A gázosítás abszolút steril raktárat eredményez, de nagyon drága. A betárolt termény is legázosítható, de ehhez nagyobb gázkoncentráció szükséges, hosszabb hatásidő és nagyobb költség.
Az üres raktárak egyszerűen, permetezéssel is fertőtleníthetők. A gázhatással rendelkező permetező, raktár fertőtlenítő szerek sokkal hatékonyabbak, mint a csak érintőméreg hatásmódú kontakt készítmények. A kontakt hatású szerves foszforsavészterek hatékonysága csak minimális a rejtőzködő hernyók ellen és ugyanez a probléma fennáll a raktár fertőtlenítésre egyébként engedélyezett szintetikus piretroid hatóanyagú készítmények esetében is, ahol még a raktári atkák felszaporodásának a veszélye is fenyeget.

BURGONYABOGÁR

Kártevő neve: Burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata)

Tápnövény:
Burgonya, ritkábban paradicsom

A kártevő előfordulása, fontossága:
Az EU kontinentális területei már hosszú évek óta teljességgel fertőzöttek ezzel a veszélyes kártevővel. A kártevő minden régióban jelen van és folyamatosan terjeszkedik keleti irányban. Kártétele rendkívül látványos, minden levelet, kisebb hajtást felfal, csak a levélnyelek és esetleg a fő erek töve marad meg. A bogár és a lárvái egyaránt károsítanak, csak a növény föld feletti részeit rágják meg. A lombozat pusztulása nagyon jelentős, a növényt új hajtások, levelek fejlesztésére kényszeríti, amely rendkívül sok szerves anyag, asszimiláta felhasználásával jár. Ilyenkor a burgonya növény új leveleket fejleszt a gumók helyett. A burgonyabogár az a kártevő, amely ellen minden évben rendszeresen védekezni kell.

Tünetek:

A leveleg szabálytalanul, durván karéjozottan rágottak, súlyos kártétel esetén a teljes növényi felület elpusztul, csak a levélnyelek, esetleg a főerek, valamint a főbb szárak maradnak meg. Ezt hívják kefére rágásnak. A nagy lombkártétel következtében a növény új lombozatot fejleszt, ez a gumókötést és a gumók fejlődését nagyon visszaveti. A termésveszteség akár 70 % is lehet. A felszínre került gumókon durva hámozgatást okoz.

A kártevő leírása:

A bogár hosszirányban csíkozott, kb. 1 cm testhosszúságú állat, szárnyfedői és hátoldala domborúak. A tojások eleinte fényes citromsárgák, később homokszínűek, majd a kikelés előtt barnák, 1-2 mm hosszúak, csoportosan helyezkednek el a levelek fonákán. A tojásállapot 5 – 12 napos, a hőmérséklet függvényében. A kárttevőnek 4 lárvastádiuma ismert. A lárvák rózsaszín – narancssárga színűek, nagyon domború hátúak, oldalukon feketés pontsorral. Mind a bogár, mind pedig a lárvák kártevők. A burgonyabogárnak évente 2 nemzedéke van.

A kártevő életmódja:
A burgonyabogár imágóként, azaz bogár alakjában telel át a talajban.
A kártevőnek egy obligát, minden tavasszal jelentkező vándorlási életszakasza van az áttelelés után. A vándorlás keleti irányú, évente 15 – 30 km-t is jelenthet. Ebben az életszakaszban a bogarak nem keresik a tápnövényeket. Csak az első nemzedék vándorol. A bogarak nem tudnak repülni, viszont rendkívül kitartóan gyalogolnak. Ez az éves vándorlás azt eredményezi, hogy egy adott földterületen évről évre kicserélődik a kártevő populáció, mindig új, esetleg rovarölő szerekre rezisztens populációk jelennek meg.
A lárvák, akárcsak a bogarak, a lombozaton táplálkoznak, de azt általában nem hagyják el, még akkor sem, mikor a táplálék már fogytán van. A bogarak szívesen átgyalogolnak másik, több lombbal rendelkező növényre, amikor már kevés számukra a táplálék. A szélsőségesen forró, száraz időjárás ritkán korlátozza a fiatal lárvák mennyiségét, míg a hosszantartó hideg, nagyon nedves időjárásban egyes természetes ellenségek (gombák, fonálférgek) időnként számottevő pusztítást okozhatnak a kártevő populációban.

Védekezés:
A burgonyabogár elleni védekezés jelenleg túlnyomórész a kémiai növényvédelmen alapul. Rezisztens fajták, amelyek ellenállnának a kártevőnek, nincsenek. A GMO védekezés, vagyis a burgonyabogár ellen hatásos endotoxinok termeléséért felelős Bacillus thuringiensis varietas tenebrionis gének biotechnológiai úton történő beépítése a burgonyafajtákban mind Magyarországon, mind pedig az EU-ban tilos.
A kémiai védekezésre számtalan hatóanyag és készítmény áll rendelkezésre.
A vetőgumó csávázása a neonikotinoid hatóanyagcsoportba tartozó készítményekkel (mint pl. a Gaucho) nagyon hatásos az első nemzedék kártétele ellen. Nagyon száraz tavasz esetén azonban a hatóanyagok nem tudnak felszívódni a növénybe, ezáltal jelentősen csökken, esetlek el is marad a rovarölő hatás. A csávázószerek alkalmazása vetőburgonya termesztésben és téli tárolásra termesztett burgonya esetében engedélyezett, primőrtermesztésben tilos. Ennek az alkalmazott hatóanyagok nagyon perzisztens jellege, lassú lebomlása az oka. Permetezőszerből rengeteg van forgalomban. Szerves foszforsavészterek, karbamátok, neonikotinoidok, szintetikus piretroidok, baktérium biopreparátumok és egyéb készítmények egyaránt alkalmasak a védekezésre. Mindegyik készítmény hatékony a burgonyabogár ellen egy ideig, teljesen alkalmatlan szerek nincsenek, hiszen minden készítmény gondos hatósági ellenőrző vizsgálaton esik át, mielőtt engedélyeznék használatát. Ugyanakkor a készítmények tartós, rotáció nélküli használata a burgonyabogár esetében gyorsan rezisztencia kialakulásához vezethet, amely a hatékonyságot nagyon lerontja. A rezisztencia elkerülésének legegyszerűbb módja – akárcsak a gombaölőszerek esetében – a rovarölőszer hatóanyag csoportok folytonos váltogatása. Amennyiben egy rovarölőszert már gyengébb hatékonyságúnak találunk, egy másik hatóanyagcsoportból kell növényvédőszert választani, bár lehetőleg ne is várjuk meg, míg a hatékonyságcsökkenés jelentkezik.Az egyes készítmények tapadóképessége, hatástartama és akut toxicitása nagyon eltérő lehet.
De mindegyik biztos, hogy potenciálisan jó hatékonyságú, hiszen e nélkül a növényvédőszerek jegyzékébe sem kerülhetett volna be. Nagyon fontos a védekezés időpontja. A fiatal lárvák sokkalta érzékenyebbek a kezelésekre, mint az idősebbek, a kifejlett bogarak pedig méginkább ellenállóak. Legjobb akkor védekezni, amikor a kiirtani akart kártevő populációban a fiatal lárvák dominálnak. Akkor is permetezhetünk, ha a levelek fonákán már barnás tojáscsomókat találunk nagy számban, mivel a kelés már napokon belül bekövetkezhet. A rovar fejlődésszabályozó készítmények, mint pl. a Nomolt csak a lárvákra hatnak és azokat a soron következő vedlésnél pusztítják el. Mivel ezeknek a szereknek eléggé hosszú a hatástartama, a tömeges tojásrakás után már védekezhetünk is. Erőteljes, csak bogarakból álló populáció fellépése esetén (betelepülés a táblába tavasszal, vagy áttelepülés más, már betakarított táblákról nyáron) a védekezés feltétlenül és mihamarabb szükséges.

LEVÉLTETVEK

Kártevő neve: Levéltetvek
(Myzus persicae)
(Aulachortum solani)
(Macrosiphum euphorbiae)
továbbá időnként más, ritkább fajok

Tápnövény:
Ezek az apró rovarok oligo-, vagy polifágok, több, esetleg nagyon sok tápnövényük ismeretes. Nagyon igaz ez a Myzus persicae levéltetűfajra (zöld őszibarack levéltetű), amelynek rendkívül sok gazdanövénye ismert. Mindegyik faj gazdanövényváltó, egyszer tavasszal, egyszer pedig ősszel váltanak tápnövényt. Téli gazdanövényük fásszárú, a nyári pedig különféle lágyszárú növény. A Myzus persicae nagyon sok tápnövényéről híres, a többi fajnak csak kevés nyári gazdanövénye ismert. A listán szereplő másik két faj a burgonya “saját” levéltetve (mivel nyáron burgonyán a leggyakoribbak), de jelentőségük sokkal kisebb, mint a zöld őszibarack levéltetűé.

A kártevő előfordulása, fontossága:
A különböző levéltetvek Európában mindenütt gyakoriak, de gyakoribbak olyan területeken, ahol a fásszárú téli gazdanövények gyakoribbak (pl. a Kiskunságban), valamint az időjárás nem túlságosan száraz és forró. Nyugat-Európa tengeri partvidéke, valamint a kontinens déli területei viszonylag szegények levéltetvekben. Ennek oka a folyton a tenger felől fújó nyugati szél, illetve a rendkívül meleg éghajlat. A levéltetvek direkt növénykárosító hatása, amelyet a növények szívogatása útján fejtenek ki, nem jelentős, a burgonya esetében a víz és tápanyagveszteség majdnem elhanyagolható. A levéltetvek jelentősége a vírusátvitelben rejlik, amely a burgonya leromlását okozza. A vírusátvitel lehet perzisztens, vagy nem perzisztens jellegű, ez alapvetően a vírustól függ. Minden burgonya vírus, a ritka dohány csörgő vírus kivételével levéltetű vektorok útján terjed. A levéltetvek nagy egyedszáma nagy vírus fertőzési nyomást eredményezhet, amelyet a vetőgumó termesztés során mindenképp el kell kerülni.

Tünetek:
A levéltetvek kártételének nincsenek tünetei, csak a kis rovarok jelenléte a kártétel, amely a vírusos tünetek jelentkezésében nyilvánul meg. A burgonya levéltetvei nem képeznek olyan hatalmas kolóniákat, mint pl. a rózsán, vagy a bodzán élő fajok. Nem okoznak levéldeformációt, vagy elszíneződést sem, mint pl a cseresznye levéltetve, vagy a levélpirosító alma levéltetű. Legegyszerűbben úgy lehet őket észrevenni, hogy egy fehér lapot berakunk a burgonya bakhátai közé a talajra, majd a lombozatot fölötte megrázzuk. A levéltetvek leesnek a papírra, ahol könnyen észrevehetők.

A kártevő leírása:
A levéltetvek kicsiny, 1 – 4 mm hosszú, hosszúkás testű, nagy potrohú rovarok. Testük puha, színük zöld, halovány zöld, sárgászöld, esetleg a nyári melegben rózsaszínes árnyalatú. A lárvák és a kifejlett állatok teljesen hasonlóak, a kifejlett egyedek egy része szárnyas. Fontos felismerési bélyeg a potrohuk hátoldalán hátul, kétoldalt elhelyezkedő potrohcsövek megléte, ezek a sötétebb, keskeny csövek egyedül levéltetveknél fordulnak elő.

A kártevő életmódja:
A levéltetvek a téli gazdanövényeiken tojás alakban telelnek át. A tavasz folyamán ezeken a fásszárú növényeken hoznak létre kisebb – nagyobb kolóniákat. A kártevők nagy egyedsűrűsége a téli gazdanövény hajtásain szárnyas alakok kifejlődését eredményezi, amelyek átrepülnek a nyári gazdanövényekre, többek között a burgonyára. Ez az invázió hosszú folyamat, a levéltetvek többször is megállnak, megfelelő tápnövényt keresve szívogatnak. Ezzel a tevékenységükkel viszik át a vírusokat egyik növényről a másikra. A nyári gazdanövényeken a levéltetveknek sok nemzedéke fejlődik. Az ősz beálltával a levéltetű populációban ivaros alakokat szülő egyedek, gynopárok és andropárok jelennek meg. Nyáron a levéltetvek végig elevenszüléssel hozzák létre utódaikat, az igazi levéltetvek csak egyszer raknak tojásokat, amikor áttelelnek. A gynopárok visszarepülnek a téli gazdanövényre és ott megtelepedve ivaros nőstényeket szülnek. Az andropárok ottmaradnak, de utódaik, a hímek szárnyasok és szintén átrepülnek a téli gazdanövényekre. Az ivaros szaporodás eredményeként néhány tojást raknak, amely azután áttelel. Ez az egyetlen ivaros szaporodás a levéltetvek életében. A levéltetvek aktívan repülve terjednek, minden burgonyaföldet meg tudnak találni, bár ha tehetik, nem repülnek át túlságosan nagy távolságokat.

Védekezés:
A levéltetvek elleni védekezés – akárcsak a krumplibogár esetében – a kémiai növényvédelmen alapszik. Levéltetvek ellen rezisztens fajták nincsenek és az agrotechnikai védekezésnek sincs sok esélye a levéltetvekkel szemben. Az izoláció a vetőgumó termesztésben ugyan jótékony hatású, nagyobb távolságra kevesebb levéltetű jut el, de teljességgel nem mentesít a vírusvektor rovarok kártételétől.
A vetőgumó csávázása nagyon jó hatásfokkal irtja a vegetáció első felében a levéltetveket, bár hatékonysága nagyon száraz talajban erősen korlátozott és csak a levélsodró vírus ellen van hatása. A permetezőszerek gazdag választékából könnyen találni hatásos készítményt, a védekezést a tömeges betelepedés legelejére kell időzíteni. Ez a betelepedés azonban eléggé hosszú lehet, tehát jó esély van arra, hogy egy védekezés kevés legyen a kártevők ellen. A burgonya levéltetvek nem képeznek látványos nagy kolóniákat a növényzetben és nem a legfelső lomblevelek felszínén tartózkodnak, hanem elszórtan az állományban. Kisméretű lombozat esetén az állomány jól átpermetezhető, de hatalmas lombot nevelő fajták esetén, mint pl. a Cornado, az állományvédelem majdhogy nem megoldhatatlan.
A kémiai védekezés ugyanakkor lényegében hatástalan a nem perzisztens vírusok (Y vírus, mozaik vírusok) és a nem levéltetvekkel terjedő vírusok (dohány csörgő vírus) ellen. A nem perzisztens vírusok esetében a terjedést csak némiképp lassítja a védekezés, de megállítani nem képes. A levélsodró vírus ugyanakkor perzisztens vírus, ellene, illetve a vektor levéltetvek ellen a rovarölőszeres védekezés igencsak eredményes. Főképp vetőgumó termesztésben a rovarölő csávázószerek és állományvédelemre alkalmas permetezőszerek használatával jó eséllyel meg lehet akadályozni a nagymértékű levélsodró vírus fertőzés kialakulását.

DRÓTFÉRGEK

Kártevő neve: Drótférgek, pattanóbogarak (Agriotes, Athous, Melanotus) fajok lárvái

Tápnövény:
A drótférgek teljesen polifágok, rendkívül sok tápnövényen képesek táplálkozni. Néhány nagy pattanóbogár fajnak, mint pl. az Athous fajoknak pantofág táplálkozási tulajdonságai is vannak, vagyis növényevő, korhadékevő és ragadozó módon is képesek táplálkozni.

A kártevő előfordulása, fontossága:
A drótférgekkel Európa valamennyi államában találkozhatunk, legfeljebb csak más fajok vannak Dél-, Észak-, vagy Közép-Európában. A lárvák a gyökereken táplálkoznak, a gumókba aknákat, járatokat fúrnak. Alapvetően minőségi kártevők, az erőteljesen károsított burgonya tételek nem piacképesek.

Tünetek:
A hosszúkás testű lárvák berágják magukat a gumó húsába, össze – vissza fúrkálják a gumót. A járatok fala később elparásodik, bebarnul. A drótférgek járatai bármerre haladhatnak a gumóban, keresztezhetik is egymást. Csak kicsiny nyílást készítenek a gumó héján. A járatok később a nedves talajban elfertőződhetnek, a drótférgek károsítása talajgombák ( pl. Fusarium), vagy baktériumos rothadás fertőzését jelentősen segíthetik. A burgonyamoly hasonló járatokat okoz a gumóban, de járatai a felszínhez közeliek, nem keresztezik egymást. A levedlett lárvabőr, bábing jelenléte a gumón a burgonyamolyra jellemző. Kis gyakorlattal a két kártevő könnyedén megkülönböztethető egymástól.

A kártevő leírása:
A bogarak 5-35 mm hosszú, hosszúkás testű, jól repülő rovarok. Életciklusuk 1-4 évig is tarthat, a nagy pattanóbogaraké hosszabb. A bogarak gyakran tartózkodnak és táplálkoznak virágokon, főképp ernyős- és fészkesvirágzatú gyomnövényeken. A kártevők a lárvák, amelyek 3-30 mm hosszúak, vörösrézre emlékeztető színűek, nagyon hosszúkás testűek, Apró rézdrót darabkára emlékeztetnek. A lárváknak 3 pár lábuk és sötétbarna, lapos fejük van. A talajban élnek, gyökereken táplálkoznak.

A kártevő életmódja:
A drótférgek telelnek át a talajban, mélyen a fagyhatár alá húzódva. Az egyes pattanóbogár fajok több (1-4) évig fejlődnek, a nagy Athous fajok fejlődése a leglassabb. A bogarak jól repülnek, szívesen táplálkoznak virágokon. A szántóföldek körül gyakori gazos, ruderáliás területeken ezek a bogarak szívesen összegyűlnek táplálkozni, kedvelik az ernyős-, és fészkes virágzatú gyomokat. A bogarak a tojásrakáshoz nedves talajt igényelnek. A fiatal lárvák eleinte humuszanyagokkal táplálkoznak, később általában gyökereket, más talajfelszín alatti növényi részeket esznek. Ritkán a növény belsejében a talajszint fölé is hatolnak (pl. kukoricán). A drótférgek általában a gumót támadják meg, a szárat ritkábban és járatokat rágnak beléjük. A kártevők jelenléte valamennyi humusz jelenlétét feltételezi a talajban (fiatal lárvák tápláléka), a nyers futóhomokon, humusszegény talajokon sokkal kevesebb a drótféreg.

Védekezés:
A genetikai védekezés a drótférgek ellen Bacillus thuringiensis endotoxin termeléséért felelős gén beültetésével mind Magyarországon, mind pedig az EU-ban tilos.Rzeisztens fajták ezek ellen a kártevők ellen nem ismeretesek. A termesztett fajták drótféreg általi károsodásában nincs számottevő különbség.
Általánosságban elmondható, hogy a drótférgek az elhanyagolt földek kártevői. A folyamatos és hatékony gyomirtás, amely a szántóföldek szegélyére is kiterjed, a virágzó gyomnövények irtása a szántóföldek környezetében jó hatékonyságú a károsító ellen.A kémiai védekezés szintén eredményes lehet. A csávázószerek és talajfertőtlenítő szerek hatékonysága e kártevő csoport ellen igen jó, bár néhány készítmény (pl. karbofurán) használata nagyobb környezeti veszélyeztetéssel jár.
A totális hatású talajfertőtlenítő szerek szintén kiváló, totális irtó hatással rendelkeznek, de tartamhatásuk nincs. Használatuk esetén feltétlenül bioteszttel kell meggyőződni a talaj vegyszermentességéről.

VETÉSI BAGOLYLEPKE

Kártevő neve: Mocskospajor, vetési bagolylepke (Agrotis segetum) és egyéb talajszinten károsító bagolylepkefajok lárvái.

Tápnövény:
A talajszinten élő bagolylepkék hernyói általában, így a vetési bagolylepke hernyói is polifágok, majd minden lágyszárú növényt képesek károsítani.

A kártevő előfordulása, fontossága:
A kártevő Európában mindenütt előfordul. Leggyakoribb az Agrotis segetum bagolylepke faj, de hozzá társulva más fajok hernyói is károsíthatnak. A mocskospajor kártétel Európa keleti részein nagyobb, ott a kártevő egyedsűrűsége nagyobb. Fontosságát minőségi kártételével okozza, a gumókat megrágja, ezáltal azok piaci értéke csökken. Nedves körülmények között ez a károsítás talajgombákkal, vagy baktériumokkal (Erwinia) felülfertőződhet, amely számottevően növeli a kárt.

Tünetek:

A gumók nagymértékben, szabálytalanul rágottak, odvasak. Gyakortta a hernyó is megtalálható valamelyik frissen rágott üregben, vagy annak közelében. Ritkán a szár töve közvetlenül a talajszintnél körbe van rágva, a hajtás hervad ,fonnyad. A hernyó it is valahol a közelben a talajban található.

A kártevő leírása:
A kifejlett lepkék 15-40 mm szárnyfesztávú rovarok, első szárnyaikon jellegzetes rajzolattal, amely azonban gyorsan lekopik, általában nem látható. A leggyakoribb Agrotis segetum faj szárnyai szürkés barnák, jellegtelenek, csak az egészen frissen kikelt lepkék szárnyán van észrevehető mintázat. A hernyók 3-40 mm hosszú, szürkésbarna, földszínű állatok, eléggé zömök testtel, fejük nagy, kerek. A hernyók, főleg az idősebbek nagyon kerülik a fényt, a talajban élnek, csak éjjel tartózkodnak a talaj szintje felett.

A kártevő életmódja:
Ebben a kártevő csoportban az Agrotis segetum, a vetési bagolylepke messze a leggyakoribb. Ennél a lepkefajnál az idős, utolsó stádiumában levő hernyó telel át. Amennyiben az ősz nagyon hosszú, a hernyó egy rendkívüli, +1, azaz hetedik lárvastádiumot is kifejleszthet. Más, ritkább bagolylepkefajok más fejlődési alakban (báb, lepke) telelhetnek át. A vetési bagolylepkének évente Magyarországon 2 nemzedéke fejlődik, mindkettő károsíthatja a burgonyát. Az első nemzedék a tavasz végén, nyár elején károsít, a második nyártól az ősz végéig. A második hernyónemzedék jóval népesebb (ezt a tél nem tizedelte még meg) és nagyobb károkat is okoz. A hernyók a talajban élnek, mivel kerülik a fényt. Éjszaka azonban nagyobb távolságokat is megtehetnek a talaj felszínén (10-20 m éjszakánként). Ebben az időszakban permetező szerekkel is elpusztíthatók. Az ilyen vándorló populációk kártétele általában foltszerű, a károsító lárvák gyakorta frontvonalban haladnak előre.

Védekezés:
Genetikai védekezés rezisztens fajták alkalmazásával nem lehetséges ezekellen a kártevő hernyók ellen.
A kémiai védekezés talajfertőtlenítő szerek és csávázószerek alkalmazásával jó hatékonyságú az első nemzedék ellen, de a második nemzedék károsításának idejére ezek a készítmények már elveszítik hatékonyságukat. Azok a csávázószerek és talajfertőtlenítők, amelyek a drótférgek ellen használhatók, hatásosak a mocskospajorok ellen is. A fiatal hernyók sokkal érzékenyebbek a rovarölőszerekre, mint az idősebbek, ezért a kezelések időzítése eléggé fontos. A kártétel észlelésekor lehet, hogy már csak nagy, ellenálló hernyókkal találkozunk. Az éjszaka közepén végzett állománypermetezés megfelelően mérgező rovarölőszerekkel (klórozott szénhidrogének, kontakt és mélyhatású szerves foszforsavészterek, piretroidok használhatók fel, melyeket a burgonyabogárnál már megemlítettünk) jó eredményt adhat.
Szignalizációra a szárak tövének vizsgálata a legalkalmasabb. A kártétel általában nagyobb foltokban következik be, a kártevők sokszor frontvonalban haladnak. Az egyenletes eloszlás az olyan gyenge fertőzésre jellemző, amely számottevő gazdasági kártétellel nem jár, így védekezésre sincs szükség. A lárvák megkeresése informálhatja a termesztőket a károsítás foltjairól, a lárvák koráról. A védekezés során törekedni kell arra, hogy a permetlé a vonuló hetnyók testét érje, vagy a szárak tövére kerüljön, ahol a kártétel bekövetkezhet. Ez esetleg rendkívül nagy lémennyiség (akár 1000 l/ha) kijuttatásával is járhat!

Betegségek, kártevők, károsodások felismerése és védekezés ellenük 5. – Gyomnövények

Általános ismeretek

A különféle gyomnövények jelenléte a burgonya földeken, vagy azok környezetében különféle közvetlen, vagy közvetett kártétellel járhat, amelyek jelentős mértékben csökkenthetik a termés mennyiségét, illetve minőségét.A gyomok megjelenése éles versenyt teremt a kultúrnövény és a gyomfajok között a vízért, tápanyagokért, napfényért és az élettérért. A kissé “élhetetlen” burgonya gyakran alulmarad az őshonos, a helyi viszonyokhoz teljes mértékben alkalmazkodott gyomfajokkal szemben. Eza versenyhelyzet végül is egyfajta közvetett kártétel. A gyomnövények nem tesznek semmit a burgonyával, csupán felélik előle a termésképzéshez szükséges dolgokat. Néhány gyomfaj, mint pl. a napraforgó, magasabbra képes nőni még a legnagyobb, felálló lombozattal rendelkező burgonya fajtánál is, elvéve ezzel a napfényt a kultúrnövénytől.
A gyomok gyökerei általában sokkal nagyobb szívóerővel rendelkeznek, így a vizet és a tápanyagokat könnyedén felvehetik a burgonya elől.Mindamellett a gyomok képesek közvetlen kártétel okozására is. Néhány tarackos gyomnövény, így pl. a tarackbúza (Agropyron repens) olyan hegyes, kemény tarackokat fejleszt, amelyek képesek keresztülnőni a burgonyagumón. Ez a kártétel számottevően csökkenti a burgonya tétel piaci értékét, továbbá ezek a sérülések esetleg későbbi gombás, vagy baktériumos rothadások kiinduló pontjai is lehetnek. A gyomok nagy lomb és gyökértömege jelentős betakarítási műszaki problémákat is okozhat, növelheti a betakarítási veszteséget, vagy a kényszerű vegyszeres lombtalanítás folytán megnövelheti a termesztés költségét.
A gyomnövények mindezek mellett különböző kórokozók, állati kártevők köztes gazdái, rezervoárjai is lehetnek. A közönséges apró szulák a sztollbur fitoplazma köztes gazdája, míg pl. a különböző vad Solanaceae-gyomok a karantén kártevő cisztaképző fonálférgek (Globodera rostochiensis és Globodera pallida) tápnövényei. A burgonyaföldek körül hazánkban igen gyakori gazos, ruderális övezetek kiváló táplálkozási és rezervoár területei sok polifág kártevőnek, így a pattanóbogaraknak és a bagolylepkéknek is. A gyommal borított területeket emiatt ne tűrjük meg a burgonyaföldek közelében. A burgonya kissé élhetetlen kultúrnövény ugyan, de nem a nagy gyomosságra való hajlamáról híres. Ennek oka a kultúra saját gyomelnyomó képessége, amely eléggé le is egyszerűsíti a gyomok elleni védekezést.
A burgonya növénytermesztési technológiájából következik, hogy a vegetációs időszak kezdetén több talajművelésen is átesik, amelyek gyomirtó hatása meglehetősen jó. Az ültetés és az első bakhát felhúzása, majd a töltögetéssel a második (igen laza homoktalajokon esetleg többször is töltögethetnek!) bakhát kialakítása a teljes talajfelület megmunkálásával jár és az addig kikelt, vagy kelésben lévő gyomnövényeket teljesen elpusztítja.

A burgonya növény – a termesztett fajtától függően – gyakorta nagy lombozattal rendelkezik, amelynek szintén jelentős gyom elnyomó hatása van. A fajta szerepe, illetve a tápanyagellátás, agrotechnika, öntözés hatása a lombozat méretére nagyon jelentős. Egyes korai fajták, mint pl az Agatha, vagy a Frieslander csak kicsiny lombozatot fejlesztenek, amelynek csak csekély gyom elnyomó hatása van. A szélsőségesen nagy lombot nevelő fajták (mint pl. a Cornado) esetében ez a hatás igen jelentős és a burgonyaföld sokkalta kevésbé gyomos, mint más fajták esetében.

CSATTANÓ MASZLAG

A gyomnövény neve: Csattanó maszlag (Datura stramonium)
Ez az egyéves gyom nem tipikusan a burgonyaföldeken megjelenő gyomnövény, bár sok helyütt előfordul és a burgonya termesztés során is képes nagy károkat okozni. Az egész növény mérgező. Nagytestű gyom, a vegetációs időszak második felében képes túlnőni a krumplit és beárnyékolni a lombozatát. Ezáltal terméscsökkenést, hatalmas lombtömegével pedig betakarítási gondokat okozhat.

Életmódja:

Egyéves kétszikű gyom, életformája T4.
Kelési időszak: Május végétől őszig folyamatosan.
A maszlag szereti a semleges kémhatású, felmelegedő, művelt talajokat, magas tápanyagszintet és rendkívül kedveli a sok nitrogént. Emiatt nitrogén-indikátor növénynek is tartják.
Sziklevelek: Rendkívül hosszúak, felületük nagyon finoman bolyhos, emiatt világosabbnak látszik, mint a lomblevelek.
Lomb: A lomblevelek tenyérnyiek, vagy még nagyobbak, fényesek, mélyen, fűrészelten bevágottak.
A növény: Rendkívül nagy, akár 1 méteresnél is nagyobbra nőhet. Túlnőheti a burgonyát. A növény haragoszöld színű, erősen mérgező és megdörzsölve büdös.
Virág: Nagy, félarasznyi tölcsére hófehér virágokat nevel, tövükön gallérszerűen visszahajló összenőtt csészével.
Virágzási időszak: Június végétől akár az első fagyokig folyamatosan.
Termés: Nagy, akár gyermek ökölnyi méretű, 3 részes tok, amely kívülről tüskés. Tövén a visszahajló csésze jól látható.
Magok: Eléggé nagy ( ezer szem súlya 6 – 8 gramm ), fekete, kissé szemcsés felületű, zömök babszemre emlékeztető alakú.
Magtermés: Kb. 3000/növény.
Összességében: A gyom a talajban telel át mag alakjában, általában a széles sorközű, kapás kultúrákban szokott megjelenni. Kései csírázása és kései megjelenése védekezési problémákat okozhat.

Előfordulása és jelentősége:
A gyom Európa szerte általánosan elterjedt, kivéve az északi területeket. Mivel a meleg, napfényes körülményeket kedveli, a déli, keleti és közép Európai területeken sokkalta gyakoribb. Ez a mérgező gyom nagyon kedveli a nitrogént, indikátor növény. Nitrogénnel túltrágyázott területeken megjelenése bárhol előfordulhat. Képes nagy termete folytán beárnyékolni a kultúrnövényt, betakarítási problémákat okozhat nagy lombozatával, mérgező tulajdonsága révén pedig humán és állategészségügyi problémákat, mérgezéseket okozhat.

Védekezés:
A csattanó maszlag elleni védekezés a burgonyában viszonylag egyszerű. A burgonya kálium domináns trágyázása, a kultúra természetes gyomelnyomó képessége és az általánosan alkalmazott metribuzin gyomirtószer hatóanyag (Sencor) megfelelő hatékonyságot mutat ez ellen a gyomnövény ellen.

Agrotechnikai védekezés:
A burgonya természetes gyomelnyomó képessége gyakorta már önmagában is kellően hatékony a maszlag ellen. Korai fajták termesztése esetén a korai betakarítás megakadályozza, hogy a gyom nagy lombozatot neveljen. A nagy lombú burgonyafajták eredményesen szorítják vissza a csattanó maszlag növekedését. Egyedül a vegetáció végén jut némi élettérhez, amikor a burgonya lombja már leszárad. A fajta megválasztásának tehát eléggé jelentős hatása van a maszlag várható megjelenésére. A kiegyensúlyozott, kálium dús tápanyagellátás már önmagában is jó megelőző jellegű védekezés a maszlag ellen.

Mechanikai védekezés:
Igazából nincs nagy hatása a mechanikai védekezésnek a maszlag ellen burgonya állományban. A végleges bakhát kialakítása sok esetben még túl korai, megelőzi a maszlag tömeges kelését.Kései fajtáknál későbbi ültetés esetén a talajmunkák azért jól megakadályozhatják a tömeges korábbi gyomkelést, de általában herbicidkezeléssel ki kell egészíteni.

Kémiai védekezés:
A maszlag nem problematikus gyom a burgonya termesztésben. A leggyakrabban alkalmazott Sencor, illetve kombinációi kellő hatékonyságot mutatnak ez ellen a gyom ellen.
A Sencor esetében a megosztott (pre + poszt) kezeléstől várható a legjobb, leghosszabb hatás a később kelő maszlag ellen. Ez főleg korai fajtáknál, vagy kis lombozatú fajták termesztése esetén lehet igen értékes. A burgonya általában rezisztens a Sencorra, illetve hatóanyagára, de néhány fajta, mint pl. a Frieslander, Vitesse, Roko eléggé fogékonyak. Ebben az esetben a poszt kezelés nem lehetséges és a pre kezelésnél is a minimális dózis használható csak.

Jelenleg a burgonya gyomirtásának a Sencor az alapja, mindamellett más készítményekkel kombinálva hatása még javítható.

PARLAGFŰ

A gyomnövény neve: Parlagfű (Ambrosia artemisifolia), Szinonom név: (Ambrosia elatior)
Ez az egyéves, kétszikű gyomnövény majd mindenütt igen jól ismert, bár nem elsősorban gyomként, hanem rendkívül allergén virágpora miatt. Gyakori növény a ruderális területeken, árokpartokon, szántóföldek szélén. Tipikus pionír gyom, a bolygatott, művelt talajfelszínen az elsők között jelenik meg. A vegetációs idő végén nagy lombtömeget képes fejleszteni, amely esetenként betakarítási gondokat is okozhat.

Életmódja:

A növény egyéves, kétszikű gyom, életformája T4.
Csírázás: Április végétől a nagy nyári aszály kezdetéig. A gyom szereti a művelt, bolygatott talajt, ugyanakkor nem igényel magas tápanyagszintet a talajban. Nagyon szárazságtürő.Sziklevelek: Rövid, ovális, 2-3 mm hosszúak, középzöldek, finoman szőrözöttek. Lomblevelek: Közepesen zöldek, mélyen szeldeltek és kissé szőrösek. A kissé sárgás szőrözettől a parlagfű állomány távolabbról nézve jellegzetes, hamvas zöld színt mutat.
A növény: Pár cm-es nagyságtól akár másfél méteres magasságig is nőhet, a hajtásrendszere dúsan elágazó.
Virág: Az egyes virágok rendkívül kicsik, alig láthatók. A kicsiny virágok hosszú, felálló füzérbe rendeződtek, amelyben az egyes virágok harangként csüngenek. A 10 cm-nél is hosszabb füzérekben több 100 virág is lehet, több sorba rendezve. A virágzás a füzérben alulról felfelé halad a virágzás folyamata. A virágok rendkívül nagy mennyiségben termelnek sárgás színű, nagyon allergén pollent, melytől a virágzó parlagfű állomány jellegzetes hamvas zöld árnyalatot vesz fel. Bár a növény a fészkesvirágzatúak családjába tartozik, ez első ránézésre nehezen ismerhető fel.
Virágzási időszak: Általában Július végétől folyamatosan a fagyokig virágzik.
Magok: A parlagfű magjai picik, 1 gramm körüli súlyúak, 1-3 mm hosszúak. A szemek hosszoválisak, csúcsosak, derekukon körbefutó fogazott koronát viselnek, amely a talajban a csúccsal együtt lekophat.
Magtermés: kb. 5000 szem/növény.

Összességében: A parlagfű magként telel át atalajban, mindenféle szántóföldi növényben képes felbukkanni. Késői kelése gondokat okozhat a vegetáció második felében. A fiatal növények jól fejlődnek a kultúrnövények árnyékában is, de később túlnövik azt. Mivel ez a gyom nagyon gyakori, a fertőzési nyomás igen erős, emiatt a védekezésnek mindenképp folyamatosnak kell lennie. Néhány év hanyag védekezése hatalmas gyommag fertőzéssel képes megbosszulni magát.

Előfordulása és jelentősége: A gyom szereti a meleget, ezért Európa déli, keleti és középső részein gyakori, a többi területen előfordulása szórványos, de terjedőben van. A szántóföldeken, azok gyomszegélyén árokpartokon és mindenféle ruderáliás, ún. romtalajon előfordul. Nagyon kedveli a művelt, bolygatott talajokat. Fontossága részben humán egészségügyi szempontból kiemelkedő, de rengeteg vizet is elvon a kultúrnövények elől a talajból.

Védekezés: A parlagfű ellen folyamatosan kell védekezni, bármilyen kihagyás a talaj gyommagkészletének igen gyors megemelkedését eredményezheti.

Agrotechnikai védekezés: A parlagfű a napraforgó egyik jellegzetes kísérő gyomja, így burgonyatermesztő területeken kerüljük a napraforgó termesztését. A fémzárolt, de legalább a kellően tiszta vetőmagok használata jelentős mértékben lassíthatja a talajok befertőződését.A parlagfűvel erősen fertőzött talajokon a kalászosok gyakoribb termesztése és a helyes tarlókezelés nagyban segítheti a gyom visszaszorítását.

Mechanikai védekezés: A burgonya talajmunkái általában csak kis hatással vannak a parlagfűre, amely később, a nyár elején folyamatosan kelhet a bakhátak között. A korai kelést viszont a töltögetés megsemmisíti.

Kémiai védelem: A burgonyatermesztésben általánosan alkalmazott, metribuzin hatóanyagú Sencor jó hatékonyságot mutat ez ellen a gyom ellen. Erősen fertőzött területeken célszerű a szert osztottan (pre + poszt) alkalmazni. Olyankor, ha a burgonya lombozata már leérett, és az időjárás csapadékossá válik, a parlagfű gyors, késői megjelenése okozhat problémát. Bár ilyenkor a gyors betakarítás a legjobb védekezés, szükség esetén totális hatású herbicidek (pl. Glialka), vagy desszikáló szerek (Reglone) alkalmazása is szükséges lehet.

SZŐRÖS DISZNÓPARÉJ

Gyomnövény neve: Szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus)
Ez a közismert, nagytestű gyomnövény gyakorta fordul elő a burgonyaföldeken. Gyakorta alakít ki vegyszerekre rezisztens rasszokat, amely a védekezés során problémákat okozhat. A földeken több, hasonló, rokon disznóparéj faj is lehet, mint pl. a karcsú disznóparéj (A. chlorostachys), de általában a szőrös disznóparéj a leggyakoribb.

Életmódja:

Ez a gyom faj tipikus nyárvégi egynyári gyom, életformája T4. Nagyon nagyra képes megnőni, a másfél méteresre magnövő gyom hatalmas zöld biomasszát fejleszt, drasztikusan elnyomva ezzel a kultúrnövényt.
Csírázás: A nyár kezdetétől az ősz közepéig folyamatos. A növény: Nagy, magas, elágazó, dudvás szárú gyom, a teljes növény durván szőrözött. Emiatt a levelek hamvas árnyalatúnak látszanak. A levelek 2-8 cm nagyságúak, hosszoválisak, sötétzöldek. A virágok tömött virágzattá álltak össze, amely felálló. A virágzat halványzöld, fakó színű. A magok aprók, 0,5 mm átmérőjűek, fényes feketék. Magtermése 1000 – 6000 lehet növényenként.

Előfordulása és jelentősége:
Ez a gyomfaj Európa melegebb területein károsít főképp, nagyon kedveli a tápanyagokkal jól ellátott talajokat. A talaj fizikai jellemzői, kémhatása iránt meglehetősen érzéketlen. Nagyon nagyra nőhet, túlnőve, leárnyékolva ezzel a kultúrnövényt. Nagy lombtömeget fejleszt, amelyhez sok vizet és tápanyagot használ fel. Ez a nagy lombozat betakarításkor problémás lehet. Mivel hajlamos herbicid rezisztens rasszok kifejlesztésére, a folyamatos szer- rotáció és megfigyelés a védekezés szükséges velejárója.

Védekezés:
A szőrös disznóparéj eléggé agresszív, veszélyes gyom, a mechanikai, agrotechnikai és kémiai módszerek önmagukban sokszor nem elegendőek a leküzdéséhez.

Agrotechnikai védelem: A tiszta, nem szennyezett vetőgumó és ültető gépezet elengedhetetlen. A megfelelően korai ültetés és alap trágyázás szintén jó hatású. Ha a burgonya kezdeti fejlődése gyors, a disznóparéj később nehezen nő fölé. Az agrotechnikai hibák, amelyek hátráltatják a burgonya fejlődését, esetleg erősebb gyom borítást eredményezhetnek.

Mechanikai védekezés: A végleges bakhát kialakítása biztosan elpusztítja a korán kikel gyomokat. A később kelő példányok okozhatnak problémát. Ez főleg korai, vagy kis lombú fajták esetében fordulhat elő.

Kémiai védelem: Azok a herbicidek, amelyek a parlagfű ellen hatásosak, jól irtják a disznóparéj féléket is. Mivel a gyom különös hajlammal rendelkezik szer rezisztencia kialakítására, a védekezés során célszerű a hatóanyagokat folyamatosan, évről évre váltogatni.

FEHÉR LIBATOP

A gyomnövény neve: Fehér libatop (Chenopodium album)
A libatop nagyon gyakori gyomnövény a szántóföldeken és azok gyomszegélyében, burgonya állományokban is gyakorta megjelenik.

Életmódja:

Egyéves kétszikű, egylaki, maggal terjedő gyomnövény. Gyakorta fordul elő minden szántóföldi kultúrában. A növény lombozata élénkzöld, de fiatalabb egyedei, hajtáscsúcsai viaszosan hamvasak, emiatt részben fehérnek látszik. Majd minden talajon előfordul, kedveli a könnyen felmelegedő, nitrogénben gazdag, humuszos vályog és homok talajokat, de nehezebb talajokon is előfordul.
Csírázás.:A tavasz végétől őszig folyamatosan.
Sziklevelek: Hosszúkás, kissé ovális, felfelé kissé kidomborodó, alsó felén pirosasan elszíneződött, egyébként viaszosan hamvas, 2 mm körüli.
Lomblevelek: Enyhén ovális, lándzsahegy alakú leveleket fejleszt, nyelük hosszú, szélük hullámos. A levélzet fiatalon hamvasan viaszos.
Hajtásrendszere: Dúsan elágazó, dudvás szárú gyom, akár másfél méteresre is nőhet. A szárak felállóak, enyhén bordázottak, halványzöld színűek, néha enyhe antociános elszíneződéssel.
Virágok: A libatopfélék családjára jellemzően az apró virágok gomolyokká álltak össze, amelyek laza , felálló füzérekben helyezkednek el. A virágzat a gomolyokban levő fellevelektől teljességgel zöldes.
Virágzás: Nyár elejétől, közepétől őszig folyamatosan.
Magtermés: Átlagosan 3000 ( 200 -20 000 ) szem/növény.

Előfordulása és jelentősége:
Ez a gyomnövény tipikus Európa kontinentális klímájú területein. Amennyiben a talaj kellően gazdag tápanyagokban, szélsőségesen nagy lombozatot fejleszt, túlnőve és leárnyékolva a kultúrnövényt. Ez a veszély kisebb lombozatú burgonyafajták termesztése során fokozott. Nagyon sok vizet és tápanyagot von el a krumpli elől a talajból és a nagy lombtömege betakarításkor is okozhat gondokat.

Védekezés:
A libatop általában nem problematikus gyom a burgonyaföldeken. Mivel képes rezisztens rasszok kialakítására egyes szerek tartós, meggondolatlan használata esetén, ezért a szerrotációra célszerű gondot fordítani.
Agrotechnikai védelem: Megfelelő vetésváltás, kalászosok beiktatása a forgóba igen jó hatású.

Mechanikai védelem: A végleges bakhát kialakítása kb.- Június végéig megbízható védelmet nyújt ez ellen a gyom ellen. A primőr értékesítésre termelt burgonyában ez bőségesen elegendő is. Nagyon erős fertőzések esetén a burgonya előtt elvégzett mélyítő szántás is hatásos, feltéve, hogy jól végezték és nem hoz a felszínre kedvezőtlen tulajdonságú talajokat.

Kémiai védekezés: A libatop általában fogékony minden, a burgonyatermesztésben engedélyezett herbicidre, de ésszerűtlenül tartós használata egyazon hatóanyagnak ( általában ez a metribuzin, a Sencor hatóanyaga ) rezisztencia kialakulásához vezethet.
A fehér libatop ellen hatásos készítmények a parlagfű ellen alkalmazható herbicidekkel azonosak.

NAPRAFORGÓ

A gyomnövény neve: Napraforgó (Helianthus annuus)
Ez a kultúrgyom minden európai talajban előfordul, ahol napraforgót termesztenek és majd minden kultúrában gondokat okoz árvakelésével.

Életmódja:

Egyéves kétszikű gyom, életformája T4. A növény a fajtától függően rendkívül magasra, étkezési konstans fajták esetében akár 2,5 méteresre is megnőhet!
Csírázási ideje nagyon tág, áprilistól augusztusig tart. A kései kelés okozza a legnagyobb gondot. Levelei nagyok, akár 30 cm-esek is lehetnek, szív formájúak, általában erősen szőrözöttek. A virágok nagyok, sokszor leveses tányér méretűek, a sziromlevelek sárgák, esetleg ujjnyi hosszúak. A magok nagyok, 4 – 20 mm hosszúságú kaszatok, feketék, esetleg hosszában csíkosak. Ezek a kaszatok nagyon sokáig elfekszenek a talajban. A virágzási periódus hosszú, Júniustól akár Szeptemberig tart.

Előfordulása és jelentősége:
A napraforgó minden talajon megjelenik, ahol már egyszer termesztették. Nincsenek különleges igényei a talaj fizikai szerkezetével, kémhatásával, illetve az klimatikus körülményekkel szemben. Tipikus kultúrgyom, széleskörű elterjedéséért a szántóföldeken történő kiterjedt termesztése a felelős. Az elfekvő kaszatokból történő kései kelés a burgonya állományokban gyakorta okoz problémákat. A napraforgó túlnövi a burgonyát, elvonja előle a vizet, fényt és a tápanyagokat. A korai éskis lombú fajták, mint pl. az Agatha, vagy a Frieslander vannak nagyobb veszélyben. Nagy lombozata is akadályozza a betakarítást, míg a vetőgumó termesztésben a napraforgó virága nagyon intenzíven vonzza a vírusvektor levéltetveket.

Védekezés:
A napraforgó árvakelése eléggé veszélyes, problematikus helyzetet teremt a burgonyaföldön. A különböző védekezési módszerek csak együtt adnak megfelelő eredményt.

Agrotechnikai védekezés: A krumpli minél korábbi ültetése, a kultúrnövény lombozatának minél gyorsabb és erőteljesebb kifejlődése nagyon fontos a korai árvakelés visszaszorítása miatt. A nagyon fertőzött földeken kerüljük a burgonya termesztését, vagy mélyítő szántással próbáljuk meg csökkenteni a felszín közelében a napraforgó kaszatok mennyiségét. A lombozat védelme szintén fontos, nehogy a vegetáció közepén a betegségek, vagy kártevők által elpusztított lombozat miatt a gyom kelésnek induljon.

Mechanikai védelem: A bakhát kialakítást késleltessük, amíg csak a burgonyát, illetve a termést nem veszélyezteti. Ezzel elpusztítjuk a korai gyomkelést. Később a mechanikai védekezésre nincs sok esély.

Kémiai védekezés: A burgonyában a többi kétszikű gyom, így pl a parlagfű ellen használt herbicidek a Racer kivételével jó hatékonysággal alkalmazhatók a napraforgó ellen. Esetenként a kései kelés ellen a hatékonyság túl kicsi. Ekkor a Sencor megosztott használata, vagy a Titus Plus alkalmazása adja a legjobb hatékonyságot. A posztemergens kezelés esetén mindenképp óvatosan dozírozzuk a készítményeket, egy esetleges fitotoxikus hatás a csúnya látvány mellett jelentékeny termésveszteséget is okozhat.

NAGY ARANKA

A gyomnövény neve: Nagy aranka (Cuscuta campestris)
Az aranka félék teljesen polifág, parazita gyomok, melyek közül a nagy aranka a pillangósok után erőszeretettel támadja meg a burgonyát.

Életmódja:

A gyomnövény életformája ugyan T4, de a parazita életmód az amely tipikus, leginkább jellemző erre a növényre. A gyom csírázáse Június elejétől Szeptemberig tart. A teljes növény aranysárga, zöld színanyag nélküli. A növény maga teljesen fonalas szerkezetű, a fonalakat csomók szakítják meg, ahol a gyom virágai találhatók. A gyom magjai igen aprók, 0,2 mm -esek, sárgák, fényes felületűek. A mag a kétszikűek gyökér exudátumai hatására kezd csírázni, a fiatal hajtás aktívan körbe – körbe tekeredve keresi meg a gazdanövényt.

Előfordulása és jelentősége:
Élő kusza lombtömegével ez a gaz is okozhat betakarítási nehézségeket, de terméscsökkentő hatása is számottevő lehet. Az aranka foltokban jelentkezik árokpartokon, évelő pillangósokban, évközben apró leszakadó hajtásdarabkáival mechanikailag passzív úton is jól terjed. A gyom szélsőséges esetben ki is ölheti gazdanövényét, bár ez az eset burgonyában nem szokott előfordulni. (Legujabb vizsgálatok szerint /2007. év/ a Stolbur /ld. Vírusok, viroidok és fitoplazmák okozta betegségek/ kórokozójának is hordozója)

Védekezés:
A védelem során a gyom folyamatos szignalizációja nagyon fontos. Észlelés esetén a még kicsiny foltok a kultúrnövénnyel együtt mechanikai, vagy kémiai úton megsemmisíthetők. Erre a célre totális hatású herbicideket (Glialka pl.), vagy lomb desszikáló készítményeket (Reglone pl.) lehet felhasználni, ez utóbbiak hatása gyorsabb, megbízhatóbb. A megsemmisítés hővel, perzselő berendezéssel is elvégezhető. A gyommentesítésnek ki kell terjednie a földek gyomszegélyére, ruderáliákra, árokpartokra is, különben ezekről a helyekről a behurcolás folyamatosan végbe fog menni. A korai észlelés és védekezés nagyon fontos, így minél kisebb kár okozásával szabadulhatunk meg ettől a parazita gyomtól.

KAKASLÁBFŰ

A gyomnövény neve: Kakaslábfű (Echinocloa crus-galli)
Ez a nagytestű, fűféle gyomnövény teljességgel kozmopolita, Kedveli a nedves, tápanyagokban gazdag talajokat, bár nem igényes, még szélsőséges talajviszonyok mellett is előfordul. Az egyik legközönségesebb fűféle gaz.

Életmódja:
Egyéves egyszikű gyom, életformája T4.
Csírázás: Tavasz végétől nyár közepéig. Talajigénye nem extrém, szereti a lazább, homokos talajokat, de agyagtalajokon is gyakorta tenyészik. Kedveli az üde talajokat és a magasabb tápanyagszintet.
A növény: Levelei hosszúak, szalagszerűek, felálló levélzetet nevel. Nyelvecskéje csak egy szőrszál. A főér halványzöld, az egész levélzet erősen szőrözött, bár a szőrök rövidek. A növény nagytestű, 10 – 100 cm magas, tőben gyakran előtörő fattyúhajtásai miatt kisebb zsombékokat is alkothat. Virágzata összetett buga, zöldes-pirosas barna színű. A virágok 3-4 mm hosszúak. Júniustól őszig folyamatosan virágzik, 2 mm-es halványbarna szemtermése 1000-4000 /növény.

Előfordulása és jelentősége:
Ez a nagytestű fűféle gyomnövény Európa minden tájegységén előfordul, ahol ha időszakosan is üde, tápanyagokban jól ellátott talajt talál. Gyakorta jelenik meg ruderáliás területeken, földek gyomszegélyén. Szántóföldi kultúrák között a kukoricában a leggyakoribb, de a krumpliföldeken is rendszeresen károsít. Kizsarolja a talajból a tápanyagokat, nagymértékben elnyomva ezzel az élhetetlenebb burgonyát. Főleg a kisebb lombot nevelő fajtákra veszélyes.

Védekezés:
Ez a fűféle gyom időnként súlyos problémákat okoz a krumpliföldeken. Szélsőségesen erős fertőzöttség esetén szükséges lehet külön védekezés totális, vagy speciális egyszikűirtó herbicidekkel a kultúra nélküli területen ( pl. előző évben a tarlón ), vagy állományban specifikus egyszikűirtók ( graminicidek ) bevetésével. Kisebb mértékű fertőzés esetén a gyakorta alkalmazott Sencor hatása is elégséges lehet, de minél nagyobb dózist célszerű alkalmazni, esetleg a kezelést mag kell osztani és az idősebb egyedek a kezelést esetleg túl élhetik.

Agrotechnikai védelem: A növényállománynak egyenletesnek, dúsnak kell lennie, ehez időben, optimális körülmények között kell az ültetést végrehajtani. A lombozatot minél tovább meg kell óvni. Bármely, agrotechnikai, vagy növényvédelmi okból bekövetkezett lombvesztés a gyom felsarjadásával járhat.

Mechanikai védekezés: A burgonya töltögetése, a végleges bakhát kialakítása kb. Június végéig eléggé jó hatásfokkal biztosítja a gyommentességet. Később már csak a krumpli lombozata az, ami megakadályozza a gyomok elharapódzását. Ez korai, vagy kis lombozatú fajták esetében csak korlátozott hatékonyságú.

Kémiai védekezés: A kakaslábfű elleni vegyszeres védelem nem problematikus a burgonya termesztése során. Száraz időjárás esetén azonban a preemergens herbicidek hatása részleges, esetleg túl gyenge. Ez a gyom is képes rezisztens rasszok kifejlesztésére, emiatt a szerrotációra ügyelni kell.

SÁSFÉLÉK

A gyomnövény neve: Sásfélék (Carex spp.)
Több olyan sásféle gyom is akad hazánkban, amelyek előfordulhatnak a burgonyaföldeken, terméskiesést és betakarítási problémákat is okozva.

Életmódja:
A sásfélék általában szártarackos, G1 életformájú növények. Méretük, külső megjelenésük, gyökerezési mélységük döntően a területen előforduló sás faj függvénye. A növények majd mindig zsombékok alakjában jelennek meg a táblán. Levélzetük hosszúkás, éles, lapos, esetleg hengeres, több fajnál hosszában bordázott. Leveleik ritkán simák, sokszor finoman szőrösek, illetve kovakristályoktól érdesek. Virágaik igen aprók, torzsába, vagy bugába rendezettek. Bár maggal is terjednek, a földeken a sztólókkal való terjedés a döntő.

Előfordulása és jelentősége:
Ezek a gyomnövények az EU területén mindenütt előfordulnak. Gyakoriak ott, ahol savanyú a talaj, vagy időszakosan víztöbblet alakul ki a talajban, illetve rizómáik kellő mélységig be tudnak hatolni a talajba. Hazánkban olyan helyeken fordulnak gyakran elő, ahol az öntözés biztosítása miatt a burgonyaföldeket a kisebb folyók, patakok völgyeibe telepítik, mint pl. a Galga völgye Pest megyében. A sásfélék mindig foltokban és nagy zsombékokat alkotva helyezkednek el a táblán. Hatalmas lombozatuk elnyomja a krumplit és betakarítási nehézségeket is okoz.

Védekezés:
A sással fertőzött földeken meglehetősen problematikus a burgonya termesztés, a védekezés költségei pedig eléggé megdrágítják a burgonya termesztését.

Agrotechnikai védelem: A burgonyaföldek elhelyezése, kijelölése nagyon fontos. Ha lehetséges, ne termesszünk krumplit sással súlyosan fertőzött földeken. A korai ültetés szintén jó hatású, bár a sás képes túlnőni a legjobb lombozatú burgonyát is. Korai ültetésnél kisebb a fitotoxicitási veszély több herbicidnél.

Mechanikai védelem: A bakhátkészítéssel járó mechanikai műveletek a sásfélék ellen hatástalanok, ráadásul sok sásféle csak a végleges bakhát kialakítása után jelenik csak meg.

Kémiai védekezés: A hazai burgonyatermesztés során általánosan alkalmazott metribuzin hatóanyagú Sencor gyakorlatilag nem alkalmas még maximális dózisban sem a megbízható sás elleni védekezésre. Emiatt állományban a specifikus egyszikűirtó készítményeket kell alkalmazni meglehetősen magas dózisban, amely nem éppen olcsó mulatság. A legjobb és viszonylag olcsó módszer a sásfélék ellen a kultúra nélküli területen, pl. tarlón való védekezés totális hatású herbicidek (pl. Glialka, Glyphos).

A csillagfürt jelentősége a burgonyás vetésforgókban és az agrár-környezetgazdálkodási célprogramokban

A korszerű növénytermesztésnek – ezen belül a burgonyatermesztésnek is – meg kell felelnie a jövedelmezőség a fenntarthatóság valamint a környezetvédelem követelményeinek. Figyelembe véve tájkörzetünk gyengébb termőképességű talajait, valamint a gazdaságosan termeszthető növényfajok kis számát a célszerű vetésforgó rendszerű gazdálkodásra kell törekedni. Ennek keretében a rendszeres szervestrágyázás alkalmazása nélkülözhetetlen alapja a termesztéstechnológiáknak. A gyakorló burgonyatermelőnek olyan vetésforgót kell kialakítania, amelyben a burgonya négy évnél hamarabb nem kerül ugyanarra a helyre. Biztosítva legyen a szervesanyag-bevitel. A vetésforgó más növényei úgy következzenek egymásután, hogy a talajművelési munkálatokat időben /nem rohanva/ és takarékosan lehessen elvégezni.

A vetésforgó rendszerű gazdálkodás napjainkban különös jelentőséggel bír. Ebben az évben pályázhattak a termelők az új öt éves AKG célprogramokra. A szántóföldi növénytermesztésben az integrált szántóföldi növénytermesztési, valamint a szélerózió elleni célprogramokra. E célprogramok kidolgozása és megvalósítása egy okszerű vetésforgó kialakítását feltételezi. A Nyírségben komoly tudományos hagyományai vannak a vetésforgó rendszerű gazdálkodásnak. A Westsik-féle homokjavító vetésforgók tartamkísérlete napjainkban is folyik. Saját meggyőződésünk is az, hogy a zöldtrágyázásra alapozott vetésforgó rendszerű gazdálkodás minden tekintetben gazdaságos, modern, környezetbarát és hosszabb távon is fenntartható. A fenti AKG célprigramok szigorúan előírják a zöldtrágyázás rendszeres alkalmazását, valamit pillangós növények fővetésben történő hasznosítását. Az AKG célprogramokban részt vevő burgonyatermelőnek megfontolásra ajánlva bemutatok egy bevált és rugalmasan alkalmazható vetésforgó modellt:

I.szakasz:	Csillagfürt magnak
II.szakasz:	Kalászosok / őszi búza, tritikálé, őszi árpa, rozs/ A kalászosok betakarítása után másodvetésű zöldtrágyázás, kiegészítve a burgonyának szükséges makroelemekkel.
III.szakasz:	Burgonya /ez esetben a vetésforgó fő növénye/
IV.szakasz:	Kukorica vagy kalászosok /ebben a szakaszban mód nyílik más növény fajok termelésére is pl. kabakosok / tök, dinnye/, takarmányrépa, hagyma, igénytelenebb fűszer- és gyógynövények, keveréktakarmányok, dohány, takarmánycirok, silókukorica. A napraforgót abban az esetben illeszthetjük be ebbe a szakaszba, ha a későbbi árvakelést nagyrészt ki tudjuk zárni veszteségmentes betakarítással, valamint a tarló juhokkal való alapos járatásával.

Ez a vetésforgó megfelelően rugalmas. A gazdálkodónak a piaci viszonyokhoz való alkalmazkodását lehetővé teszi. A szervesanyag-bevitel megoldott. A növények egymás utáni sorrendje olyan, hogy egymást különböző módon segítik a talajélet fenntartásában. A vetésforgó rendszerű gazdálkodásban is előfordulnak kényszerek, amelyek átmenetileg letérítik a gazdálkodót a kijelölt útról. A legfontosabb azonban az, hogy a helyes utat tudni kell, amire minél hamarabb vissza kell térni.

A nyírségi gazdálkodók vetésforgójának fontos növénye a csillagfürt. Fővetésben magnak termesztve magas fehérje tartalmú abraktakarmány és nitrogéngyűjtő növény. Másodvetésben alkalmazva olyan zöldtrágyanövény, amely:

a termőhelyben nem válogatós, a savanyú és a közömbös kémhatású talajokat kedveli,
emellett zöld tömegében és gyökérmaradványaiban nagy mennyiségű nitrogént halmoz fel /6o-7o kg/ha hatóanyag/,
a szervesanyag-bevitel igen jelentős /15-28 t/ha,
mélyrehatoló gyökérzetével a művelt talajrétegbe hozza az altalajba lemosódott tápelemeket /Ca, Mg/,
a talajművelés energia felhasználása jelentősen csökken,
a csillagfürt nem gyomosít,
a zöldtrágyázási technológia helyes kivitelezésével egyenletesen osztja el a tápanyagot a művelt területen,
a talajba kerülve megváltoztatja annak fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait: az előnyös változások hatása az utónövény termésbiztonságában jelentkezik.

Az utóbbi években a gazdálkodók keveset hallottak a csillagfürt termesztés gyakorlati rezdüléseiről. A viszonylag nagy csend oka: 2004-05-ben a hazai csillagfürt állományt gyakorlatilag teljesen lefertőzte a görbüléses szárelhalás kórokozója /Colletotrichum/. Próbálkozások történtek vegyszeres növényvédelmi kezelésekkel, azonban ezek nem hoztak kellő eredményt. Ebben a kritikus helyzetben azt az utat választottuk, hogy a rezisztenciára való nemesítést mindenképpen elkezdjük. Vissza kellett nyúlni az ellenállónak mutatkozó anyatövekhez, amelyeknek a termését újra anyatövenként vetettük el. Az elvetett növényállományt provokatíve fertőztük a fertőző gomba emulziójával.

Több év telt el, azóta /voltak benne csapadékos és igen aszályos évek is/. Ez idő alatt szigorú szelekciót is alkalmaztunk, bár a katasztrófát okozó tünetekkel csak nyomokban találkoztunk az első évben.

Az eddigi munka eredménye az, hogy 2009 tavaszán már 1,5 ha-on vetőmag szaporítást jelenthettünk be a MGSZH részére. Az idei évben sem tapasztaltuk a betegség tüneteit. Minden reményünk meg van arra, hogy a felszaporítási folyamat zökkenőmentes maradjon. A következő évek során célul tűzzük ki a vetőmagtermesztés volumenének növelését annak érdekében, hogy saját üzemünk a Balkányi Vetőmag Kft. vetőmag igényeit / fő vetés és zöld trágyázás/ meg tudjuk termelni, valamint az érdeklődők igényeit is ki tudjuk elégíteni. Új alapokra helyezzük a korábban már működött integrációt azzal, hogy az esetleges felesleget termelőktől visszavásároljuk a csillagfürt magot. Újra fogunk kis kiszerelésben is vetőmagot forgalmazni, amelyet korábban is megtettünk már a házikerti kistermelők részére.

A fenti célok érdekében családi cégünk a Balkányi Vetőmag Kft. végzi a Vajai 1, valamint a Balkányi 23-as fajták fajtafenntartó nemesítését és a magasabb szaporulati fokozatok előállítását.

Saját 32 éves szakmai tapasztalatom alapján az előzőekben felsorolt gazdálkodási elveket és módszereket legjobb meggyőződéssel ajánlom minden gazdálkodó számára.

Bagoly István növénynemesítő

Balkány

NAGY LEHETŐSÉGÜNK – a nyári ültetéssel előállított újburgonya

Világszerte terjed a „baby” zöldség iránti kereslet, ami a maga valóságában még zsenge, fiatalt jelent. Ilyen például az újburgonya, melynek folyamatos előállítására jó lehetőségekkel bírunk kora tavasztól egészen karácsonyig. Két lehetőség is kínálkozik a tapasztalatszerzésre: átvehető a nemzetközi tapasztalat, vagy felújítható a korábbi hazai gyakorlat is.

A foszlós (nem bepárásodott) héjú, végleges méretét még el nem ért „újburgonya” az 1800-as évek közepétől hajtatásból, előnevelt (előhajtatott, ill. előgyökereztetett) gumók kiültetésével indított szabadföldi korai termesztésből pedig az 1900-as évek eleje óta áll a hazai fogyasztók rendelkezésére.
A gumó előneveléshez szükséges berendezés (melegágy, üvegház, fólia, stb.) igény, valamint a termesztés intenzív jellege miatt a kezdetektől zöldség terméknek számított nálunk. A korai burgonya – mint élelmiszer – minden tekintetben megfelel az utóbbi időben világszerte egyre jobban felértékelődő „baby” zöldségfélékkel szemben támasztott valamennyi követelménynek.
A betakarításra kb. 3 héttel korábban, még „éretlen” állapotban kerül sor, ezért zsenge, jobb ízű, több fehérjét és cukrot tartalmaz. A burgonya esetében speciális tulajdonság a héj „foszlóssága” is, amely azt jelenti, hogy kézzel könnyen ledörzsölhető.

Az „újburgonya” származhat hajtatásból (amikor a növények az ültetéstől a felszedésig a termesztő berendezésben maradnak), előnevelt gumók szántóföldi kiültetését követő, kb. 1 hónapos, fóliával történő növénytakarásból, ill. előnevelt gumók kiültetésével indított, takarás nélküli szántóföldi termesztésből.

A hajtatás extra koraiságot, az átmeneti fóliatakarás standard koraiságot, az előnevelt gumók kiültetése pedig tömegkoraiságot eredményez. A korai termesztés meghatározó eleme nem a növénytakarás, hanem a gumók előnevelése (előhajtatás, előgyökereztetés, ill. a hajtatásban palántanevelés). A korai burgonya – körülményeink között – hajtatásból legkorábban május elejétől, átmeneti fóliatakarásból május közepétől, takarás nélküli szabadföldi korai termesztésből június elejétől áll rendelkezésre. A foszlós héjú „újburgonya” a nálunk általánosan alkalmazott technológiai változatok produktumaként közel két hónapon keresztül – május elejétől június végéig – jelent piaci kínálatot

A hazai statisztikai nyilvántartások a június 30-ig forgalmazott burgonyát tekintik korainak. E termék ára nálunk a szeptember 1. után betakarított tömegburgonya árának kétszeresében látszik stabilizálódni.

.A primőr burgonya előállítás „különleges módja” a nyári ültetés. Ebben az esetben a gumókat általában június vége és július közepe között ültetik ki. Július végi kiültetésre is sor kerülhet, de ekkor már a vetőgumót célszerű előnevelni és rövid tenyészidejű fajtákat alkalmazni. Az ültetési időt úgy kell megválasztani, hogy az állomány beállítástól a felszedésig, ill. a vegetációs időszak végéig legalább 100-120 napos tenyészidő álljon rendelkezésre. Ez alatt az időszak alatt mintegy 1700-1800 oC bruttó (napi középhőmérséklet alapján számított), ill. 550-700 oC nettó vagy hasznos (csak a 10 oC feletti értékek alapján számított) hőösszeg felhalmozódására van szükség, hogy a gumók 80-85%-a elérje az értékesítéshez megkívánt 5-6 cm-es átmérőt – és a héja is foszlós maradjon. A viszonylag rövid tenyészidő miatt sekély ültetésre és csak egy alkalommal elvégzett töltögetésre van szükség.
Nagy gondot kell fordítani a növényvédelemre, a lombozat egészséges állapotának megőrzésére, továbbá a víz- és tápanyag-ellátásra.

Amennyiben a gumók a termesztés helyén, téli takarással telelnek át, nagyobb, legalább 100 cm-es sortávolságot kell alkalmazni, hogy a sorközben lévő föld is felhasználható legyen a sorok takarására. A módszert Poroszországban dolgozták ki és az 1800-as évek végén jelent meg Magyarországon. Az eljárás lényege, hogy a nyáron kiültetett gumókból kifejlődött növények alól szedik még ősszel (a komolyabb lehűlések előtt) az „újburgonyát” – mint zsenge állagú baby terméket tárolják, majd akkor értékesítik, amikor már kereslet mutatkozik iránta. Vagy a termesztés helyén a földben hagyják és az erősebb lehűlések előtt takarják a sorokat, hogy a fagytól megvédjék a zsenge gumókat. A felszedésre ebben az esetben akkor kerül sor, amikor már a föld fagymentes és a termék nagyon korai primőr áruként értékesíthető.

A módszert a hazai szakirodalomban elsőként JATTKA ismertette 1891-ben megjelent „Burgonya termesztése a mai okszerű alapokon” c. könyvében. Az 1900-as évek elején már többen kipróbálták ezt az eljárást, de munkaigényessége miatt igazán nem terjedt el nálunk. Az ilyen módon előállított termék „fojtott burgonya”, ill. „füllesztett krumpli” néven vált ismertté. A nyári ültetésű primőr burgonya előállítását kezdetben elsősorban az uradalmi kertészetekben karolták fel, amelyek mindig nagy figyelmet fordítottak az egyes termékek nem megszokott időpontban történő előállításának lehetőségére.
„A Kert” c. szaklap 1911. évi 4. számában Szabó Gyula uradalmi főkertész „második újburgonya”-ként említve leírta, hogy október végén szedte fel, majd vermelte, és karácsonyra küldte föl a földbirtokos konyhájára – annak nagy megelégedésére – a nyári ültetésből származó, foszlós héjú, zsenge burgonyát.

A nem klasszikus újburgonya előállítás lehetősége később több szakember érdeklődését is felkeltette az 1920-as és az 1930-as években nálunk. Egyesek úgy ajánlották a termesztőknek, mint a korai termelés „más módját, amely még rendszerint sokkal jobban jövedelmez”. Sőt, még azt is hozzátették, hogy „a jó módban élő ínyencek semmiféle árat nem sajnálnak érte”.
A nyári ültetésű „újburgonya” előállítás egészen az 1950-es évekig számon tartott, és korlátozott mértékben alkalmazott eljárás maradt nálunk. Az 1950-es évek elejétől zavart okozott szakmai körökben és sokat ártott a nyári ültetésű primőr burgonyatermesztésnek, hogy mint Liszenko szovjet akadémikus szellemi termékét erőltették alkalmazását „tarlóburgonya” megnevezéssel. Szovjet mintára száraz, meleg termőhelyeken elsősorban a vetőgumó előállításában, a fiziológiai leromlás elkerülésére ajánlották.

A nyári ültetésű burgonyában ettől kezdve a potenciális termelői kör nem a primőr előállítás lehetőségét látta, hanem sok esetben rossz tapasztalatokkal záruló eljárásként emlékezett rá. Azonnal hozzá kell tenni, hogy sajnos, mert a módszerben óriási lehetőségek rejlenek. Alkalmazásával ugyanis időben jelentős mértékben kiterjeszthető lenne nálunk is a zsenge áru, a baby burgonya kínálata. Úgy, ahogy ezt másutt mások is teszik. Az Egyesült Királyságban pl. nemcsak ismerik a burgonya nyári ültetésének lehetőségét, hanem ilyen módon állítják elő a karácsonyi fogyasztásra szánt újburgonyát, a „christmas potatoes”-t is – július eleji ültetéssel és a sorok szeptember végétől kezdődő takarásával.

Az egészséges táplálkozásra törekvések jegyében nálunk is sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani a foszlós héjú, zsenge állagú „újburgonyára” a lakosság téli „friss” termékekkel történő ellátásában. Célszerű lenne kialakítani az angliai „christmas potatoes” (karácsonyi burgonya) mintájára a karácsony, szilveszter, ill. a pravoszláv karácsony időszakában a termék iránti érdeklődést, megalapozni az iránta megnyilvánuló keresletet. Ehhez természetesen célszerű lenne élni a speciális, új kínálatot jelentő ételkészítés lehetőségeivel is – a gasztronómia ezirányú támogatását is feltételezve.
A nyári ültetésű burgonyának nemcsak nagyon korai primőrként, de a téli időszakban megjelenő zsenge, friss termékként is fontos szerepe lehet a lakossági ellátásban, – sőt, jelentős export termékként is számolni lehet vele.

Dr. Hodossi Sándor

Debreceni Egyetem ATC MTK Kertészettudományi és Növényi Biotechnológiai Tanszék

Dr. Kruppa József Ph.D tudományos főmunkatárs

Debreceni Egyetem ATC MTK Növénytudományi Tanszék

Burgonyatermesztés a házikertben

A burgonya a kertész családjának egyik legjobb barátja,

mert egyaránt ehetjük a tavasz végén vajjal,

nyáron parázs burgonyaként,

valamint ősszel és télen – amikor kint hideg és sötét van-,

sütve és kacsazsírral megkenve.

Kevéssé ismert tény, hogy bármely betegség esetén fogyasztható, és túlzott fogyasztása sem okoz elváltozásokat. Szénhidráttartalma magas, viszont zsírtartalma alacsony. Ásványi anyagokban – különösen káliumban – gazdag. Vitamintartalma szintén jelentős.

Megéri, hogy magunk termeljük meg a burgonyát? Nehéz kérdés, hiszen a legolcsóbban megvásárolható zöldségfélék közé tartozik. Igen, mert kiválaszthatjuk azt a fajtát, amelynek az ízét szeretjük, akkor szedhetjük fel, amikor nekünk megfelelő, és a termés is könnyen tárolható. A kertünkben termesztett burgonya illata, íze sokkal frissebb, étvágygerjesztőbb, mint a szupermarketek „agyonmosott, fóliába csomagolt, semleges ízű” kínálata.

A burgonya termesztése nem lehetetlen feladat a kezdő kertész számára sem. Kitűnő választás frissen feltört vagy újra művelés alá vont területeken, mivel a rendszeresen ismétlődő talajmunkák során a talaj gyommentesen tartható.

A burgonya tápanyagigényes növény, istállótrágyát, komposztált trágyát vagy a háztartási komposztot meghálálja. Kedveli a pangó víztől mentes laza és középkötött talajokat. A területet ősszel mélyen ássuk fel, és ezzel egyidejűleg forgassuk alá a szerves trágyát is. Melegigényes, ezért ültetése csak április közepétől ajánlott, amikor a talaj átlaghőmérséklete már meghaladja a 10 ⁰C-ot. Célszerű, ha a talaj hőmérsékletét az ültetés előtt hőmérővel ellenőrizzük, erre a célra gyártanak speciális talajhőmérőt is.

Nem követünk el nagy hibát, ha még ennél is később ültetjük el, mivel a növény hamar utoléri magát. Amennyiben a kiültetés előtt 6 héttel a gumókat 10-15 ⁰C-on előcsíráztatjuk, a tenyészidőt 2-3 héttel lerövidíthetjük. Az előcsíráztatás a korai fajták esetén előnyös, mivel ekkor még vethetünk burgonyaágyásunkba valamely másodvetésű növényt.

A burgonya ültetésekor húzzunk az ősszel már jól előkészített talajba egy kb. 10 cm mély árkot, amelyekbe helyezzük el a gumókat. Korai fajták gumóit 30 cm-es tő-, illetve 60-70 cm-es sortávra ültessük, míg a kései fajták esetén 35-40 cm-es tő- és lehetőleg 70 cm-es sortávot használjunk.

Az ültetés paraméterei

Gumó átmérője (mm)	Gumó tömege (g)	Vetőgumó (db / 10 m²)	Vetőgumó (kg / 10 m²)	Tőtáv (cm) 75 cm sortáv esetén
28-35	25	60	15	22
35-45	50	38	19	35

A fagyveszély mérséklésére borítsuk az ágyásokat mulccsal, szalmával, vagy takarjuk le fátyolfóliával. A fagyási sérüléseket a növény ugyan túléli (újrahajt), de csökkenhet a termés mennyisége is, és később lehet szedni.

Amikor a zöld hajtások megjelennek a talaj felszínén, elkezdhetjük kialakítani a bakhátakat. Ennek a műveletnek a célja, hogy a talajt fellazítsuk, ezzel is elősegítve a gumó növekedését, és hogy a gumók a fény hatása miatt ne zöldüljenek meg. A barázdák magasítását virágzásig folytatjuk, illetve amíg a barázdák el nem érik a 30 cm-es magasságot.

Néhány kertész jó tapasztalatokat szerzett azzal, hogy a vetőgumókat kb. 20 cm vastag mulcsréteggel fedte le, aminek előnye, hogy a földmunkákat elhagyhatjuk. A mulcsozás segíti a talajéletet és a talaj is lazább szerkezetű lesz. Hasonlóan hatásos megoldás, ha a barázdákat fekete fóliával lefedjük, ezzel csökkenthetjük a gyomosodást, és az így átmelegedő talajban a gumók is jobban fejlődnek. A talajtakarás ugyanakkor nem engedi a talajt kiszáradni, ezzel elkerülhetjük az öntözés esetleges költségeit.

Fajták ismertetése

A burgonyafajták száma a világon több mint 2000-re tehető. Ajánlatos többféle fajtát használni, hiszen nemcsak érési idejükben különböznek, hanem felhasználhatósági típusukban is. Némely fajták főzésre (B típus), mások sütésre (C típus), míg megint mások inkább saláták (A típus) készítésére ajánlottak.

Különböző ételek elkészítésére más-más fajta alkalmas, ezért a házikertben több fajta termesztése ajánlott!

Kínálatunk:

A típusú Cherie
B típusú Red Lady
C típusú Labella

Európában egyedül csak a magyar fogyasztók körében uralkodó a piros héjszínű burgonya, annak ellenére, hogy a gumó héjszíne és értékmérő tulajdonságai között (termésminőség, íz) nincs semmiféle összefüggés.

Kártevők

Az állati kártevők közül talán a legfontosabb a burgonyabogár. A múlt századi megjelenésekor az egyetlen védekezési mód volt, ha a bogarakat és lárváikat összeszedték, amit legtöbbször iskolás gyermekekkel végeztettek. Az idősebb generációk számára innen olyan jól ismert ez a kártevő.

A kifejlett bogár áttelel a talajban, majd április hónaptól károsítja a lombozatot. Hazánkban évente 2 nemzedéke fejlődik. A lárva és a teljesen kifejlett rovar egyaránt rágja a leveleket. Kártételére májustól augusztusig számíthatunk.

Sajnos hazánkban nem képzelhető el burgonyatermesztés a burgonyabogár elleni védekezés nélkül. Amennyiben a korán megjelenő bogarakat összeszedjük, nagyban csökkenthető károsításuk, de húzhatunk bogárfogó árkot is, amelyben csapdába esnek a vándorló egyedek.

Feltétlenül szükség van a védekezésre, ha tövenként 10-20 kifejlett egyedet vagy 20-30 lárvát találunk. A kémiai védekezés esetén kérjük növényvédelemben jártas szakember segítségét a közeli gazdaboltban.

Gombabetegségek

A legfontosabb gombabetegség talán a burgonyavész. Az 1840-es években Írországban pusztított, majd másfél millió áldozata volt az akkori éhínségnek. A nedves nyarak jellemző burgonyabetegsége.

Tünetei: a leveleken sárguló, majd elhaló szürkés foltok, a levelek fonákján fehéres penészgyep látható. A gumókat is megfertőzheti, ekkor azok elrohadnak, illetve ehetetlenné válnak.

A védekezés alapja, hogy legkorábban csak 4 év múlva vessünk burgonyát ugyanarra a helyre, valamint, hogy az év végén távolítsunk el minden növényi maradványt a területről. Kerüljük a túltrágyázást, részesítsük előnyben a szerves trágyákat a műtrágyákkal szemben. Amennyiben beteg tövet találunk, távolítsuk el, illetve megelőzésképpen használjunk réz alapú növényvédő szereket. Párás, nedves időben többször védekezzünk.

A burgonya varasodása elsősorban szárazabb kertekben lép fel. A különféle fajták más-más érzékenységet mutatnak.

Tünetei: A gumók héja foltokban megbarnul, recés felszínű lesz. A gumók eltarthatósága romlik. Védekezés: Biztosítsunk elegendő nedvességet, főként a virágzás, gumókötés idején és kerüljük a magas mésztartalmú talajokat. Jutassunk a talajba az előző év őszén szerves trágyát.

Vírusbetegségek

A burgonyát sok vírus fertőzheti, ezáltal jelentősen csökken a termés mennyisége, a levelek sodródnak, mozaikosodnak, zsugorodnak.

A különféle vírusokat elsősorban a májustól megjelenő levéltetvek terjesztik. Ne mulasszuk el az ellenük való védekezést, illetve a fertőzött töveket távolítsuk el.

Minden évben használjunk fémzárolt vetőgumót (zsákonként vagy kisebb kiszerelésben, fajtanévvel, termelői azonosítóval ellátott címke kiséri) hiszen a különféle kártevők jobban kedvelik a leromlott, vírusfertőzött burgonyatöveket. A fémzárolás során független minősítő intézet ellenőrzi, hogy a vetőgumók ne legyenek fertőzöttek. Használatukkal sok munkától kíméljük meg magunkat.

Betakarítás

A korai burgonyafajtákat (Arosa, Cherie, Cleopatra, Pannónia, Red Lady) már a virágzástól betakaríthatjuk. A frissen felszedett gumó íze finomabb és a maradék jól eltartható a föld alatt. Használjunk ásóvillát, ez ugyanis kevésbé sérti a gumókat.

A középkorai fajtákat augusztusban szedjük fel, ha a lombozat már elsárgult, a későbbi fajtákat még később. Ne féljünk a korai fajtáktól, a modern fajták már ugyanolyan jól eltarthatóak, mint későbbi társaik.

Az év végén távolítsunk el minden gumót a földből, a talajban maradó gumókon ugyanis sok kórokozó áttelelhet.

Tipp: Amennyiben nem tudjuk huzamosabb ideig tárolni a termést, szedjünk ki annyi gumót, amennyire szükségünk van, majd a maradékot hagyjuk a fölben (a lombozatot ne távolítsuk el). Virágzás idején óvatosan nyissuk meg a bakhátat oldalról, anélkül hogy az egész növény kihúznánk. A gondosan visszatakart tövekkel meghosszabbíthatjuk a növekedési és termő időszakot.

Tárolás

A gumókat vigyük sötét helyre (4-6 ⁰C), nehogy idő előtt kihajtsanak vagy megzöldüljenek. A sérült gumókat távolítsuk el, illetve rendszeresen ellenőrizzük a betárolt termést. A tároló helyiség legyen jól szellőző, ne túl száraz és hűvös. Amennyiben helyiségünk túl hideg (0-2 ⁰C), a gumók édes ízűek lesznek, ha túl meleg, hamar csírásodnak és megfonnyadnak.

Amennyiben nincs ilyen fagymentes téli tárolásra alkalmas helyiségünk, akkor ássunk földbe vermet, vagy halomba letöltve, szalmával és földdel takarva tárolhatjuk.

KÜLÖNLEGES TERMESZTÉSI MÓDOK:

Újkrumpli kétszer!

A foszlós héjú „újburgonya”, mint a teljes beérés előtt betakarított termék régóta ismert és kedvelt Magyarországon. Kevesen tudják, hogy a korán, az érés előtt felszedett újburgonya C-vitamin tartalma magasabb valamint szárazanyag- és keményítő tartalma is kisebb.

A primőr burgonya előállításának kevésbé ismert módja a nyári ültetés. Ebben az esetben a gumókat június végén ültetik ki, a betakarításuk ősszel, a komolyabb fagyok előtt történik. Az október végén felszedett gumókat átmeneti tárolás után fel tudjuk használni különleges karácsonyi ételek készítéséhez.

KÜLÖNLEGES FAJTÁK:

- “A mosolygós” Blue Belle
- “Az elegáns” Amandine
- “A lila ruhás” Fleur Bleue

Burgonya termesztése edényben vagy jutazsákban

A burgonya rendkívül sokoldalú növény, akár cserépben is termeszthető. A cserépben történő neveléshez szükségünk van egy sötét és lehetőleg minél magasabb falú műanyag edényre. Használhatunk műanyag zsákokat is, amelyekbe lyukakat fúrunk a felesleges víz elvezetésére. Válasszunk minél sötétebb anyagú termesztő-edényt, hogy a benne lévő talaj hamarabb átmelegedhessen.

Töltse fel az edény alját 10 centiméter magasan kavicsokkal, majd erre töltsön 15 cm vastagon normál virágföldet. A virágföldbe keverjen némi homokot, hogy minél lazább legyen. Helyezzen 3-4 gumót a cserépbe, majd várjon, amíg a kifejlődő hajtások el nem érik a 10 centiméteres hosszúságot. Töltse az edényt tovább virágfölddel, amíg már csak a hajtások csúcsát látja.

Folytassa a töltögetést addig, amíg az edény meg nem telik. Ezzel a módszerrel képződik a legtöbb gumó a növényen, amelyek legkevesebb száz nap múlva már szedhetőek. Figyeljen arra, hogy a föld ki ne száradjon, tartsa állandóan nedvesen, de ne maradjon vissza pangó víz. Óvja a lombozatot a korai fagyoktól, éjszakánként fedje le valamilyen takaróanyaggal.

HASZNOS INFORMÁCIÓK

Téves a KISGUMÓNÁL A „BIOBURGONYA” szóhasználat

Házikerti termesztésre az 1990-es évek eleje óta terjed el a 25-35 mm átmérőjű, általában 50-100 szemes kiszerelésű vetőburgonya használata. A csomagolásra nincs ráírva, hogy „bioburgonya”, de sokak gondolatvilágában ez az elnevezés rögzült, holott ez mini vetőburgonyaként kerül forgalomba: de ennek semmi köze az élelmiszeripari, vagy élelmezési bio termesztési körülményekhez.

Honnan ered ez a tévhit? A Vetőmag Vállalat a 80-as évek közepén néhány évig valóban forgalmazott biotechnológiai eljárással előállított, magas biológiai értékű, vírusmentes vetőburgonya szaporítóanyagot. Ezt „biogumó” néven hozta forgalomba. Növényvédelmi szempontból egyértelmű volt ennek az előállítási módnak az előnye, de a gyakorlatban ennek a nagyon drága eljárásnak a költségeit nem lehetett érvényesíteni az értékesítési árban.

Ezen kívül az is kiderült, hogy a kisgumóknál a termesztés technológia is teljesen más kell, hogy legyen, mint a hagyományos vetőgumóknál. Tehát ebben az időszakban terjedhetett el a „bioburgonya” elnevezés, amely a forgalmazás megszűnése után is megmaradt.

Általában háromféle mérettartományban forgalmazzák a vetőburgonyát: 25-35 mm közöttit, az általános szóhasználatban „minigumó” vetőburgonyát, a 35-55 mm közöttit, amely a hagyományos, ’középfrakció’, illetve 55-60 mm közöttit ’nagyfrakció’, amelyet ritkábban használnak szaporításra.

A vetőgumó lehet 5 dkg-os vagy 0,5 kg-os, igazából nem ez befolyásolja az elérhető termés mennyiségét, hanem az, hogy egészséges-e, vagy nem.

Az ún. miniburgonya azért terjedhetett el – főként a házikertekben -, mert szállítási szempontból rengeteg előnye van a forgalmazásának és a kiskerti felhasználásának, mert például 100 szem vírusmentes vetőgumót könnyedén hazavihetünk, és ugyanott vagyunk vele, mint ha 20-25 kg-ot vettünk volna a normál vetőburgonyából.

Öntözött vető- és étkezési burgonya tápanyag-ellátása

ÁLTALÁNOS IRÁNYELVEK

Tápanyagszükséglet, a tápelemek szerepe, felvétele és táplálkozási zavarok

Tápanyag igénye
A burgonya a tápanyagigényes zöldségnövények közé tartozik. Egy tonna termésre a talajból kivont tápanyag mennyisége 5,4 kg N, 2,2 kg P2O5 és 7,5 kg K2O hatóanyag. Egy tonna gumóban pedig 5 kg N, 2 kg P2O5 és 9 kg K2O hatóanyag van. A felvett tápelemek aránya alapján jól látható, hogy a burgonya kiemelkedően kálium igényes növény. A burgonyatermés mennyisége és minősége szempontjából egyaránt fontos a felvett tápelemek aránya. A kálium túltrágyázás is minőségromlást okoz, pl. a chips előállítás céljára termelt fajtáknál. Optimális termést csak harmonikus tápelem ellátással lehet elérni. A harmonikus tápanyagellátás segíti a magasabb tápanyagfelvételt és a növényeinket is ellenállóbbá teszi a károsítókkal szemben.

A burgonya tápanyagfelvétele a gumóképződés miatt is fontos. Lazább szerkezetű, illetve mélyen művelt talajon várhatunk csak jó termést. A talaj szervesanyag tartalma éppen a vízgazdálkodás javítása miatt kiemelt jelentőségű. Ezért a szervesanyaggal jól ellátott talajon öntözés nélkül is lényegesen jobbak a burgonya termésátlagai.
A laza szerkezetű, alacsonyabb szervesanyag tartalmú talajon a jó termésátlag feltétele az öntözés és jó tápanyagellátás.

Táplálkozási zavarok, a tápelemek szerepe a burgonyánál

Nitrogén: A burgonya kezdeti fejlődése, intenzív lombtömeg kialakulása idején a nitrogén igen fontos tápelem a burgonya számára, amely nélkülözhetetlen a folyamatos hajtásnövekedéshez és termésképzéshez. Az intenzív növekedéskor megfelelő nitrogénellátással ellenálló, erős lombozatú növények fejlődnek, melyek nagyszámú gumó kötésére és nevelésére alkalmasak. Homokos talajon magasabb nitrogén-ellátás szükséges. A túlzott nitrogén-ellátás erős lombnövekedést és gyenge gumóképződést, betegségek iránti fogékonyságot okoz. Alacsonyabb lesz a gumók szárazanyag tartalma, csökken a tárolhatóság.
Foszfor: A foszfor szerepe a gumók minőségében és eltarthatóságában jelentkezik elsősorban. Kiemelkedő szerepe van a vetőgumó-termesztésben, gyorsítja az érést, növeli a vetőgumók biológiai értékét.
Kálium: A kálium a burgonya kiemelt jelentőségű tápeleme. A gumók kötése után meghatározó a jó kálium ellátás. A lombozat legyengülésének megelőzése mellett a termés minőségét, szárazanyag tartalmát, tárolhatóságát csak megfelelő káliumszint garantálja. A termés növelésén kívül fontos szerepet játszik a burgonya vízgazdálkodásában is. Különösen öntözött termesztésben kell figyelni a tenyészidő második felére. A kálium túladagolása is ronthatja a minőséget és késleltetheti az érést, ezért a tenyészidőre vonatkoztatva az N/K 1:2 arány átlépése csak a gyenge ellátottságú kötött talajokon indokolt, ahol a káliumigény egyébként is nagyobb.
Magnézium: A burgonya magnéziumigényes növény, ezért a talaj magnézium készletét is vizsgálni kell. A magnézium amellett, hogy javítja a gumók minőségét, emeli a keményítő tartalmat, és a termés mennyiségének növelésében is szerepet játszik. Túladagolásával vigyázzunk, mert tápelem-antagonizmus léphet fel.
A mikroelemek közül a bór, a mangán, a réz és a cink érdemel figyelmet.

A burgonya klórérzékenységét figyelembe kell venni a káliumtrágyák megválasztásánál. A nagy káliumigény és a harmonikus ellátás biztosítása csak klórmentes komplex műtrágya használatával valósítható meg. A burgonya tápanyagfelvételének üteme összhangban van a fejlődésével. A gumóképződés kezdetétől, mely egybeesik a virágzás indulásával, megnő a növény kálium és vízigénye. A hosszabb tenyészidejű fajták hozamát és termésbiztonságát ettől az időszaktól felvehető víz- és tápanyagmennyiség határozza meg. A rendkívül szélsőséges termésátlagok elsősorban ennek a két tényezőnek függvényében alakulnak ki. Meg kell még említeni a burgonyagumó kötéskori nagy vízigényét is.

A burgonya terméshozama a termesztési módtól, a fajták tenyészidejétől és a talaj termőképességétől függően széles határok között mozog. A tápanyagszükségletet a tápanyagigény és termésmennyiség függvényében kell megállapítanunk, amit a talaj tápanyagtartalmától függően módosíthatunk. Ezt az alaptrágyázáskor az egyes hatóanyagok mennyiségének növelésével, vagy csökkentésével vesszük figyelembe. A tervezhető termésszint a korai fajtáknál és lazább talajokon az alacsonyabb, míg az öntözött, szerves anyagban gazdag, középkötött talajokon magasabb.

Javasolt technológia

A burgonyatermesztés intenzitásának és a termesztési színvonalnak megfelelően a Yara két technológiai szintet ajánl a termelőknek. Az egyszerű technológia kisebb ráfordítással nyújt biztonságos termést, míg az intenzív, öntözött technológiával a profi termesztők képesek magas termesztési színvonalon kiemelkedő termésátlagokat elérni. Tápoldatozást a korai hajtatásban a rövid tenyészidő miatt indokolt alkalmazni.

Öntözött burgonya összes tápanyagszükséglete szabadföldön (közepes ellátottságú talajon)

Alaptrágyázás
Az alaptrágyát lazább talajon a tavaszi mélyműveléssel, és a szerves trágyával együtt, kötöttebb talajon megosztva ősszel, illetve tavasszal juttatjuk ki. Középkötött és laza talajon kora tavaszi kijuttatással a teljes mennyiség egy menetben bedolgozható.

Alaptrágyázás középkötött, közepes tápanyag-ellátottságú talajon; kg/ha

Fejtrágyázás szilárd műtrágyával
A kiemelkedően nagy terméseredmények eléréséhez a tenyészidőszakban is szükséges a trágyázás.

Fejtrágyázás alaptrágyázott talajon; kg/ha

Tápoldatozás
Öntözött területen az öntözés előtt kijuttatott fejtrágya, vagy a tápoldat tápanyagai sokkal jobban hasznosulnak, mintha csak alaptrágyaként adnánk.

Tápoldatozással (25-35 t/ha termésnél) 0,1 % oldattal 500 kg YaraMila™ Cropcare 6-12-24-al alaptrágyázott területen

Lombtrágyázás
A lombtrágyázás fontos kiegészítése az egyéb tápanyag-utánpótlási formáknak. A növényvédelemmel egy menetben kijuttatott komplex lombtrágyázás minimális hektárköltséggel hatásában rendkívül eredményes. Lombtrágyázás tápelem-arányainak a fejlődési időszakhoz kell igazodniuk.